Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 9. szám · / · M. POGÁNY BÉLA: CSALÁDI GYILKOSSÁG

M. POGÁNY BÉLA: CSALÁDI GYILKOSSÁG
A Nyugat pályázatán dícséretet nyert novella
2.

András félretolta a sakktáblát. Fásultan bámult maga elé; fáradtnak, öregnek látszott.

- Elég volt mára, - motyogta. - Te, - egy pillanatig gondolkodott, - te azért nagy butaságot csináltál, hallod-e, Pál, hogy visszajöttél a szüleidhez.

Kelemen Pál kiszedett egy cigarettát András tárcájából és rágyujtott.

- Nézd, fiam, - magyarázta, - a pénz elfogyott. Mi egyebet csinálhattam volna?

András hümmögött:

- Mit? Hm. Akármit. Csak nem visszatérni a családba. Ha már egyszer sikerül valakinek elkerülni otthonról és függetlenítette magát, akkor inkább az uccát seperje, de a maga útját járja. Meg tud élni az ember a jég hátán is.

- Könnyen beszélsz, - vágott vissza Pál és szétnézett a szőnyeges, finom bútorokkal és könyvekkel zsúfolt úri szobában, - de még milyen könnyen! Mindened megvan, jól élsz, addig alszol, amíg akarsz, nem dolgozol...

- Szívesen dolgoztam volna, ha azt tehetem, amit akarok, de nem engedtek. Elég ostoba voltam. Néha ököllel verném a fejemet, miért hallgattam rájuk. Oh, csak el innen! Kiszabadulni közülük!

- Nem szereted őket?

András nem felelt. Szemén komor, sötét látomás suhant át, egy nagy titok, amiről még sohasem beszélt senkivel és nem is szívesen gondolt rá. Bár elfelejthetné! Elterült a bársonyfotelben, zsebre dugta kezét, lógatta duzzadt ajkát.

- A család öl meg mindent az emberben, - fejtegette. - Ha el lehetne mondani azt a rombolást, amit ez visz végbe bennünk. Elvégre Krisztus tudta, mit beszél, amikor megtagadta anyját, s a tanítványait nevezte családjának. A szocialisták is jól tudják, mit tesznek, amikor a családot fel akarják bontani. Minden tárgyilagosan gondolkodó ember beláthatja, még ha nem kommunista, akkor is, hogy beteg társadalmi berendezkedésünknek alapja a beteg család, ez ragaszkodik a magántulajdonhoz, ebből ered minden igazságtalanság. A vagyon...

Kelemen Pál felnevetett:

- Mit ugrálsz, komám! Hiszen első sorban te élvezed minden hasznát. Te már most is, minden munka nélkül, gazdag ember vagy, az is maradsz halálod napjáig, mert az öregednek annyi van...

- Pali, ne marháskodj! Azért, mert momentán ebben a látszólag előnyös helyzetben vagyok, azt képzeled talán, hogy nem tudom hidegen elítélni ennek minden igazságtalanságát? Talán éppen azért, mert benne vagyok és éppen olyan jól látom, mint te, van meg minden jogom, hogy tiltakozzam ellene. Sőt, nemcsak társadalomtudományi szempontból, hanem a modern lélektan felfedezései alapján is nyilvánvaló, hogy a család az életünk átka. Minden ember a család betege. Én nem, mert én tudom ezt.

- No, azért nem kell túlozni, - mondta Pál csillapító hangon. - Téged a könyvek bolondítottak meg.

- Dehogy a könyvek!

Pál nevetett, aztán komolyan kérdezte:

- Csak azt nem értem, miért éppen te beszélsz annyit a család ellen. Híresek vagytok a családi szeretetről, az összetartásról.

Andrásból durva, otromba röhögés szakadt ki és csak akkor hallgatott el, amikor Pál megrőkönyödött tekintetét észrevette. Észbe kapott s minden magyarázat helyett ezt felelte:

- Öregem, a meggyőződésemen ez se változtat. Elegem van ebből a társadalomból. Új, szociális berendezést követelek.

A szobalány belépett:

- Tessék jönni, fiatal úr, bent a vacsora. A nagyságos úr hazajött.

Kelemen Pál egy mellékajtón kullogott ki, restelt volna Szászékkal találkozni. Hallotta az evőeszközök csörömpölését, vastag hangok és finom női nevetések zűrzavarát.