Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 13-14. szám · / · FIGYELŐ · / · Képzőművészet

Farkas Zoltán: KÉPZŐMŰVÉSZETI IRODALOM
Liezen-Mayer Sándor, irta dr. Dénes Tibor. A Győri Szemle Társaság kiadása

Életrajzi essay, mely bizonyos mértékig Liezen-Mayer Sándor rehabilitását tűzte ki célul. Ezt nem egészen sikerült elérnie. Akármilyen szorgalommal készült, a művész egyéniségét nem valami szemléletesen és meggyőzően állítja elénk. De minthogy képzőművészetünk kiválóságaival foglalkozó irodalmunk annyira szegény, örülnünk kell minden kísérletnek, mely feledésbe tűnő régebbi művészeinkkel foglalkozik.

Részletesen tárgyalja Liezen-Mayer magyarságának kérdését is és védi a művészt ama vád ellen, hogy minden ízében német művész volt. Egy képzőművész nemzetisége körül folyt vita rendszerint meddő dolog. Hiszen olyan nehéz pontosan meghatározni azt, hogy kit tartsunk magyar festőnek. Nemzeti hiúságból sokan Kupeczky Jánost is magyar művésznek szokták mondani, amit magyarországi születésén kívül semmi egyéb ok sem támogat. Liezen-Mayer Sándor is itt született és kétségtelen, hogy részese volt a mult század magyar történelmi festészetének, egy csomó magyar tárgyú történelmi képet festett, melyek közül egyik, a Szent Erzsébet átment a köztudatba és kétségtelenül a történelmi iskola egyik legszebb alkotása. De ha ezen túl is keresnénk bizonyítékokat Liezen-Mayer magyarsága mellett, alkalmasint jókora nehézségekbe ütköznénk. A müncheni magyar születésű történelmi festők között talán éppen ő volt az, aki egészen maradéktalanul feloldódott a német kultúrában, aki úgyszólván semmi olyan vonást sem mutat, melyet magyarnak lehetne mondani abban az értelemben, hogy a magyarságnak valamely nemzeti tulajdonságát mutatja. Formai szempontból is teljesen német volt művészete, német még akkor is, ha történetesen magyar témával foglalkozott. Lelki tartalma is teljesen az akkori német történelmi festészet ideáljainak szolgálatában áll. Annyira, hogy némely nálunk járt német művésznek magyar tárgyú festményeiben is több magyaros vonást fedezhetünk fel, mint Liezen-Mayer magyar tárgyú műveiben.

Ez persze nem jelenti azt, hogy művészetével nem volt részese a magyar képzőművészet kialakulásának s hogy e téren ne lettek volna nagy érdemei. Ha ezzel mérjük magyarságát, magyar művésznek kell elismernünk, mégha egész életét is tőlünk távol élte le.

De mint mondottuk, a vita meddő. Az ilyen kérdés felvetése nem más, mint nacionalista szempontok erőltetése olyan mezőn, ahová azok nem valók. A mi XIX. századbeli művészetünk a legjobb tanulság arra, hogy mennyire internacionalis szövődmény az újabbkori művészet és mennyire az volt részben a miénk is. Valamiképen irodalmi szempont ez a magyarság-keresés, de eldöntésében nincsenek meg és nem is lehetnek meg azok a perdöntő bizonyítékok, amelyek irodalmi kérdésekben a nemzeti nyelvvel inkább alátámasztottak, mint a képzőművészetben, ahol sokkal nehezebb annak elbírálása, hogy nemzeti vagy faji tulajdonságok mekkora szerepet játszottak az alkotásban.