Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 17. szám · / · Kosztolányi Dezső: Balassa Bálint

Kosztolányi Dezső: Balassa Bálint [+]
IV.

Elhülve kérdezzük: kicsoda ez a végvári harcos, kicsoda ez az epekedő szerelmes, kicsoda ez a gyanús bajkeverő, kicsoda ez az izzó lantos, kicsoda ez a harácsoló hozományvadász, kicsoda ez az örök-kamasz tréfamester, kicsoda ez a dölyfös, telhetetlen, sápoló, úrhatnám útonálló, aki basább a basánál, kicsoda ez az őrült? Botorság volna igazat látni fölötte, azt vizsgálva, hogy a mai törvénykönyv szerint erkölcsös-e vagy erkölcstelen? Az erkölcs egy kor függvénye. Ami tegnap erkölcsös volt, az ma erkölcstelen lehet s megfordítva is. A jellemtelenséget bizonyos időben eszességnek, bölcsességnek minősítették s a szabadszájúságot őszinteségnek, kedélynek. Sohase szabad felednünk, hogy ő kortársa volt Shakespeare-nek, aki sok-sok ilyen «érthetetlen» embert mutatott be, érthetően, de kortársa volt Rabelais-nek is, aki torkig töltöző, harsányan disznólkodó Pantagruel-t és Gargantuá-t állította elénk és kortársa volt Benvenuto Cellini-nek is, aki önéletrajzával emberöltőket döbbentett meg.

Az emberiség, mely ekkor élt, a középkor s a renaissence határmesgyéjén nem kis idegrázkódtatáson ment keresztül. Abból a szürkületből, melyet a csúcsíves székesegyházak s a titokzatos legendák szitáltak rá, hirtelen kilépett a tűző verőfénybe és ott megpillantotta az ókori istenek szobrait, kik fejükön szőlőkoszorúval az életörömöt hirdették. Csoda-e, ha elkáprázott félhomályhoz szokott szeme s megtántorult szelleme is? A biblia mellett - a bibliával együtt - olvasták a latin és görög költőket. Kolumbusz Kristóf fölfedezte Amerikát s Copernicus, az égbolt hajósa, a világűr búvára fölfedezte a Földet, mely nem áll mozdulatlanul, amint az aristotelesi tan hirdette, hanem többi bolygóival együtt a Nap körül kering. Ebben az időben zajdult meg igazán a hitújítás is, az a szellemi forradalom, melyhez mérve minden eddigi zendülés csak csetepaté. Minden mozgott, gerjedt, minden lebegett, in statu nascendi. Akár művelt volt ekkor valaki, akár nem, akár hallott ezekről a diadalmas és riadalmas változásokról, a levegőből érezte ki, abból szippantotta föl és megmámorosodott tőlük.

A mi helyzetünk még bonyolultabb volt, mint más népeké. Magyarországot a mohácsi vész után három részre hasították. Keleten volt az erdélyi fejedelemség, középütt a török vilajetek félholdas zászlói lengedeztek, nyugaton pedig a «magyar királyság» terült el, melyet osztrák császárok igazgattak önkényesen, mint tartományt. Elképzelni is fájdalmas, hová húzhatott annak a szíve, aki igazán magyar volt, hiszen választania alig lehetett a sok rossz közül. Ezt a középkorból alig kilábalt embert mindenesetre irtózattal töltötte el az istentelen pogány, aki szemében maga az ördög volt, a sátán földi megtestesülése. De ha a végvári vitéz betört a török területre s ott rabolt, gyilkolt, falvakat pörkölt, csak tulajdon országát pusztította, csak tulajdon testvéreit hóhérolta. Növelte a zűrzavart, hogy mind a három országrészen farkasszemet néztek a keresztény felekezetek, katolikusok, reformátusok, luteránusok, unitáriusok, akik mint árnyalatok és féltestvérek jobban gyűlölték egymást, mint a törököt. A fölzaklatott ösztönök számára megannyi jogcím kínálkozott, hogy szabadon kiélhessék magukat. Janicsárok és lézengő ritterek, prédikátorok és torzsalkodó pártok közt kiki megtalálhatta a maga koncát. A faji és vallási meggyőződést egyaránt jól fizették. Mi se volt egyszerűbb, mint ekkor birtokot, várakat szerezni. Csak föl kellett jelenteni, pörbe kellett fogni a régi tulajdonosokat ezen vagy azon az örvön s miután azokat száműzték, vagy szépszerével kitúrták, vagy kiirtották családostól, a vádaskodók a helyükbe ülhettek, mindaddig, míg rájuk nem került a sor.

 

[+] Előszó a Franklin Társulat nemsokára megjelenő új Balassa-kiadásához.