Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 11. szám

Lengyel Menyhért: Nizsinszkij [+]

Negyven éven felüli, kissé elhízott férfi éldegél egy svájci elmegyógyintézetben. Nem tartozik a visszataszító betegek közé. Rendesen, tisztán öltözködik - különösen a szép nyakkendőket szereti -, rendkívül barátságos, jóindulatú. Orvosai, ápolóik az egész személyzet imádják. Sokat sétál - néha sakkozik. De szó nem hagyja el az ajkait. Időnkint meglátogatja a felesége, - aki hosszú évek óta tartja ebben a kitünő intézetben -, ilyenkor mosoly vonul át az arcán, de aztán megint másfelé néz - az ő belső világába, melynek fantomjai neki eleven valóságok, - míg maga a világ, a mi reális világunk, elmosódott árnykép, melyről talán már emlékei sincsenek. A testileg jó állapotban lévő, még fiatal férfi gyógyíthatatlan elmebajban, schizophréniá-ban szenved. Ez Nizsinszkij, minden idők legnagyobb tánczsenije, a híres régi Orosz Balett oszlopa és büszkesége, aki nehány évi ragyogó pályafutás után belezuhant a szellemi sötétségbe.

Mi még nagyon jól emlékszünk rá, mikor husz és egynéhány évvel ezelőtt fellépett a Magyar Királyi Operaházban. Csodálatos idők voltak ezek, az abszolut biztonság, nyugalom és béke, ma már nehezen elképzelhető korszaka. Egy gondtalan arisztokrácia, vagyonosodó polgárság, jogaiért eredményesen küzdő, önérzetes munkásság alkotta társadalom érdeklődését akkor nem háborus és forradalmi események kötötték le - ki gondolt ilyenekre?! -, hanem művészi szenzációk. Azok közt is első sorban az Orosz Balett. Pétervárról elindulva már óriási hírük volt Nyugaton e csodálatos vándormadaraknak, amikor végre hozzánk is elérkeztek. Sikerük felülhaladta várakozásainkat. A balett, mely eddig másodrangú szerepet játszott színpadjainkon - soha nem álmodott fényben ragyogott fel az oroszok művészetében. Nemcsak a koreográfia, a káprázatos díszletek, az újfajta zene s az egész, remekül egybehangolt produkció ejtette lázba a budapesti közönséget, hanem elsősorban a balett sztárjai - eddig soha nem hallott nevek - keltettek osztatlan bámulatot. Másnap az új táncosnők, táncosok neveitől volt hangos a város. De még e ragyogó csoportból, e tüneményes csillagképből is kiemelkedett Nizsinszkij.

A balett összes előadásain, - jól emlékszem rá, hiszen a földszintről figyelve a színpadot és a nézőteret, minden mozzanat megmaradt emlékemben, - a bal erkély második számú páholyában Márkus Emiliák ültek. A mi nagy művésznőnk elragadtatással tapsolt az oroszoknak, - szünetek alatt vídám, előkelő társaság látogatta a páholyt, melynek hátterében egy egészen fiatal, nemes arcélű, fehérbe öltözött, érdekesen sápadt leány húzódott meg, aki csak akkor lépett elő, midőn a nézőtér elhomályosodott s a szinpad felragyogott. De attól a pillanattól, a páholy támlájára könyökölve, le nem vette égő szemeit a szinpadról. Pulszky Romola volt. Márkus Emilia első házasságából származó leánya.

Hogy ez a két fiatal lény: Nizsinszkij a színpadon s Romola a páholyban, - hogy került aztán össze, sorsuk mint fonódott egymásba, - ez az izgalmas anyaga ennek a könyvnek. Az élet hasonlíthatatlanul nagyobb mesecsináló, mint az emberi fantázia. Ha egy író elé azt a feladatot tűznék, oldja meg e történetet, - szereplői és motivumai ismeretében csüggedten utasítaná vissza a megbizást, azzal a meggyőződéssel, hogy a mese két szereplőjét nem lehet sorsközösségre egybehozni. Az élet megcsinálta. Olyan hihetetlen és érdekes módon, hogy lélegzetfojtva kell olvasnunk a róla szóló fejezeteket. Ez a legszebb, s egyben a legtragikusabb szerelmi történet, mely bele fog kerülni a kor históriájába. S tegyük hozzá: két személy kapcsolatának kevés ilyen őszinte s hiteles leírását kaptuk, mint amilyen e könyvben revelálódik. Ami nem is csoda, - írójának egyetlen óriási élménye ez a történet, melynek minden részletére kisérteties, sokszor túl aprólékos pontossággal emlékszik.

Csábít az alkalom, hogy megkíséreljem levázolni a Nizsinszkij és Romola történetének pszichológiai hátterét, de azt hiszem, az intelligens olvasó megkapja ezt magából a könyvből. Mint szemtanu, s a szereplők közeli ismerője, e megragadó regénynek - mert az! - csak a kiindulási pontjához van némi magyarázó jegyzetem. Az akarat és az érzelem magnetikus hatalmáról.

Fiatal lány nem gondolhatott vakmerőbb dologra, mint Pulszky Romola, mikor ott a páholyban elhatározta, hogy életét összeköti a Nizsinszkijével. Ez a gondolat először nyilván túlzott ambicióból támadt. Márkus Emilia leánya szinésznő akart lenni és pedig - hogy túlszárnyaljon mindenkit -, nem is magyar, hanem francia szinésznő. Rejane-nál tanult Párisban. A Sasfiókot akarta egyszer eljátszani francia nyelven. Ebbe a megható történelmi alakba épp úgy bele volt bolondulva, olyan kultuszt csinált belőle, mint később Nizsinszkijből.

Lehet, hogy mélyebb ösztönében hamar megérezte, hogy a vállalkozáshoz nem futja a tehetsége - valószínűbb, hogy ébredő értelmi világa reálisabb eszményképet talált, midőn Nizsinszkijt először meglátta, aki a legjobb médium volt, hogy dicsőségvágyát általa kiélje. Amint később közelebb jutott Nizsinszkijhez, ez a túlzott ambicióból támadt vágy szerelemmé, imádattá fejlődött, mely élete uralkodó érzelme lett.

Nizsinszkijt az Orosz Balett bűvkörében a világtól teljesen elzárva tartotta hatalmas barátja, a balett igazgatója, Djagilev. Ez az érdekes és különös ember, kiről remek portrét kapunk a könyvben, több mint barátsággal függött a fiatal zsenín, - nem is titkolta e viszony erotikus jellegét. Annyira féltékenyen őrködött barátján, hogy e miatt kellett Rodinnak félbehagyni azt a szobrot, amit Nizsinszkijről akart mintázni, - Djagilev nem tűrte, hogy csak rövid időre is egyedül maradjanak. És ezt a zárt kört akarta megbontani ez a fiatal pesti lány.

Mindenki előtt képtelennek tűnt fel, hogy a művészetében teljesen felolvadt, nők iránt soha nem érdeklődő Nizsinszkij szerelmi, sőt házassági kapcsolatba juthasson. Hogy ilyesmire sor kerülhessen, - a Romola esetében még egy külön akadálya is volt: Nizsinszkij csak oroszul tudott. Djagilev mindig lebeszélte arról, hogy nyelveket tanuljon, nyilván ezt a gátat is szándékosan emelte köréje. Ügyetlen, zavart dadogás, elfutó mosoly volt a legtöbb, amivel a nők imádatára reagált, ha egyáltalán - pillanatokra - közelébe tudtak férkőzni.

De az olyan szenvedélynek, ami Romolában felébredt, nincs akadálya. A könyv elmondja, mint férkőzött az Orosz Baletthez, mint lett annak tagja, s midőn egyetlen alkalommal, egy délamerikai turnén, a hajón hetekig együtt tudott lenni Nizsinszkijvel, az érzés magnetikus erejével mint csábította maga felé, mint fordította meg más irányú ösztöneit, - s beszéd nélkül, sőt a személyes közeledés és a szokásos ismerkedés kizárásával, majdnem hipnotikus erővel, mint fejlődött odáig a dolog, hogy mire Buenos Ayres-ben kikötöttek, egyenesen a templomba mentek esküvőre. A belső történésnek ez a csodálatos folyamata a könyv legszebb, legérdekesebb fejezete.

A létrejött házasság három ember sorsát döntötte el végzetesen: Nizsinszkijét, Romoláét és Djagilevét, - sőt alapvetően befolyásolta annak a művészetnek a jövőjét is, amit Orosz Balett néven ismert a világ s ami ettől kezdve a feloszlás csíráit hordta magában. Megkérdeztem egyszer Romolát, - kegyetlen kérdés, - hogy ha nem találkozik Nizsinszkijvel s ennek folytán a világhírű táncos benne marad a balett védett körében, - bekövetkezett volna-e Nizsinszkij tragikus sorsa? «Talán nem» - volt a gyötrelmesen őszinte válasz.

De ez nyilván csak feltevés. - Nizsinszkijben más erők is dolgoztak, melyek elvitték eredeti talajáról: más célok, más kinyilatkoztatás, a művészetnek a Djagilev-féle realitásoktól merően eltérő eszményi felfogása. Különben is tragikus konfliktusok magva volt, melyet betetőzött, sorsfordulataival s mindent eltipró brutalitásával, a háború. Végső soron ez bontotta meg ennek az érzékeny művészléleknek harmóniáját, aki sokkal több volt, mint tánczseni, - mélyen orosz, s magasabbrendű ember - ritka tüneménye korának.

A könyv legszebb érdeme, hogy Nizsinszkijnek ezt az emberi zseníjét tudja éreztetni. Feltárja egész érzés- és gondolatvilágát. Mikor az ember a könyvet kezébe veszi, azt kérdi: - lehet-e egy táncosról, - végső eredményben technikai közvetítőről, - könyvet írni? Még ha a könyv teli van a táncszerzés új forradalmi formájának s az Orosz Balettnek történetével, alakjainak rendkívül érdekes rajzával is. Romola megadta rá a választ. A könyv egy fiatal zsení, egy ragyogó ember s egy földöntúli szerelem története - érdekesebb minden regénynél. Világsikere bizonyítja.

 

[+] Előszó a könyv készülő magyar kiadásához.