Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 11. szám · / · Földi Mihály: Új theokrácia felé?

Földi Mihály: Új theokrácia felé?
Előszó és epilógus helyett egy készülő könyvhöz
3.

Az ég csalóka félköre meghasad előttem és nagy távlatok bontakoznak ki.

Olvasom Hötzendorfi Conrad, a monarchia hadvezérének szavait a világháborúról. Azt mondja, hogy a győzők, akik széthasogatták a mi régi magyar-osztrák hazánkat, olyanok, mint a gyerekek, akik mohón széttörtek egy értékes korsót. Ez a korsó hiányozni fog. Azt is mondja, hogy a világháború szörnyű sebet ejtett az árja kultúrán és felvetette a faji kérdést. Most aztán már nem lehet nemzetiségekben, nemzetekben és egyéb ily kis egységekben gondolkodni, most felvonulnak a történelem színpadára a fajok. A keleti népek. A négerek. A sárgák. A nagy egységek harca kezdődik el.

Valóban, alig hunyta le szemét a monarchia tragikus hadvezére, keleten megszünt a nyugalom. Japán elindult s ha nem tudjuk, hát éreznünk kell, hogy nem áll meg, míg vérből és vasból, agyvelőből és dinamitból ki nem kovácsolódik az ötszázmilliós mongol birodalom. És nem azért születik, hogy önmagában és békében éljen. Mit állít vele szemben a fehér faj? Kisebb-nagyobb népeit, nemzeteit, autarkiáit, zötyögő pénzrendszereit, önmaga ellen helyezett szuronyait, ezer és ezer válságát, kételkedő kapitalizmusát, bizonytalan bolsevizmusát, mindent szétrágó kételkedését?

Ez a harc ma már elindult s évtizedről évtizedre egyre nagyobb méretekben bontakozik majd ki. A végét nem lehet látni ma, de a történelem aggodalomra int s a bizonytalanság sűrűsödő felhője alatt egyszerre nyílik a karom: szeretném a szívemre szorítani a szép olasz városokat, a gazdag és szép német könyveket, a francia szellemet, az angol okosságot, az amerikai energiát, védőn és magasztalón Európát s benne az én összevagdalt és megsértett kis hazámat, a nagy Árpádok, Anjouk és Hunyadiak megmaradt emlékét, mely mohó fajok keresztútjára vetve görcsösen keresi az élet sugarait, hogy mentse, amit hivatása menteni: az emberi értéket...

Mi lesz így velünk?