Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 6. szám · / · FIGYELŐ · / · Regény és széppróza
Tant de bruit pour une omlette...
Minden becsületes, jószándékú munkából valamiképen az etikus cselekedetek vitathatatlan radióaktivitása árad. S több kötetnyi fáradozás, komoly történelmi studiumok, elismerésreméltóan kitartó írói igyekezet, - szóval
Nem lehet. S mégis...
Az a legelső, kikívánkozó mondat, ez az etikum-ellenesnek látszó kritika, a gall értelmű, csufondároskodó, kulináris trivialitás: valahogy, valamikép mégis mélyen őszintén igaz s helyénvaló. Mégsem etikumellenes. Nem könnyelműség. S nem lekicsinylés. Csak csalódás.
Az elnyomhatatlanul előkívánkozó csalódásnak önkéntelen kifejeződése.
Mert ennél a regénynél, Gulácsy Irén
E három történet közös lényegéből, a szerelmi önfeláldozás hatásra kiszámított, kosztümös fordulataiból: ma már egy novellára sem igen futja.
Miért kellett hát ezt mégis megírni?
Hogy él valahol, lehetőleg messze, kosztümös országban egy erejeöntudatos fiatal lány. Aki szerelmese egy elnyomott népnek s szerelmese egy fiatal férfinak, akit persze üldöz a zsarnokság. S a lány, amikor nem tudja semmikép jobb sorsba juttatni sokat szenvedett népét s nem tudja másként megmenteni szerelmese életét: odaadja testét a Hatalomnak. Hol a kegyetlen rendőrfőnöknek, hol az ellenséges hadvezérnek, hol Holofernesnek.
Miért kellett ezt a történetet mégegyszer megírni?
Gulácsy Irén regénye nem ad erre választ, akármilyen gondosan is olvassa át valaki az összes köteteket. Sőt minden egyes kötet újabb kérdéseket vet csak fel.
Miért kellett a régi dalhoz ilyen hatalmas apparátus? Miért a kuruc-labanc korszak fegyverzajos, olajnyomatos körképe? Miért a császári Bécs levéltárilag leltározott kövei? S miért a Burg belső életének aprólékos rajza (mintha miniátor-technikával freskót festegetne valaki) - ? S miért kellett
(Amikor szegény Tosca történetéről van csak szó.)
S miért kell Gulácsy Irénnek élettelen, történelmi nagy-regényeket írnia, amikor életteljes parasztfigurákat is tud megeleveníteni egyszerű kis rajzaiban?
A válaszadás tisztje az íróé.
De ettől a választól függetlenül Gulácsy Irén regénye példát állítóan a «második regény»...
Az első? A «Fekete vőlegények» volt.
A második regény... Az a jelenség, amely minálunk s más kultúrákban is az irodalmi s a színházi életben ma rikító tünet már. Munka, amelyet egy előző nagyobb siker hívott életre. Alkotás, melyet nem önnön anyagának törvényei alakítottak ki. Terjedelemben, hangban, figurákban, miljőben pontos másolata az előző sikernek. Állott íz. Amely a régi problematika mellett még külön tehertétel.
De nemcsak az anyagban ér csalódás. Csalódás az anyag megmintázása is.
Kétféle s egymástól meglehetősen elkülönülő elemből tevődik össze a Pax Vobis heterogén regény-tömbje.
A hatalmas anyagban a regény boltozatának ívét és súlyát tartó pilléreknek vannak szánva azok a történelmi alakok és történelmi csoportképek, amelyeknek történelmisége - nincs megfelelőbb szó rá - azzal az
Ahogyan színei, hősei, eseményei, tablói kész mintákról átkerülnek a Pax Vobis papírjára: ez az adaptáló írásművészet erősen emlékeztet a gyerekek
Milyen mélyen elkedvetlenítő, hogy amikor
Az olajnyomatoknak e készenálló építőkockái között a hézagokat azután valami minduntalan váltakozó, bizonytalanul maibb összetételű, lazább anyag tölti ki. A nagy történelmi állóképek között ezekben a részekben vesz lélekzetet a regény, itt mozdul a mese, itt jut egyénibb, sajátabb hangjához az író. Ezeket az alkalmakat is sorra elmulasztja azonban Gulácsy Irén, hogy elbeszélő egyéniségéről itt kedvezőbb képet adjon, írói kvalitásait valamikép mégis dokumentálja.
Kiesve a történelmiség olajnyomatos stílusából, színtelen bekezdésekben s fáradt anyag-morzsolásban abszolválja a kötelező cselekményt. Itt egy teniszversenyt ír le, amott egy billiard-partit, másutt meg házastársak összekoccanását: ezek a részek maibb hangjukkal a sablóntörténelmiségtől függetlenül történelmietlenek és stílusbontók. Más helyeken - így a
Anélkül, hogy a végső impresszión már bármit is változtatna: egy rész van, amely a többi fölé emelkedik. S ez a néhány fejezet: a sokéves harcok után a békét váró ország képe. Hogyan eseng a rongyos, bujdosó jobbágy s hogyan a hatalmas főúr egyaránt a minden keservet megváltó béke után, - ez szép, s jó s igaz hang. Író munkája.
P. Gulácsy Irén kétségtelenül nagy, romantikus történeti regényt kívánt írni. S a romantika bűvös szava alatt bizonyára olyan szabadságjogokat értett: a romantikus író például nem tartozik megmutatni a kor kendőzetlen, igaz, emberi arcát, s aztán figyelmen kívül hagyhatja az emberi problémákat is, amikor színes meséit szövögeti, hatásos jeleneteket kell kihegyeznie a kor dokumentumai helyett. Hogy a meséje akár operaszöveg is lehetne, hogy a történelmisége patron, hogy a stílusa heterogén, hogy embereiből az életesség, cselekedeteikből az elhihető erő majdnem teljesen hiányzik: nem baj. Csak elég színes, szövevényes, felületes, dúsan patakzó, hangosan tirádás, szóval
Az igazi romantika azonban teljesen más fogalom. A romantika az ál- és iskolástörténelmiség után visszatérést jelent az igazi nemzeti multhoz, csináltvirágok beporosodott színei helyett az élő természettel együtt lélekző gazdagságot hoz, s a dróton mozgatott bábok helyett az érzelmek sors- és életformáló erejét mutatja be. Mindebből azonban igen keveset találunk P. Gulácsy Irén regényében.