Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 20. szám · / · Figyelő · / · Regény és széppróza

Szini Gyula: Fekete nappalok, fehér éjszakák
Szudy Elemér könyve

Tizenhárom évvel a világháború után, tizenhárom év száguldó eseményei után még mindig hátranézünk. A 13 év közül egyik se hasonlít a másikra és mégis mintha testvérek volnának. Egy anyának szülöttei és ezt az anyát «a nagy mithosz»-nak nevezi Szudy Elemér a könyve elé írt előszóban.

- ...több mint négy álló esztendeig tartott egyfolytában. Hatása az emberiség sorsára ma még beláthatatlan. Talán csak a népvándorlás...

Voltak közben évek, amikor diszkreditált és gyűlölt volt minden sor, ami a háborúról íródott. Az emberiség feledni akart. De hiába. Ma is olyan, mint az az idegsokkos, akit nemrég láttam az utcán, amint vérbenforgó szemmel, didergő, halvány ajakkal, öntudatlanul dadogta újra a régen ajkára fagyott szavakat:

- Sturm!... Los!... Melde, Herr Hauptmann...

Prentice Mulford, a flegmás és paraktikus angol hiába hirdette a háború alatt és után a «feledés művészetét». Nem lehet feledni, tudomásul nem venni azt, ami mint valami Halley-üstökös vonult át az emberiség atmoszféráján.

Amikor ezeket írom, vigyázva kerülöm a politika ingoványait. Ez nemcsak lelki nyugalmat ad, hanem kellő távolságot a dolgok mérlegeléséhez. Mint ahogy a tudós a könyvtár merengő csendjében tanulmányozza a krokodilok, mérges kígyók és más hüllő-szörnyetegek életét.

Szudy Elemér legújabb könyve - Fekete nappalok, fehér éjszakák - napló formájában közli a szerző élményeit, impresszióit, széljegyzeteit «a nagy mithosz»-ról. Ez a forma ezúttal nemcsak tudatos, hanem szerencsés is. Elfér benne a reális megfigyelés mellett egy novellaszerűn odasóhajtott költői kép, sőt lírai ellágyulásból fakadó hangulatvers, aztán néhány aforizma (világító pisztolyok a szerző gondolkodásába) és még sok egyéb. Ennek a formának még az az előnye is van, hogy az élményeket a maguk frisseségében, rapszodikus változatosságában kapjuk. Tarka változatossága oly szélviharra emlékeztet, amely a földről egyformán fölkap szemetet és kincset. De maga a háború is ilyen, ahogy fölkapja, dobálja és mindenféle új, meglepő helyzetekbe sodorja az ember jó és rossz tulajdonságait. A vándor, aki ezt a memoárt írja, a száguldó halál országútját járja. Minden háborús írásnak a halál adja meg mintegy szürke, monoton hátterét. De tudvalevően épp a szürke, egyforma háttérből emelkednek ki a leghatásosabban a színek. Azok az alakok, azok az esetek, történetek, amelyek ebben a könyvben felsorakoznak, épp az életveszélyesen szürke és misztikusan egyforma háttér következtében színesednek meg. Több példát tudnék idézni, de a legeklatánsabb idézetek egyike az a «Potok Skoruszny mellett álló» kis ház, amelyben egy anya él nyolc gyermekével. (Kárpáti vityilló... a harcvonal kellős közepén.)

«Az ütközet teljes erővel tombolt, amikor az asszony két köcsög aludttejjel, egy kis túróval, meg kenyérrel visszafelé indult. A csata középpontjában a kis ház áll. A házat csoda menti meg az ágyúktól, csak a gépfegyverek golyói zúgnak át rajta, szitává lövik a falakat...

«Az asszony most áthaladt az egyik tűzvonalon s közeledik a másik felé. Ha ezt is elérte, mentve van. Isten különös kegyelme lebeghetett fölötte, mert éppen akkor érte el a házát, amikor az ütközetet diadalmasan megnyertük s az oroszok visszavonultak. A küszöbön nem tudott átlépni... egy orosz gránátos, szívében német bajonet s mellette egy bajor vadász, orosz szuronnyal átdöfve...

«Az özvegyasszony vigyázva letette a földre a drága kincset, a két köcsög aludttejet, a túrót, meg a kenyeret. Aztán eltakarította az ajtóból a halottakat s boldog öntudatlansággal vitte be gyerekeinek a vacsorát.»

Lírai napló Szudy Elemér könyve.

Blasco Ibaneznek, a néhány évvel ezelőtt elhunyt spanyol írónak van egy regénye, amelyet különösen filmváltozata tett világhírűvé: «Az Apokalipszis hét lovasa». Anélkül, hogy a spanyol író érdeméből és világhíréből egy szikrányit is le mernék törni, megállapítom mégis, hogy Ibanez könyve lényegében oly ember műve, akinek óvatosan megmutattak egy működésben lévő lövészárkot. Ez a magyar könyv viszont olyan, hogy még szinte frissen és melegen érezzük belőle az Apokalipszis hét paripájának fújó leheletét.