Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 1. szám · / · Figyelő · / · Vers

Illyés Gyula: Lendület
Sáfáry László versei

A vékony könyv olvasása közben hamarosan kiderül, hogy a lendület nem valami vad gesztust, nagyotakaró nekiiramodást jelent, amint rossz előérzettel gondoltuk, hanem olyanféle lendületet, amivel a rajzoló siklatja ceruzáját az érdes papíron, hogy egypár vonással vesse oda, tán nem is a megörökítendő tárgyat, hanem arról való hangulatát. Sáfáry László legtöbb verse alig több négy-öt sornál. A kontúrok, a villanó impressziók veszélyes művészete ez, amely vagy sikerül, vagy nem. Ha sikerül, jobban megcsapja a fantáziát, mint a legpontosabban kiszínezett kép, ha nem: bosszantó krikszkraksz az egész. Úgy festészetben, mint irodalomban a mindent kipróbált mesterek szokták, szinte a maguk szórakoztatására űzni ezt a finom, japános formát. Olyat aki fiatalon erre tette föl egész művészetének sorsát, csak egyet ismerek, Simon Andort, akinek külső vonásokban Sáfáry László láthatóan rokona. Ha Sáfáry Lászlónak legtöbbször nem is sikerül ez a sok tapasztalatot kívánó lendület, amikor sikerül, élvezettel nézi kis munkáját az ember, szivesen figyeli a részleteket is, amikben valóban van művészet. Vagy művészetre való hajlam, mit a kritikus szerint érdemes volna nagyobb feladatokon is kipróbálni. Ez a füzet még olyan hatást tesz, mint holmi vázlatkönyv, tele különböző értékű tanulmányokkal. Érdekessége, jelentősége a remélhető nagyobb műtől függ.