Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 10-11. szám · / · Nagy Endre: FIAM! ...

Nagy Endre: FIAM! ...
Elbeszélés (2)
17.

A szerelővel még évekkel azelőtt hozott össze a véletlen. A feleségem szólt egyszer, hogy szeretné a rádiót bevezettetni a villába. Én a hivatalban említettem a dolgot valamelyik alkalmazottnak, aki megígérte, hogy elküldi majd egy szerelő ismerősét, akiben bátran megbízhatunk.

Másnap ebéd után jelentkezett is a fiával, aki a mesterségében a segédje volt. Amint rájuk néztem, elnevettem magam; még sohse láttam egy embernek ilyen komikus megismétlődését. Az apa lapos arcú, alacsony, zömök ember volt; mintha egy kőkockából hevenyészve faragta volna ki valami óegyiptomi művész. A fia éppen csakhogy fiatalabb; ugyanaz a szélesvállú, medveformájú test, ugyanaz a boglyas szőke haj, nevető kék szem.

Néhány szóval megtörtént a megállapodás, aztán munkához láttak nyomban. Az apa lajtorját kerített, odatámasztotta a villa ereszéhez, megfogta két kézzel az alját és rászólt a fiára:

- Üpre! Másszál föl, de vigyázz, hogy le ne húzzon az a nagy feneked!

A fiu szaladni kezdett a lépcsőn fölfelé és ingerkedve szólt hátra:

- Vén totyakos! Maga meg csak fogja jól a lajtorját azzal a két málékezével, mert ha a fejére esek, palacsintává lapítom!

- Nézzétek a taknyost! - feleselt vissza az apa. - Tíz ilyen girhest eltartok a kezemen!

A fiú a lajtorja végére ért. Amint onnan lenézett és az apa hátraszegett fejjel visszanézett rá, csak úgy a szemükkel összemosolyogtak. Én még sohse láttam két tekintetnek ilyen szerelmes összeölelkezését. A szívem szinte belefájdult.