Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 9. szám · / · Figyelő · / · Disputa · / · Illés Endre:

Illés Endre:
A kritika szabadsága.

De van disputánknak egy érdekes kitérése is. Braun R. megdícséri a Budapesti Hirlapot s Herczeg Ferencet, hogy észrevették, milyen verve-vel írottak s veszedelmesek Szitnyai írásai, s kissé megcsóválja a fejét, hogy a kritikus még azt sem vette észre, amit a B. H. észrevett. Nos, hogy Szitnyainak hol jelennek meg az írásai, milyen szerződései vannak, jelenleg melyik szerkesztő a barátja, - mindez írásairól alkotott véleményem megformálásánál nem érdekel s nem is tartom fontosnak. S alig hiszem, hogy akadna kritikus, aki véleménye megerősítését kiadókkal kötött s bontott szerződésekben keresné. Braun R. felvilágosítását mindenesetre köszönöm. Az effajta jólértesültségnél azonban mindig akad még jobb értesültség is. S kérdem Braun Róberttől, hová jutna a kritika, ha irodalmi pletykákat is számon kéne tartania? Azt is mondják pl., hogy a B. H. egy idő óta azért nem közli Szitnyai írásait, mert az író egyik novellájában megsértett valami vidéki kiskirályt, aki hatalmával el tudta érni Szitnyai B. H.-beli ideiglenes elhallgattatását. Igaz-e, nem tudom s nem is kutatom. A B. H. mindenesetre jó ideig skrupulus nélkül közölte ezeket a - Braun R. szerint - «veszedelmes» írásokat. Ha igaz, ez valóban jellemző s felháborító korkép. De írók összeszólalkozásait, afférjait, lovagias ügyeit érzésem szerint az értékelő s irodalmi kritika mégsem fogja soha számontartani. Az ilyen hatalmi beavatkozások ellen, amilyen pl. a Szitnyait elnémító beavatkozás, minden írónak mindenkor tiltakoznia kell. Az író s az írás szabadsága megköveteli ezt a tiltakozást. De a megbántott író műveiről alkotott véleményt még az ilyen beavatkozások sem változtathatják meg. Ez viszont a kritika legelemibb szabadsága.

Amit természetesen nem Braun Róbert s még kevésbé Szitnyai Zoltán felé fordulva mondok, csupán az elvi szempontot kívánom leszögezni. Az elvi szempontot, a legfőbb szabadságot: a kritika szabadságát, amelyet hol egyéni akciókkal, hol megrendezett szervezkedéssel egyre jobban veszélyeztetnek azok, akik csak papíron ismerik el a kritika jogait, de a valóságban az első objektív szóra a kritika kötelességeit azonnal a kritika visszaéléseinek nevezik, s akik felháborodottan minden igazság ellen csak tiltakozni tudnak, közben s egyidejűleg pedig minden eszközzel megkísérlik víz alá buktatni s elnémítani azt, aki nem az egyedül üdvözítő párt-, osztály-, politikai-, regionális s ezer más elfogultság kötelező kátéját fujja.