Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 13-14. szám · / · FIGYELŐ · / · Képzőművészet

Farkas Zoltán: KIÁLLÍTÁSOK

Budapest kiállítása

Budapest Székesfőváros a Műcsarnok termeiben kiállította az 1924-1931. évek képzőművészeti szerzeményeit annak bizonyítékául, hogy egy fővárosi tisztán magyar modern galéria felállítása elkerülhetetlenül szükséges.

Így nyilván bírálatát is akarja hallani annak, hogy vásárlási politikáját mennyiben lehet helyeselni s hogy a kiállított tárgyak muzeális becsűek-e?

Előbb a második kérdésre válaszolunk, még pedig egészen őszintén: a Műcsarnokban látható igen szép kiállítás anyagának legalább is fele nem muzeális jelentőségű. Ha a fővárosnak az az intenciója, hogy a Szépművészeti Múzeum gyüjteményeinek mintegy kiegészítésképen egy valóban jelentős képgyüjteményt mutasson be a magyarságnak és a külföldieknek, akkor ezt a gyüjteményt erősen meg kell rostálnia, mert semmi értelme nincsen annak, hogy valóban kitűnő festmények mellett egészen gyönge képanyagot is elhelyezzen múzeumába. Egy múzeum célja nem lehet a festők összességének, hanem csak a legkiválóbbaknak bemutatása. Ugyanez áll a szobrászati anyagra is, melyet szintén erősen meg kell majd válogatni. Mert hiszen azzal a ténnyel, hogy a főváros valamit megvásárolt, muzeális becset a megvásárolt tárgy még nem nyert. A vásárlásokat ugyanis, mint ahogyan azt ez a kiállítás is bizonyítja, bizonyos mértékig nemcsak a legnagyobb művészeti érték, hanem külső befolyások és nem csekély mértékben karitativ szempontok is irányították. Vásárlási politikának ez lehet talán félig-meddig helyes eljárás, de muzeális szempontnak már nem, különösen ha az is megesik, hogy egyes művészek nem éppen legjava dolgaikkal kerültek belé a főváros gyüjteményébe. A múzeumba nem kerülő anyagot aztán egészen jól el lehet helyezni másképen, amint azt az állam tette és teszi, hivatalos szobák díszítéseül, ahol azok nagyon jól meg fognak felelni még akkor is, ha nem valók múzeumba.

Mindebből nyilvánvaló, hogy a főváros vásárlási politikáját sem helyeselhetjük teljesen: el kell maradni minden külső befolyásnak, csak a legislegjobb dolgokat szabad vásárolni, a karitativ szempontokat pedig csak jóval kisebb mértékben szabad alkalmazni.

Kétségtelen azonban, hogy a főváros még így is derék munkát végzett. Valóban áldozatkészen támogatta a művészetet és sikerült egy csomó igen jelentős alkotást is megszereznie. Ez mindenesetre méltó tevékenység, különösen olyan időkben, midőn az állam és a magánosok vásárló képessége annyira megcsökkent.

A kiállítás anyagából csak éppen a legkiemelkedőbb és igazán hézagot pótló alkotásokkal foglalkozhatunk. Nagy örömmel láttuk Kőrösfői-Kriesch Aladár egy pár szép festményét, az oly ritkán szereplő Réti Istvánnak, egyik legkiválóbb élő művészünknek egy pompás portréfestményét és néhány szép Rippl-Rónai és Ferenczy Károly festményt. Sajnos, nagyon keveset az újabb irányok képviselői közül és ezeket is legtöbbnyire gyönge kiválogatásban.

Az Atelier művészeti tervező és műhelyiskola növendékkiállítása.

Orbán Dezső festőművész vezetésével egy rokonszenves és szükséges iparművészeti magániskola alakult, melynek többek között olyan kiváló művészeink is tanárai, mint Gádor István, Kner Albert, Kozma Lajos, Lesznai Anna, Végh Gusztáv. Az iskolát szükségessé teszi az, hogy az iparművészeti iskola mindinkább konzervatívvá váló oktatása mellett a mai iparművészeti törekvések keretén belül is tanulhasson a magában tehetséget érző növendék. Az iskola, mely kerámiai, bútor és lakástervezési, könyvművészeti, plakáttervezési, szőnyegszövési és ruhatervezési anyagot állított ki, valóban jól felelt meg maga elé tűzött céljának. És ha a növendékek között különösebben kimagasló tehetséget nem is találtunk, a bemutatásra került tervek és kész munkák egyrészt a tanárok szakavatott és buzgó működéséről, másrészt a növendékek becsületes iparkodásáról tanuskodnak, sőt arra a reményre jogosítanak, hogy az Atelier-nek fontos szerep fog jutni abban a nagy feladatban, hogy mai iparunk annyira hiányzó művésziességének kialakulását elősegítse.