Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 24. szám · / · FIGYELŐ · / · Képzőművészet

Farkas Zoltán: KÉPZŐMŰVÉSZETI SZEMLE

Fiatal művészek szeretnek világhódító lendülettel jelentkezni és gyakran meg vannak győződve arról, hogy valami egészen újat teremtettek. Ezt büszkeségükben úton-útfélen hangoztatják és mint Kovács Béla esete is mutatta, nemcsak műveikkel iparkodnak igazolni, hanem kiállításuk tárgymutatójában is értésünkre adják. Megtudtuk, hogy néhány meg nem nevezett műértőnk Kovács rajzait a legmélyebb és legnemesebb művészetnek vallja, hogy lélekből sugárzó erő van bennük, hogy sehol sem látott, keresetlenül egyszerű művészetet nyújtanak, mely nem követ semmi irányt, hanem maga a megtestesült egyszerűség, maga a meztelen kifejeződés. Festészet tőmondatokban, mely annyira felszabadította magát anyagának kötöttségétől, hogy szinte zenévé lényegül, szemen át a fülre is hat, hogy összemarkolja az élet ezernyi tüneményét és egyszerűsítve, elemi erővel tükrözi elénk színek, vonalak, tónusok néma bűvölésében a rejtett lényeget, hogy széttört életünknek egységbe olvasztó kohója, hogy a hétköznapok törődéseiből elvonz ahhoz a kincshez, amit annyian elvesztettünk: az összhanghoz.

Mindez a fellengző dícséret aláírás nélkül volt olvasható a tárgymutató második oldalán, a felelősséget tehát nyilvánvalóan maga a művész és alkotásai vállalták érte. De vajjon mit írhat ezek után a kritikus erről a kiállításról? Többet és jobbat aligha, hiszen a magasztalás e hangnemében Európa nagyon kevés holt vagy élő grafikusáról nyilatkozhatnék. De legyünk őszinték, ekkora dícséretet Kovács Béla sem érdemel. Csak jóval kevésbbé tudtunk rajzaiért lelkesedni. Érdekes, de még kiforratlan tehetséggel találkoztunk, amelynek ereje alkalmasint a leegyszerűsítő, vonalas elvonásban rejlik. Színes ábrázolásai elmaradnak szűkszavú, vonalas grafikái mögött, de ezek sem úttörő jellegűek, felkiáltójelszerű hangsúlyaikat jól ismerjük az európai grafikából és különösen a plakátrajzolásból. Kétségtelen, hogy Kovács rajzaiban gyakran meglepő ábrázoló erő van, de nem ritkán olyan fölényeskedés is, amely nem egészen őszinte pózt takar. Azt hisszük, Kovácsnak nem csekély fejlődésre van még szüksége, hogy az idézett magasztalásokra valamikor valóban méltóvá váljék, amikor bizonyára azt is érezni fogja, hogy túlzó előszavak nem tartoznak a művészet eszközei közé.

Kelemen Emil önmagával küzködő ember, akinek expresszív naturalizmusa dús színskálába öltözötten áll elénk. Alapjában szentimentális lélek, de szeret az erőteljesség köntösébe burkolózni. Impresszionista, aki menekülni kíván efféle hajlandóságaitól. Óvatosan kerül minden hagyományos szépségsablont és mindenáron új kifejezési módokért küzd. Ezeket legsikerültebben a tájakon és vízfestményein tudja összefoglalni. Mai művészete átmeneti küzdelemnek látszik, melynek eredményeit bizalommal várhatjuk.

A harmadik kiállító, Farkasházy Miklós viszont meglepően kész művész. Lágyan kavargó, dekoratív színesség fanatikusa. Keleti szőnyegek, hímzések tarkaságával vetekedő festményeit túlnyomóan pasztelkrétával rója össze apró, erősen világító színfoltokból. A tér alig jut nála szóhoz, mert képzeletében minden vibrálóan tarka síkká alakul. Számtalan kis hangsúlyból építi fel paszteljeit és pasztelszerű olajfestményeit, amelyek nyugtalansága mögött erős érzékiség rejlik.