Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 6. szám · / · FIGYELŐ · / · Illés Endre: A TÖRTÉNELMI REGÉNY KONJUNKTÚRÁJA

Fischer Annie: ANN VICKERS
Sinclair Lewis regénye - Athenaeum

Van az irodalomban az emberábrázolásnak egy módja, amelyre illik a kopott és gyanus kísértetiesség meghatározása. Vannak regényalakok, amelyeket mintha szakasztott azzal a naiv realizmussal konstruáltak volna, akár a panoptikumok kísérteties és túlvilági viaszfiguráit. Vásott bűvészkedés térképes pontossággal másolja az arc minden egyes vénáját, a viaszkoponyán emberi hajzat tapad, a báb ruhájának szövete szövet, pápaszemének üvege csillog s az egész figura egyaránt bosszús idegenkedést kelt, akár Chaplint, akár a kilencszeres asszonygyilkost ábrázolja. Különösen az új amerikai irodalom dob ilyen remekbe készült panoptikum-figurákat az irodalmi piacra. De ezeket nemcsak az érzékenyebb idegzetű európai olvasó, hanem a művelt amerikai sem téveszti össze egy pillanatra sem azokkal a regényalakokkal, amelyekbe az igazi tehetség lehelt élő lelket s amelyek a valódiság csalhatatlan ismertető jelei jogán «léteznek» közöttünk.

Sinclair Lewis mindegyik regénye szigorú társadalomkritika s az amerikai cant, az amerikai sivárság s a tág lelkiismeretű amerikai optimizmus kíméletlenül leálcáztatik bennük. Tanulságos és érdekes regények, mert a díszletek természethűek s mindegyik regény egy darab amerikai kultúrtörténet. Szívesen olvassuk az amerikai miliők leírását, a pontos adatokat arról, hogy a hős vagy hősnő milyen iskolába járt, hogyan mesterkedett pályája kezdetén; mennyi a jövedelme, milyen a lakásának a berendezése s hétköznapjainak szertartása. De sajnos, nem igen érdekel maga a hős vagy hősnő, mert az iró nem tudta megteremteni azt a közvetlen kapcsolatot az olvasó és a regény között, amely nélkül nem él a regény, csak meg van írva. A regényt tehát rosszhiszeműen olvassuk, nem úgy, ahogy az író akarta, hanem a regénynek egyik mellékterméke: a miliőrajz kedvéért. Vagyis a drámát a díszletfestő teszi érdekessé.

Sinclair Lewis új könyve, Ann Vickers második olyan regénye az írónak, amely női figurát mintáz. De míg a Main Street hősnője az amerikai Bovaryné volt, Ann Vickers a mai nő, a dolgozó nő, a vezető állásban levő nő nagyméretű portréja. Ann Vickers a regény végén negyven éves, a háború előtt egyetemi tanulmányait végezte s a harcos feminizmus szolgálatában állt, a háború alatt szociális munkás, vagyis népgondozó intézetek hivatalnoka volt. Később női-börtönök ügyével foglalkozik s egy úttörően újrendszerű női börtönnek az igazgatója, majd a szociológia díszdoktora. Nagy gonddal és verítékes fáradsággát megrajzolt kép ez, amelynek legszembeötlőbb tulajdonsága, hogy az arc, amelyet megrajzolt: nem új arc. Hiába erőlködik az író, hogy új típust teremtsen, a regényből az világlik ki, - amit különben régen gyanítunk - hogy új női típusok nincsenek, csak új női foglalkozások vannak. Vagy talán egészen új foglalkozások sincsenek, mert hiszen matriarchálisabb korok nagyasszonyai mindig tudtak egyszemélyben gazdák, bankárok, kereskedők, ápolók, rendőrök és pedagógusok lenni. A munkaterületek a fejlődésnek megfelelőén differenciálódtak, a hatalom a felelősséggel arányosabb viszonyba került, az önkéntes munka műkedvelő voltát jóleső tárgyilagosság váltotta fel, de régen is voltak szociális érzékű, szervezőtehetségű, kissé katonás természetű nők, akik filantróp becsvággyal kitűnően igazgattak nevelőintézeteket, árvaházakat és tévedt nők otthonát. Ez a nőtípus tehát nem új.

Ann Vickers, aki a regény szerint nemcsak kitűnő munkása a szociális ügynek, hanem ötletes és merész reformer is, az amerikai börtönök reformját tűzi ki élete céljául. Ennek kapcsán sok szó esik az amerikai börtönügyekről, amelyeken nyilván temérdek megreformálni való akad. De Sinclair Lewis olyan gyengéd epikai szélességgel időzik ennél a tárgynál, hogy azzal gyanusítható, hogy lelkiismeretes ember létére szívesebben beszél a női börtönök borzalmairól, amelyekről végtére is megbízható és részletes adatok állanak rendelkezésére, mint Ann Vickers lelkivilágáról, amelyet magának kellene megteremtenie.

Az új nőről ebben a regényben kiderül, hogy nem új s szabadsága nem szabadság, mert Ann Vickers dr. végigjárja a nők életének megannyi ősrégi, megalázó és szenvedéses stációját. Az első férfi olyan véletlenül és sután vetődik az életébe, akár az egyetlen gyógyszerészsegéd a falusi póstáskisasszony szobájába. Amikor pedig elhagyják szégyenében, az új nő számára sem marad más megoldás, mint hasonló esetben, a régimódi nők milliói számára: a tiltott műtét. (Ezen a ponton nagyon ízetlen érzelmesség torzítja a portrét. A hősnő elvetélt gyermekét később állandóan emlegeti, sőt rejtélyes okokból «Pride»-nek nevezi.)

Ennek az első élménynek az a hatása, hogy Ann Vickers tizenöt évig riadt, vénlányos tartózkodásba menekül s e tizenöt év végén tűrhetetlennek érzett magányát ismét nem szerelem, hanem szerelem nélküli házasság váltja fel. Ann Vickers férje egyike azon «Babbitt»-eknek, akiket az író a magateremtette figura nyomán előszeretettel e néven idéz. Átlagos, szimpla, igénytelen humorú amerikai polgár. Egy kilencvenöt kilós Babbitt, aki esténként szeretne tréfásan enyelegni a fáradtan hazaérkező börtönigazgatóval. Babbitt nem elbájoló figura és nem kell új nőnek lennie, aki nem élvezi negédességét, de még kevésbé megnyerő a feleség szerepében Ann Vickers, aki sivár kis sznob és számító vamp a derék és unalmas férj mellett. Az író egyetért Ann Vickers felháborodásával, mikor egy este a hazatérő férj pszichológiai szakmunka helyett virágot visz a feleségének. Mi ezt nem tartjuk olyan felháborító bűnnek.

Ann Vickerst negyvenéves korában utótéri az igazi szerelem és ez a szerelem néhány igaz hangot csal ki az íróból. Ann Vickers ekkor szép és szenvedélyes vágyat érez egy gyermek után, de kár, hogy a harcos reformer, aki megveti a nyárspalgári képmutatást, a megcsalt férj nevével törvényesíti gyermekét, csak azért, mert ez a megoldás a kényelmét szolgálja. Szegény Ann Vickers, ki büszkén vállalod az új dignitásokat és lelkiösmeretesen az új kötelességéket, új életedben vajjon mikor szabadulsz fel a régi nő csúf kis bajai és a régi nő kénytelen nagy hazugságainak járma alól? Felemás voltodban nem vagy megnyerő jelenség s a nagy író sem tud azzá tenni hiába ruház fel tehetségekkel s hiába vezet a női karrierek ormaira. Arra mégsem viszi rá a léték, hogy egy «Frau von Format»-ot, egy egészen nagyvonalú asszonyt teremtsen benned, mert egészen kétségtelen, hogy ez az író nagyon kevéssé rokonszenvezik a nőkkel. Legelevenebb, legátérzettebb könyve, a Dodworts; azért kitűnő, mert hiú, számító, kisszerű nő a hőse, s az írót teljes meggyőződése fűti, mikor ilyennek írja le.

A nők autonómiáját nem az Ann Vickersek személyesítik még, akik férfierények daróca alatt érzelmes és kissé zavaros vágyódásokat rejtenek védett-otthon és imponáló-férfi után. Ezek az anachronisztikus vágyak torz vonásokban ülnek ki Sinclair Lewis új nőtípusának arcára s elrajzolják ezt az arcot.