Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 7. szám · / · Figyelő · / · Illyés Gyula: Katolikus költészet

Illyés Gyula: Katolikus költészet
III.

De micsoda katolikus szellem ez a francia! Micsoda bátorság és küzdelem és frisseség még egy olyan múlt után is, mint az övék. Szabad csak hasonlatul is azt a katolicizmust a középeurópaival együtt emlegetni? Van közösség a kettő közt, hivatkozhat egyik a másikra?

Csak ellentétet látunk.

Nem lehet célunk, hogy a francia irodalom katolikus vonásait itt elemezzük. Ez az irodalom, mely profánnak indult, legérettebb alkotásait a hit jegyében teremtette. Századokon át az Isten, mint a példabeszéd mondja, Franciaországban lakik és olyan apostolai vannak, mint Pascal. De érjük be csak a legújabb korral. A katolicizmus merész kanyarodót vesz, felemelkedik s csak a legmerészebb szellemek tudják követni.

Baudelaire, Verlaine, Rimbaud katolikus. Rossz katolikusok, de valamennyiök spiritus rectora kétségtelen a kinyilatkoztatott erkölcs. A mai francia katolicizmusnak ők a pillérei, ők hárman, akik mindegyikét elítélte egy-kétszer a törvény és ha tud róluk, az Egyház is kiátkozta volna. Baudelaire, a szentségtörő, Verlaine, aki parallelement írja, délelőtt a Mária-himnuszt, délután a legmegbotránkoztatóbb pederaszta-ódát, Rimbaud, a communard, - ők az első hirnökei az új francia világszemléletnek, mely snobságból, művészgőgből otthagyja Homais úr polgári világát, szellemet keres és egyre jobban az Egyház felé tolódik. Az Egyházra pedig aranynapok következnek, legalább is a hitbeli megújhodás, az igazi katolikum szempontjából. Üldözni kezdik.

Elveszti vagyonát, hatalmát, a hirlapok: a plebs gúnykörébe kerül. Katolikusnak lenni snobság, de hősiesség is. Az Egyház megszabadul anyagi kölönceitől, megtelik szellemmel, fölemelkedik és csábítja a szellem emberét. Az egymással veszekvő, de egyaránt materialista polgárok és szindikalisták világával szemben ellenpólus, Eszmény és kicsit divat. Az anarchista Huysmans katolikus lesz, katolizál a zola-rajongó Bourgt, egymást érik a conversion retentissante-ok és ma sincs még végük.

De az egész inkább irodalom, mint vallás és ami vallás benne, az is inkább nagativum, mint eredmény; visszahatás, mely a támadásnak köszöni létét s mihelyt megáll, bomlani kezd, megszűnik katolikusnak lenni, legalább is abban az értelemben, mint mifelénk jelent. Jammes könyvét Istennek ajánlja, de könyve, még a Georgiques Chrétiennes is inkább pogány, mint keresztény. Claudel katolicizmusa ürügy a hatalmas belélekzésre, a kitünő Mauriac-é ürügy a korbácsra. A többi hangos keresztelkedők, mint annak idején Cocteau, úgy lesznek katolikusok, ahogy egy exotikus utazásra indul az ember. Közhelyeket írnak és váratlanúl visszatérnek.

De a szellem így is ragyog, mérkőzik, ha önmagával is és egyre emelkedik. Katolikusok ezek az írók? Erkölcsi problémáik vannak, spiritualisták és ezen az alapon magukat katolikusoknak nevezik, de ez a jelző inkább irodalomtörténeti, inkább iskola-név, mint volt a roman psychologique, amely megelőzte őket s melyhez ezer szállal kapcsolódnak. Vannak köztük gyakorló katolikusok, de iskolájukhoz tartozik, sőt annak örök ösztökélője a biblikus Gide, aki antiklerikális, sőt újabban kommunista. Olyan katolikusok, mint Baudelaire, akit kételyei alapján vállaltak ősüknek.

De vajon ráütné a Fleurs du Malra az Egyház a Nihil Obstat-ot? Vagy kiadná-e magyar katolikus társaság Bourget vagy Mauriac eltévelyedésekkel és bűnös erotikával teli regényeit? Vagy ha még ezeket igen, kiadná-e a bájos szürrealista Max Jacobot, aki megindító rajongással mondja el, hogy jelent meg neki rue Ravignani padlásszobájában 1909. szeptember 22-én délután négy órakor az Úr Jézus Krisztus, ilyen szavakat intézve hozzá: Max, Max, térj az igaz hitre, fizesd ki a péket, vedd föl a Ciprián nevet s ezentúl csak engem szolgálj, - amit én szószerint elhiszek neki, oly kitűnően írta meg. Vagy Jouhandeau-t, akit prófétai megrovásai miatt a saját egyházközsége is kivert? Vagy Apolinnaire-t, aki kubista ódában köszöntötte X. Pius pápát, vagy Reverdy-t, vagy a teljes Verlaine-t?

Egyiket sem vállalná; Magyarországon még a hívek sem vállalnák és itt van a különbség a francia és magyar katolikus világszemlélet között. Ott nyíltan és bátran és a maga kontójára harcol egy szellemi csoport egy eszméért, egy világszemléletért, nemcsak a polgársággal, de, ha kell, az Egyház politikájával is szemben; a harc nemes és gyakorta győzelmet hoz. Hivatkozhatnak ezekre a diadalokra azok, akik nem vállalnák a küzdelmet, akik csak valamit szolgálni tudnak?