Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 11. szám · / · FIGYELŐ

Szerb Antal: Irodalom és biedermeier
Zolnai Béla könyve

Zolnai Béla irodalomtudományi tárgyú írásainak az a jelentőségük, hogy új és termékenyítő szempontokat adnak. Az irodalomtörténeti jelenségeknek a képzőművészeti stílusok, és a stílusok mögött levő életérzés felől való megközelítése az utóbbi két étvizedben a legfontosabb újítás az irodalomtudomány területén. Zolnai ezúttal olyan stílusfogalmat alkalmaz a magyar irodalomra, amellyel eddig még nem operáltak. Ez a biedermeier. A biedermeier az 1830-as évek békés, nyárspolgári művészete. A benne kifejeződő emberi magatartás nagyon sok irodalmi jelenséget megmagyaráz a kétféle romantika, a századeleji spiritualista-reakciós, és a századközépi forradalmár romantika között.

A biedermeier-ember alapvonását Zolnai Béla a rezignációban látja. A biedermeieres költészet jellegzetes vonásai: a genre-képek kedvelése, a hazafias bordalok, a virág-kultúsz, a családias érzés tisztelete stb. Először a francia irodalomban keresi a biedermeier stílusjegyeit, különösen Béranger és (meglepő módon) a lírikus Sainte-Beuve műveit vizsgálva. Azután a magyar irodalomra tér és Vörösmartynak és Petőfinek biedermeier mozzanatait elemzi ki.

Az eredmény talán még hatásosabb lett volna, ha nem a nagyokra, hanem a kisebb költőkre irányítja kutató tekintetét. A kis költő mindig korszerűbb, mint az egészen nagy. A kis költőt maradék nélkül fel lehet oldani kora áramlataiban, míg a nagy költőben mindig marad valami, amit koráramlatok nem magyaráznak és ami a legérdekesebb benne. Garay, a Vachotok teljesen biedermeier költők voltak, de Vörösmarty?... Vörösmarty kora gyermeke is volt, többek közt, és biedermeider vonások csakugyan találhatók életkörülményeinek kényszerű szükösségében és költészetének egynémely, a divathoz alkalmazkodó külsőségében. De azért mégsem lehet a képzelete démonja által megszállott Vörösmartyra azt mondani, hogy biedermeier, tehát szeliden kispolgári költő. Zolnai Vörösmarty biedermeierségének az igazolására legszivesebben Gyulai Pál életrajzára hivatkozik, ami csakugyan biedermeier munka, kísérlet a megszállott költő alakjának az átstilizálására a polgári respektabilitás irányában. De Gyulai Pál Vörösmarty-képét az ember csak akkor tudja elfogadni, ha elfelejti Vörösmarty verseit és leveleit.

Ellenben kitünőek Zolnainak Petőfire vonatkozó megállapításai. Petőfi szintén sokkal több volt, mint biedermeier-költő, ezt Zolnai is állandóan hangoztatja, de a biedermeier-attitüd, hogy úgy mondjuk, Petőfi lelkének egyik alapállása volt. A családias, genre-szerű, líraian realisztikus, hazáért borozgató, hűséges és bensőséges hangulat Petőfi számára nem pusztán kordivat volt, hanem lényegszerű önkifejezés. Petőfi polgárias vonásait Babits Mihály portréja emelte ki először. Zolnai továbbépíti a Babits Mihály intuiciója által adott beállítást, az összehasonlító irodalomtörténet tudományos módszerével elhelyezi a kor Európájában és megtalálja számára a kitünően tömörítő terminus technicust, a biedermeiert.