Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 15-16. szám · / · FIGYELŐ · / · Tudomány és kritika
A legfiatalabb művészettörténetírói nemzedék újabban mindenképpen pótolni törekszik a századforduló körüli évtizedek magyar társadalmának azt a mulasztását, hogy vajmi keveset törődött művészetünk régebbi koraival. A fáradhatatlan
Csak lassanként értünk meg annyira, hogy végre saját országunk művészi kincseit is megbecsüljük és olyan laikus vagy tudományos érdeklődéssel nézzük, mint a Nyugat magosabbrendű régi művészetét. De ekkor egyszerre bekövetkezett az összeomlás, mely elszakította tőlünk a Szlovenszkót, Erdélyt s velük régi városi kultúránk emlékeinek legnagyobb részét, úgyhogy a közvetlen kutatásnak ma szinte leküzdhetetlen akadályai vannak. Mégis az egyetemi oktatás nagyon helyesen arra is neveli a művészettörténelemre készülő ifjúságot, hogy az egykori magyar műemlékek vizsgálatán is csiszolja tehetségét. Ennek a helyes törekvésnek egyik eredménye
A gótika alapos ismeretével és biztos szemmel elemzi a bártfai ősi templom műemlékeit. Megállapítja, hogy ezek külön, helyi iskola termékei. Ennek kialakulására elsősorban nem a lengyel festészet, hanem az ennél magasabb szinten álló kassainak általános hatása nyomta rá bélyegét. A kassai főoltár befolyása ugyan igen nagy volt, de a kívülről jött ösztönző, elindító, felfrissítő hatás ellenére a XV. és XVI. században a bártfai festészetben helyi stílus alakult ki. Az oltárképek stílusa ugyanis egymásból következik, nem csupán külső áramlatokhoz, iskolákhoz, mesterekhez kapcsolódik, hanem egymással is összefüggésben van. Az egymásra következő bártfai művésznemzedékek szervesen fűződnek össze és következnek egymásból, úgyhogy nyomon követhetjük egy iskola kialakulásának útját. Emelkedésének tetőpontját a XV. és XVI. század fordulóján érte el, majd rövid idő múlva visszaesett.
Móricz Virág tollát jóleső tartózkodás vezeti. Nem esik a fiatal monografiaírók ama gyakori hibájába, hogy viszonylagos jelentőségű tárgyát túlértékelje, de viszont egy pillanatra sem feledkezik meg arról, hogy éppen ez a viszonylagosság a mi különleges magyar helyzetünkben szeretetre kötelezi. Ellentétben a közelmúlt évek egynémely stíluskritikai dolgozatával, melyek e módszer alkalmazásán kívül egyebet sem nyujtottak, megérezte a régmúlt idők lelkét és velünk is éreztetni tudja. Ez a levegőssége megóvja attól, hogy csupán a szakembereket érdekelje. És végül, nemcsak magyar nyelven, hanem valóban magyarul is ír, sőt élvezetes olvasmányt ád, úgyhogy ezzel is jóval túlemelkedik a csak adatszerű tudományossággal küzködő doktori értekezések legtöbbjének esetlenségein és jelentéktelenségén.