Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 23. szám · / · FIGYELŐ · / · Vers

Illyés Gyula: NEVETŐ RÍMEK
Vikár Béla versei

Újabb műköltészetünk alig ismeri a jókedvet. Annyira nem ismeri hogy az igazi, a magas költészet jellegéhez még ma is hozzátartozik, hogy siránkozzék. A humor félreszorult, kiesett az első sorból. Csokonai és Fazekas egészséges nevetését elfojtották a romantikus sírvers jajjai; Petőfi vidám kötődése, Arany bajuszalatti mosolya nyomtalanul elenyészett. Ami azóta humor volt, az öngúny, vagy kabaré volt, mint a fiatal Heltai költészete, amely ebből a két elemből vegyült. Adynak nincs egyetlen sora, amely mosolyt fakaszt. Babits első kötete még tele van derűvel, csillogó mozgással, de aztán ő is magára kanyarította a tragikus leplet s csak újabb, legújabb verseiben érezzük, egy-egy fordulat vagy hasonlat révén, az élet másik, derűsebb oldalát. Erdélyi közvetlen hangja is könnyen átcsap az iróniába, a népi groteszkba, de alaptermészete neki sem derűs. Mai költészetünk tisztára nélkülözi a szatírát, az éles epigrammát, a fölényes gúnyt: a harcos bátorságot és önbizalmat.

Ezt a hiányt Vikár Béla versei sem pótolják, nem is ilyen igénnyel lépnek elénk. A gúny tárgya az ő költészetében maga a költő; a versek elsősorban saját szerzőjük fogyatékosságait állítják pellengérre, még akkor is, ha mást gúnyolnak. Ahogy a könyv címe igen találóan hirdeti: csak a rímek nevetnek a versek humorában nem költő: nyelvész humora húzza meg magát. Vikár Bélának, a Kalevala kitűnő fordítójának a magyar folklore egyik legkiválóbb úttörőjének munkásságában ezek a versek láthatólag pihentető melléktermékek, alkalmi forgácsok, melyekben, ismételjük, elsősorban a szerző legfeljebb egy szélesebb-szűkebb baráti köre talált szórakozást. A gúny vívótőrének hegyét jóakaratú gomb fedi s a versek, ha csípnek is, nem hagynak nyomot. A kritikus csak a nyakatekert rímeket élvezi, az irodalom kívüli bravurt, s nem a szellemet. A kínrímeket a költői rímek persziflázsát, melyekben az ünnepiesnek induló, mert versbeli mondanivaló egyszerre a palatáblán megcsikorduló palavessző hangjába csap át s melyet igazán csak költők élvezhetnek. A kecskerímeket és kalamburokat, melyek a korszerű adomák útján terjednek a kávéházi asztalok között.

A könyv irodalmilag értékesebb darabjait azok a versek teszik, melyekben alig van nyoma a humornak, hol a rímek hirtelen kanyargása helyett az érzelmek tartózkodó folyását figyelhetjük.