Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 12. szám · / · Figyelő · / · Regény és novella

Komlós Aladár: Lesz, ahogy lesz
Terescsényi György regényeSinger és Wolfner

Terescsényi talált egy témát s nem akarja többé elereszteni. «Hősök» című regényében tavaly megrajzolt egy fiatal magyar parasztot meg a feleségét, akik, noha jóformán semmijük sincs, csak a szívós életösztönük, összefognak s nekiállnak, hogy kiharcolják helyüket a nap alatt. A férfi, mint volt katona, olcsón jut öt hold földhöz. Nem nyugszanak, míg egy kis kunyhót is nem építenek a földjükön. Az asszony már itt szüli meg a gyermekét. «Lesz, ahogy lesz» című új regényében Terescsényi továbbfigyeli Tápai András és felesége, Valér sorsát. Mivel pedig hősei ugyanazok, mint előbb, nem változott sem a jellemük, sem a feladatuk, de még a hely sem, ahol harcukat meg kell vívniuk, Terescsényi úgy próbálja az önismétlés fenyegető unalmát elkerülni, hogy váratlan eseményfordulatokról gondoskodik. Ime: Először is Tápaiék kisfia torokgyíkba esik. Ez nemcsak azért baj, mert a gyerek életét veszélyezteti, hanem azért is, mert a betegség költségei igen visszavetik Tápaiékat. Mindegy, lesz, ahogy lesz, gondolja a férfi, miután fiacskája felépült, s nem adja meg magát. A búza árából majd kifizeti egész adósságát. Ekkor kitör a világválság s a búza ára ijesztően lezuhan. Tápai András megroppan, de nem adja meg magát. Lesz, ahogy lesz, gondolja, kevesebbet fizetnek a búzáért, de mégiscsak fizetnek érte valamit. Ekkor leégnek a kazlai s a házikója. De ennek már fele sem tréfa! Tápai még jobban megroppan, kevés híja, hogy öngyilkosságot nem követ el, szerencsére az olvasó mindjárt érzi, hogy egy istenfélő, katonaviselt derék magyar ember nem futamodhatik meg ily gyáván az élet küzdelmei elől. Felesége váratlanul megsúgja neki, hogy újból anyának érzi magát s erre, csakugyan Tápai belátja, hogy életben kell maradnia. Az őszi hónapokra kubikosnak megy, hogy kemény földmunkával keresse meg a törlesztéshez kellő összeget. Itt szerencséje van. Egy társa hirtelen meghal s ráhagyja vagyona egy részét. Most már alig hiányzik valami a pénzből, amelyre szükségük van. Hogy a hátralévő részt is megszerezze, elszegődik egy hajóra, amely homokfuvart végez. Itt is jól keres, de mikor már az egész összeg együttvan, egy cimborája ellopja. Tápai, mint tudjuk, megroppan, de satöbbi... S valóban, a tolvaj vízbe esik, ő kimenti, mire a bűnös ember meghatottságában bevallja a lopást és visszaadja a pénzt. Ezután már nem éri hősünket több csapást: a megroppanások és kiegyenesedések, a továbbfejlő és retardáló mozzanatok masinájának monoton forgását az író is megúnta végre és megállította.

Nem az a baj, hogy a regénynek átlátszó a szerkezete. A «Hősök»- is az volt s ott mégsem zavart. De a «Lesz, ahogy lesz» nem átlátszó, hanem meglepetésekkel teljes akar lenni, s ezért hat kellemetlenül, hogy annyira átlátszó... Mindegy, vígasztalja magát az olvasó: ha korán fel is fedezzük a regény eseményeinek sematizmusát, az a fontos, hogy állandóan látjuk, ami a regényben végbemegy. Terescsényi szorosan fogja s egy percre sem engedi el képzelete elől a világot, amit rajzol: nincs olyan szög Tápaiék házatáján, amiről ne tudna s nincs hősének olyan mozdulata, amelyet ne csinálna vele végig. Csak az otthonában mozoghat oly biztosan az ember, mint ő a tanyán: gyerekkorában beléivódott roppant emlék-anyag alapján ismeri a magyar paraszt minden gondolatát, ért mindenféle munkájához s fel tudja idézni a természet életének rejtett kis mozzanatait és gyengéd hangulatait. Aki meg akar győződni arról, mily biztosan s finoman tud dolgozni Terescsényi, olvassa el például új regényének első tíz oldalát, ahol a tanya tavasz-hajnali ébredését írja le. S mégis, leírásaiban sem zavartalan az örömünk. Terescsényi szívósan és lelkiismeretesen dolgozó író, de lelkiismerete olykor kellemetlen körülményességgé fajul. Amily veszedelme az intellektuellekről szóló regénynek a túltengő elméleti vita, époly veszedelme a parasztregénynek a leírások túlzott és kéjelgő részletessége. Valóban, polgári vagy arisztokrata regények íróinak sosem jutna eszébe apróra elmondani, hogy fogta hősük kezébe a kést, melyik ujjával tartotta a kenyeret, ahogy parasztregények írói teszik. Terescsényi is olykor valami fontoskodó, sőt szinte ünnepélyes részletezéssel ábrázolja a paraszti életet, amely nincs arányban sem érdeklődésünkkel, sem a leírt dolgok jelentőségével. Mintha - s most térek rá legsúlyosabb kifogásomra - mintha nem a maga szemével nézné a parasztot. Ismereteit, ezt állandóan érezni, maga szerezte róla, de hogy ezekben az ismeretekben meddig szabad elmenni s hogy a megismert tulajdonságokat hogyan kell értékelni, ebben még idegen befolyás alatt áll. Tápai Andrást és feleségét ki lehetne állítani, olyan tökéletes példányai a magyar kisgazdának. Egészséges, derék, józan, szorgalmas emberek, tisztelik Istent, a királyt és a hazát, olyan józan és rendes mintapolgárok, hogy talán már emiatt is némi idegeskedő idegenséggel nézi őket a magamforma zavarosabb életű halandó. Mintha folyton arra gondolnának, hogy amit tesznek és éreznek, megállná-e helyét egy iskolakönyvben. Ne értsenek félre. Nagyon szeretném, ha a hazának sok olyan derék polgára volna, mint Tápai András és felesége. Azt sem bánom, ha az író bemutatja és szeretettel mutatja be őket. De előbb jól nyissa ki a szemét és vizsgálja meg, hogy csakugyan olyanok-e, aminőknek mondják magukat vagy hirdetik őket. Micsoda író az, aki kész programok átvételével pótolja az élet elfogulatlan és bátor megismerését!

Terescsényi izmos tehetségének még meg kell tennie egy lépést, hogy teljes erejével kibontakozzék. Kár volna érte, ha nem tudna kitörni a mozgását gátló korlátok közül.