Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 4. szám · / · FIGYELŐ · / · KÉPZŐMŰVÉSZET

Farkas Zoltán: KIÁLLÍTÁSOK

A «Céhbeliek», magyar képzőművészek társasága, fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte a Nemzeti Szalonban rendezett kiállításán. Húsz év előtt egyik, Kőrösfői-Kriesch Aladár köré sereglő művészcsoportunk alapította, amely megelégelte a Műcsarnok lehetetlen képzőművészeti politikáját, védekezni akart a kontárok ellen és szabad lélegzethez juttatni a művészet továbbfejlődését. A sok között egyik kirajzása volt ama jobb művészeinknek, akik a tehetségtelenek uralma alól képzőművészeti életünket felszabadítani akarták.

Az egyesület, amely a kiválogatást tűzte ki céljául, az elmult húsz esztendő alatt becsülettel megállta helyét. Nem lett ugyan az újonnan kibontakozó festői törekvések melegágyává, de szeretettel ápolta a meglévő értékek egy részét és szabadelvűen nyitott utat a fiatal tehetségeknek is. Kiállításai ehhez képest mindig választékosak voltak, sohasem inzultálták a látogatót a dilettantizmus olyan elképesztő termékeivel, mint a műcsarnokiak.

Ha időközben elhúnyt és mostani tagjainak névsorát átnézzük, csupa érdemes művészre bukkanunk és ez a kiállítás is arról tanuskodott, hogy a Céhbeliek komoly, szent ügynek tekintik művészetünket. Egymás mellett békésen megférnek öregek és fiatalok, kor és irányok tekintetében egyaránt, úgyhogy az egyesület ezúttal is útmutatással szolgált arra, hogy milyen módon és mily színvonallal kell tömeges kiállítást rendezni. Példaadását mindenesetre megszívlelhetnék a Műcsarnok mai urai, akik az idei téli tárlatot ismét olyan szerencsétlenül állították össze, mint évek hosszú sora óta: utat nyitva boldog-boldogtalannak, aki hatalmi érdekeiket támogatja, de elriasztva tehetséges művészeink javát.

Az Ernst-múzeum csoportkiállításáról két művészünket említjük fel. Az egyik Erdei Viktor, aki a kárpátaljai ortodox zsidóság világának ábrázolója. Kisméretű, gyakran csak néhány tollvonásból álló rajzokon jeleníti meg ezt a különös népet, egy ősi világ kései emlékét. Erdei rajzai könnyedek, finomak és igen jellegzetesek. Halkan és tartózkodón már néhány vonallal is kitünően jellemeznek. A másik művész Förstner Dénes, aki most rajzokat állított ki. Erőteljes, néha tragikus hangú ábrázolásokat.

A Céhbeliek után a Nemzeti Szalon, melynek új vezetősége úgy látszik, gondosabban válogatta össze programját, Csánky Dénes gyüjteményes kiállítását mutatta be. Csánky mint az akvarellfestés virtuóza kezdte művészi pályáját. Kis és nagy, sőt az akvarellfestésben szokatlanul nagyméretű képein meglepő ügyességgel kezelte higgadt naturalizmussal látott témáit, melyeket változatos színpompába öltöztetett. De különösebben szembeötlő egyéni vonásokat még nem igen lehetett e festményein felfedezni. Úgyhogy jókora meglepetés számába ment, amidőn néhány év előtt olyan olajfestményekkel jelentkezett, amelyek szinte teljesen szakítottak addigi stílusával és feltünően egyéni formákat mutattak. Néhány színnel, barnával, kevés sárgával, kevés zölddel festett tájképek voltak ezek. Legtöbbször vígasztalan elhagyatottságban nyujtózkodó szomorú vidékek, üres szürke ég alatt; barnás domboldalak, kátyús utak végtelen sártengerei.

Mostani kiállítása pedig két élesen elhatárolódó részre szakad. Az olajfestményeken, ahol a festéket majdnem a vízfesték folyékony vékonyságában alkalmazza, folytatja és némiképpen továbbfejleszti előbb említett stílusát. Nem kevésbé virtuózan, mint eddig, de nem ritkán modorossá válva. Kiállításának másik része az értékesebbik, sőt Csánky egész eddigi működésének tetőpontját jelenti. Csupa kisméretű vízfestményből áll: budapesti látképekből. Azt hiszem, hogy a legszebbek, melyeket valaha Budapestről festettek. Rajzuk halálosan biztos pontossága, színeik finom választékossága elsőrangú kifejezőerővé egyesül. Csánky nemcsak lefesti, hanem meg is nemesíti témáit. Virtuozitása e kis képeken sem csökkent, talán éppen ezeken a legnagyobb, de olyan erős művészi átérzéssel párosul, hogy most már csupán eszköz és nem cél. Ez a vedutasorozat, melyet okvetlenül együtt kell tartani és együtt megőrizni, olyan szép, hogy láttára a régi Bécs nagy Kleinkünster-ére, Rudolf von Altra kell gondolnunk, még ha nagy temperamentumbeli különbségek vannak is a mosolygós Alt és a fanyar Csánky között.