Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 3. szám · / · FIGYELŐ · / · OLASZ IRODALOM

Révay József: BONTEMPELLI ÚJ REGÉNYEI

A negyvenhatéves Bontempelli, az új olasz akadémia tagja, a mai olasz irodalomnak nemcsak egyik legérdekesebb, hanem egyúttal legeredetibb és legtehetségesebb képviselője is. Carduccitól indult, klasszikus ódákkal és eklogákkal, átment a futurizmus lázain, egymásután tagadta meg dédelgetett világnézeteit és irányait, míg végre elérkezett önmagához, megtalálta tehetségének azt a két összetevőjét, amelyből mai érett művészete táplálkozik: a humort és az irrealizmust. Humora nem a hétköznapi nevettetés, hanem valami mély pesszimizmusból és magas intellektusból fakadó bölcs felülállás a dolgokon, a paródia, paradoxon és a karikatúra sajátságos vegyülete, valami könnyen áradó ötletesség, amit csillogó fátyollal von be a lírizmus aranya. Irrealizmusa a legjellemzőbb bélyege művészetének. Regényeinek hősei képzeletbeli világban élnek, imaginárius kalandokon esnek át, de bár ebben az ő külön misztikus világában minden megtörténhetik és meg is történik, a couleur locale mégis realisztikus: hősei a lehetetlen és irreális helyzetekben és kalandokban ép oly könnyedén mozognak, mintha a normális mindennapi életben élnének. Bontempelli a lélek mélységeit kutatja, a lélek ismeretlen dimenzióit s művészete éppen abban van, hogy excentrikus embereinek excentrikus történetei mégis a valóság szuggesztiójával ragadják meg lelkünket.

Az utolsó két évben két új regénye jelent meg s mindegyik megdöbbentő erővel mutatja az író különös tehetségét. Egyik a: Két anya fia (Il figlio di due madri). A kis Mario Parigi pontosan hetedik születésnapján komplikált amnéziába esik, követeli, hogy vezessék anyjához s megadja a címét. Anyja, Arianna, kétségbe van esve, de elviszi a gyermeket a megadott címre, hogy megnyugtassa. Kiderül, hogy ott Luciana lakik, az egykori díva, akinek pontosan hét évvel ezelőtt halt meg a fia: Ramiro. Mario nyakába borul az idegen nőnek, anyjának becézi és nem akar megválni tőle. Luciana azt állítja, hogy Mario az ő fia: hét évig távol volt s most visszajött és ott folytatja életét, ahol abbahagyta. Rettentő lelki izgalmakon keresztül robajlik most a regény, a két asszony harca, majd összeborulása a közös szenvedésben, Arianna halála, a gyermek eltűnése és Luciana tragédiája a vége ennek a roppant idegjátéknak, amely a misztikum és a pszihopatia idegkorbácsoló feszültségein keresztül kápráztató fényt villant a reinkarnáció mélységeibe. Természetfölötti erők játéka az ember: ez a regény alapgondolata; ebben a természetfölötti játékban úgy hullnak az emberek, mint valami viharban s a végén halottak a lelkek. Az ismeretlen dimenziók irreális világa mégis oly megdöbbentő realitással helyezkedik el a mindennapi élet miliőjében, hogy az ember egy pillanatra hajlandó volna természetes és józan megoldásokra gondolni, szinte szeretné a kis Mariot a modern pszihoanalízis eszközeivel kigyógyítani hallucinatórius pszeudomemóriájából. De hamarosan ráeszmél, hogy itt csak a hihetetlen és a rendkívüli van helyén, az élet nem igazodik a sablónokhoz és minden emberi élet külön-külön misztikus és grandiózus tragédia.

Másik regénye: Adria és gyermekei élete és halála (Vita e morte di Adria e dei suoi figli), megint új és rendkívüli problémát vet fel. Az ősrégi Narcissus-probléma ez. Adria, az önmaga szépségébe szerelmes világszép asszony, miután egészen fiatalon két gyermeket szült, már csak a maga szépségének él és szinte nem is tudja megérteni, hogyan engedhetett magához közel valaha is férfit. De hiszen még alig mult húszéves, még van ideje áldozni a maga szépsége oltárán. Elzárkózik férje és gyermekei elől, akik csak távolról imádhatják, titokzatosságba burkolódzik s végre annyira eluralkodik rajta ez a monománia, hogy otthagyja férjét és gyermekeit és Párizsba költözik. A külvárosban, magányos házban rendezkedik be s úgy lakik ott tizenkét évig, hogy senki sem látja, emberekkel, gyermekeivel is csak nagynéha, akkor is csak levélben vagy telefonon érintkezik; még a saját személyzete sem látja soha. A városrendezés miatt azonban le akarják bontani a házát s ki kell költöznie. Közben férje tönkremegy miatta, plátói imádója megőrül, leánya meghal, fia elzüllik. Adria az utolsó pillanatig nem mozdul lakásából, végre az utolsó napon hatalmas máglyát rak és elégeti magát emlékeivel s házával együtt. Ez a regény is csupa fantasztikum, de végig lélegzetet fojtó és szívet elszorító tragédia, amely éppen a földi szépség s a szennyes földi élet kollíziója révén mégis a tiszta valóság igézetével hat. Mindkét regény stílusa kemény, erős, józan acélpánt, amely hideg fölénnyel fogja össze a fantasztikum szétfolyó szálait.

Bontempelli egészen kivételes jelenség az új olasz irodalomban: öntudatosan keresi a modern regény új útjait, szándékosan mellőzi az elcsépelt rekvizítumokat, a szerelmi három- és négyszögeket, sőt a szerelmet egészen kiküszöböli. Ezekben az új regényeiben végleg megtalálta magát.