Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 6. szám · / · FIGYELŐ · / · SZÍNHÁZ
A nyomor nemcsak szomorú, hanem egyhangú is. Kevés az íróilag kihasználható motívuma, - vagy legalább is keveset tudtak eddig kibányászni belőle az írók. A legelemibb fizikai szükségletek nélkülözésében primitívvé válik az ember, akinek nincs ennivalója, az nem élhet bonyolult vagy gazdag lelki életet. Ezért tünt el olyan hamar az irodalomból a proletár-nyomor ábrázolása, melyet annak idején a szociális beállítású realizmus vetett fel. A színpadon mintha Gorkij az
Azok a motívumok, melyekből a
Sok írói kvalitás pazarlódik el benne s vannak színpadi kvalitásai is. Amint a kvártélyban vígan vacsoráló társaságba berobban a szó: «Jön a razzia» s mindenki egyszerre elhallgat, magába mélyed és a lelkekből vallomásokban buggyannak ki az elkövetett bűnök, az ember drámát érez a színpadon. A környezetrajz nagyon jó, realitását némi fénnyel futtatja be a történő vagy elmondott dolgok önkéntelen humora. Az egésznek a fonala, amelyre ez a milieu-rajz fel van fűzve, a bűnbánó gyermek-gyilkos szobalány és a szerelmes gyári munkás története hellyel-közzel szépen van megírva, de a legszebb megírás sem tudja eltakarni a kigondolás és az alakok banalitását. S itt a főbaj: a darabnak a drámai magvában nincs sikér.
Az Új Színház derék színészei nagy ambicióval igyekeznek a darabot közel hozni a nézőtérhez. Néhány színészileg jól kidolgozott alakítást látunk tőlük, különösen