Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 24. szám

GÖRÖG ILONA: MR. BRUCE

A posztókereskedőék rózsadombi villájának szokásos pünkösdhétfői kerti ünnepélyére Ilust és az urát is meghívták.

Ezeken a kerti ünnepélyeken huszonöt esztendő óta megjelent mindenki, aki irodalomban, művészetben, politikában vagy pénzügyi téren valamire vitte.

A ház becsvágyó úrnője mopszli orrával kiszimatolt és felszippantott minden «új embert». Ezeken a pünkösdhétfőkön valóságos tehetségavató szertartások folytak s a régiek, akiknek egyszer szintén kijutott ebből az ünneplésből, - már csak a maguk igazolására is - kétség nélkül fogadták be az újonjötteket.

Évről-évre többen jártak ide. Hólabda módszer szerint nőtt a vendégek száma. A háziasszony érkezésük sorrendjében karonfogta az esztendő előretört hírességeit, néha egyszerre kettőt is, körülvezette, bemutatta, fölmagasztalta őket. De azért a régiekről sem feledkezett meg. Számon tartott minden dicsőséget, még a rég letünt dicsőségeket is. Ezért volt itt mindenki oly elégedett, oly felszabadult, ezért nem maradt el senki. Évente, legalább egyszer, jogosan emlékezhetett kiválasztottságára.

A háziasszony Mr. Bruce-t vezette föl áhitatos ünnepélyeséggel, amikor Ilusék megérkeztek.

Mr. Bruce angol volt és holmi pénzügyi lebonyolításokat végzett itt nálunk. Ezek a pénzügyi lebonyolítások neki és övéinek nem voltak kárára, mindamellett abban az időben afféle vallásos fénykör övezte s az élet jobbra fordulását várták működésétől. Annyi bizonyos, hogy feladatát tárgyilagos jóindulattal hajtotta végre.

- Mr. Bruce, - mondanom sem kell, - szőke volt, magas, vállas és erős. Vastag szövésű, világos angol ruhát viselt, mozdulatlan arcot, szájában kis pipát és - de ezt már mondanom kell - a kerti ünnepélyre, talán ösztönös védelemül, talán nemzeti tekintélyének nagyobb nyomatékául - magával hozta hatalmas drótszőrű kutyáját is.

Nagyon szép kutya volt ez. Szabályos kalapácsfejű, nyírott szálkás szakállú, barna foltokkal tarkázott, rózsásbőrű, izmos állat.

Ilus pávakék selyemruhában jelent meg. A nyakába vetett két egymásba harapó keresztróka színpadiassá tette.

Ilusék úgy kerültek ide, hogy az ura, aki egyébként egy megszűnés előtt álló gumigyár cégvezetője volt, tíz évvel ezelőtt írt egy épkézláb vígjátékot. Ez a darab akkor sikert aratott. Azóta két darabja már megbukott és semmi reménye se lehetett arra, hogy a negyediket valaha is előadják. Csöndes, lassú észjárású, fakó arcú, vizes szemű ember volt ez, akinek viszonylagos sikere is általános csodálkozást keltett a hozzáértők között

Ilus szép asszony volt. Magas volt, karcsú, ruganyos. Vakmerő szemű, sötéthajú, villogó szépség.

Mr. Bruce s a rajongó háziasszony éppen előttük állott, amikor az utóbbi észrevette, hogy a világhíres tudós lépett a kertbe, aki csak az elmult héten érkezett meg Ausztrália kellős közepéből, ahol három és fél esztendeig tanulmányozta a vadak vallásos szertartásait.

Mr. Bruce egyedül maradt Ilussal. Férje, aki egy szót sem tudott angolul és különben is úgy rémlett. teljesen közönyös, semmi sem érdekli a világon, észrevétlenül elódalgott.

Ilus tudott egy keveset angolul. Amikor az ura darabját játszották, szorgalmasan tanult, mert titokban azt remélte, hogy ezen a réven kijuthat Amerikába, talán Hollywoodba is. Amerika, Anglia az álmok birodalmát jelentette akkor.

Ilus kihúzta magát, hogy még nagyobbnak lássék. Érezte, hogy jól fest az angol mellett. Vállát alig észrevehető, apró, táncos mozdulattal ide-oda járatta. Egymás mellett álltak egy pad előtt. Ilus nem ült le, hogy jobban érvényesüljön termete.

- Szép kutya - kezdte a beszélgetést, bizalmas hangon.

- Szép - mormolta pipája mellől, összeszorított szájjal az angol. Majd rövid szünet után, félszemét kissé mosolyosan lehúnyva így szólt:

- Szép asszony.

Rövid itt tartózkodása alatt megtanulta, hogy ebben a furcsa keleti országban legfőképpen és mindenki arra legbüszkébb, hogy szépek az asszonyok és azt is megtanulta, hogy ezt minden nőnek szemtől-szembe teketória nélkül meg is lehet mondani, ez nem sértés, nem bizalmaskodás, el is várják tőle, az idegentől, hogy hangosan tudomásul vegye.

Ilus diadalmasan villantotta meg fogsorát és kurtán, boldogan felkacagott.

- Ez belémszeretett - gondolta. - El fog venni. Összeillünk. Így hármasban, a kutyával. Mágnásokkal, diplomatákkal, uralkodócsaládokkal barátkozunk. Mindenüvé elmegyünk. Kínába is. - Ott egy barátnője élt, aki valamikor lenézően bánt vele. - Most majd én nézem le őt - szőtte tovább az álmot. Egy pillanat alatt az egész találkozást kimódolta agyában, mintha ez lett volna az egészben a legfontosabb. Az ura eszébe sem jutott.

- Gyönyörű kutya - ismételte kacéran, de meg aztán félt is, esetleges hosszabb angol mondatoktól, melyekbe belegabalyodhatna, ha egyébről esne szó.

Ilus nem szerette a kutyákat. Egyáltalán nem érdekelte semmiféle állat, nem is értett hozzájuk. Azt se tudta, hogy például mit és mennyit eszik egy kutya, mik a szokásai, hogyan kell vele bánni. Semmit sem tudott róla. Soha semmi dolga nem volt kutyával. Budapesten nőtt fel, bérházban. Közelébe se került kutyának. Ha látott egyet, messziről elkerülte. Félt a kutyától. Nem ismerte. Kiszámíthatatlannak érezte. Sejtelme sem volt a kutya-természet határairól. Piszkosnak, nyálasnak, veszélyesnek látta. Májbetegség és veszettség jutott az eszébe, mihelyt egyet megpillantott s ruháját is féltette tőlük. Utálta a kutyát. Most azonban volt valami bonyolult őszinteség abban, ahogy áradozva így szólt:

- Mennyire szeretnék én egy ilyen kutyát.

- Ez még nagyon fiatal - mondta most az angol. - Mindössze négyhónapos. De ha itt lesz az ideje és majd lesz neki kölyke, szívesen adok egyet, ha annyira szereti. - If you like it so much. - Fölírom a címét. - S már fogta is arany ceruzáját, apró, bőrbe kötött jegyzőkönyvét.

- Négy hónapos? - hüledezett Ilus.

Magában ezt gondolta:

- Szavamra azt hittem, negyven éves. Négy hónapos? Őrület. - A címem? - kérdezte hangosan. - Fördős Aurélné, Bajza-utca 21, II. emelet 9.

- Bojzó udza - betűzte és írta az angol.

Ilus túlboldog volt. A híres angol pénzügyi nagyság fölírta a címét. - Biztos, hogy meglátogat. Azért írta föl. A kutya csak ürügy, - gondolta.

A háziasszony riasztotta föl, aki miután a szokásos szertartással körülvette az etnológust, Mr. Bruce-ért jött.

Mr. Bruce fogai közt mormolt God-by-jel köszönt el s a tömpe posztókereskedőnővel és drótszőrű kutyájával eltünt az orgonabokrok mögött.

Ilus egy ismerős csoporthoz lépett. Vidám volt és didalmas. Mindenkit fölvillanyozott. Hangos kacagások röppentek föl körükből.

Ősszel, amikor a dunamenti nyaralófaluból hazatértek, Ilus az újságban olvasta, hogy az angol visszautazott Londonba. Egyetlen bigyedt szájmozdulattal fogadta ezt a hírt.

Karácsonykor az ura már nem volt a gyárban. A gyár ugyan nem szünt meg, de a tisztviselők felét elbocsátották. Az urát is.

Pünkösdre a posztókereskedőék rózsadombi villájában már más lakott, óriási bukás volt ez. Mindent el kellett adniok, hogy a hitelezőket valahogy kielégíthessék. El is költöztek Budapestről. Aradra mentek az asszony öccséhez. Ott próbáltak valami újat kezdeni.

A következő őszön Iluséknak is el kellett költözniök Bajza-utcai lakásukból. Nagy volt a házbér. Nem tudták fizetni. Bútoraikat csaknem mind eladogatták. Albérleti szobába készültek menni. November elseje volt. Aznap kellett költözniök a régi lakásból. Ilus halálos fáradt volt a csomagolástól s a hosszantartó, megalázó szegénységtől.

Reggel félkilenc tájban, kábult álmából csöngetés ébresztette föl. Papucsba bujt, fürdőköpenyt kapott magára.

Az ajtóban az angol követség egy embere állott. Valami szolga. Mögötte vadonatúj szájkosárral, csinos nyakörvvel, remegő inú, hatalmas hím drótszőrű kutya. A szolga egyik kezében a kutya pórázát fogta, másikban cédulát szorongatott. Magyarul beszélt.

- Fördős Aurélné nagyságos asszonyt keresem - mondta.

- Én vagyok. Tessék.

- Méltóztassék átvenni a kutyát. Egy elismervényt is fogok kérni, hogy átadtam. A nagyságos asszony számára érkezett Londonból, repülőgépen ez az állat, a követséghez. Már tegnap itt volt, de olyan késő este nem akartam elhozni. Méltóztassék átvenni.

Ilus álmos volt, fáradt volt, fázott. A szolga ceruzát adott a kezébe, papírt tett eléje. Ilus félálomban odakanyarintotta a nevét.

Az ajtó becsapódott. A szolga eltünt. Hallani lehetett, amint nagy cipőjével lefelé lépeget a lépcsőn.

A kutya az idegen előszobában most még jobban remegett, mint az előbb. Nézte az idegen asszonyt.

Ilus didergett. Lábai remegtek, a foga vacogott. Nézte az idegen kutyát.