Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 6. szám · / · FIGYELŐ
Szenes Erzsi új könyve megvalósulás. A törekvés, mely két köteten át termékeny és mondhatnám csökönyös kísérlet volt, a harmadik könyvben valóra vált és kiteljesedett.
Az asszonyi önkifejezés párosodása ez egy benső és tudatos puritánsággal, mely az asszonyi lélek sajátos és ritka fegyelme, szinte asszonyi klasszicitás. Minden a vers érdekében történik nála, az említett puritánság szűkreszabott keretei között s az áradni vágyó «kibeszélés» és a költői tudat összeütközéséből a költői tudat kerül ki győztesen.
És ezerszer újra meg újra lázadok,
hogy te is csak azért vagy,
hogy képzeletem bejárja a szerelem útjait
néhány dalért.
Megint csak ez,
megint csak ennyi,
hogy dalok díszítenek, mint az Istent a csillagok.
E törekvésből és belső alkatból következik szigorú formafegyelme, mely épp szigorúságában hordja egyszerű díszeit. A gondolatok ütemének rendjében, a pontosan keresztülvitt kompozícióban és a szűkszavúságban, melyben ott ragyognak a le nem írt fölösleges szavak is.
De inkább részletekről van szó. Sokszor vers közben segíti ki ösztönös költői leleménye s egy asszonánccal, betűrímmel, egy váratlanabb jelzővel, vagy a sor finom eltörésével kiemeli versét a szürkeségből:
Most már tudom, hogy nem jól volt ez így,
hogy hazugság volt az egész,
nagy csapat fiúval járni,
csókolódzni,
magamat ezer rostra bontani szét.
Melletted kellett volna maradnom,
bámulnom a hajad színét,
a szemedet,
a szád
s a kezed
finom vonalát.
A fák és a növények száradnak úgy el,
mint az én érzéseim.
Mennyi vágyam volt és mennyi álmom
és most már csak az utálat nő bennem.
Olyan nekem ez a nyers élet,
mintha hálnom kéne véle
s belélegzeni rosszszagú, savanyú lehelletét.
Kérdező költő és felfedező, aki felfokozott érdeklődéssel jár a világban, mindent versre vált és minden
De kérdései, felfedezései és hasonlatokra bukkanásainak, egyszerű örömei természetességükkel, gyámoltalanságukkal és teljes hitükkel különösen asszonyiak. Példája ennek
Mint ahogy a bekeretezett kép üveglapja átveszi
hosszú évek folyamán pontosan a kép minden vonásit,
úgy őrizlek Téged magamban én
halálig,
míg össze nem török.
S ha igaz az, hogy a síron túl a lélek
az égi csarnokokba jut,
a Te arcodról ösmer majd énreám
az Úr.
Technikájának «ősisége», képalkotó fantáziájának primitívsége és kedves egyrétűsége s a versethozó indulat naiv asszonyisága saját ízt biztosít költészetének és külön helyet asszonyköltőink között.