Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 2. szám · / · FIGYELŐ · / · AMERIKAI IRODALOM

Hamvas Béla: CABELL «JÜRGEN»-JE

James Branch Cabell Jürgenjét Amerikában még abban az időben égették el nyilvánosan, amikor ez a tény az írót híressé tette. Ma, amikor a könyvelégetések csaknem hetenkint divatoznak, a reklámnak ilyen módja naív. Azonkívül a Jürgen esete nem is volt reklám. Amerika komolyan felháborodott s a máglyát a könyv alatt nemcsak a puritanizmus és a nacionalista nagyképűség gyújtotta meg, hanem az Államok polgárságának egyetemes szelleme. És Cabellt az amerikai, bár az író hírneve az egész világra kiterjedt, szilárdan és kitartóan gyűlöli. Huxley írja a «Jesting Pilate»-ben, hogy Chikágó egyetlen könyvkereskedője sem meri a regényt a kirakatba tenni, mert fél, hogy beverik az ablakot.

A harag úgyszólván teljesen indokolatlan. Először azért, mert az írónak nem volt szándékában sérteni. Nem agresszív és nem kihívó. Kevés elvontabb és jobbhiszemű író él ma az Államokban. Másodszor azért, mert Amerika polgárai a Jürgenénél sokkal keményebb, mérgesebb és bántóbb gúnyt is elfogadtak. Harmadszor azért, mert amit Cabell ír, az nemcsak Amerikára vonatkozóan igaz, hanem Babilontól kezdve az orosz Szovjetig minden államra.

Miről van szó? Jürgen ifjúkorában költő volt, aztán zálogos lett, mert «a bukott költő a legjobban teszi, ha elmegy zálogosnak.» Megnősült, felesége amolyan Xantippe-féle asszonyszemély, «akinek semminemű tehetsége sem volt a hallgatásra». Egy este Jürgen hazafelé menet találkozott egy baráttal, aki szidta az ördögöt. Jürgen azon a véleményen volt, hogy «szegény ördögnek amúgy sincs valami ragyogó dolga». Védelmébe vette a poklok urát és ezért az ördög hálából elvitte Xantippéjét a pokolba.

A zálogost a dolog rendkívül bántotta és elhatározta, hogy elindul és visszahozza feleségét. Utazást tesz az alvilágban: keresi az asszonyt. Mindenki látja, hogy az allegória mit jelent: Jürgen keresi az igazságot. «Az álmok sírján keresztül, át az idő gonoszságán.» Az alvilág maga a világ. A «Jürgen» az igazság komédiája.

A zálogos-költő felveszi Nesszus ingét, amit az alvilág bejáratánál kap, aztán megkérdezi, hogy merre jut el leghamarább feleségéhez. «Mindig körül, köröskörül» volt a válasz «más út nincs. Csak az a fontos, hogy sohasem szabad megállni.» Elkerül a kertbe, amely «az alkonyat és hajnal között fekszik». Ennek a kertnek lakói elképzelt lények. Itt vannak a mitológiai alakok, kentaurok, nimfák, nereidák, tritonok, törpék és tündérek. Itt találkozik Jürgen ifjúkori szerelmesével, Dorothy la Desirée-vel. Minden szerelmes eszményképe itt lakik ebben a kertben, amelynek a valósághoz semmi köze sincs.

Találkozik Szereda nagyanyóval. Szereda a «se dare» anagrammja. Az önzés. A világ közepe, mint ahogy a szerda a hét közepe. Hat testvére van: Hétfő, Kedd, Csütörtök stb. Szereda nagyanyó feladata: a fehérítés. «Amikor elérkezik az idő, mindent megfehérít.» A világ legnagyobb hatalma. Mindent ért, ami istenekkel és munkával van összefüggésben, de nem gondolkozik. Fehérít.

Elérkezik Philistiába, szóba elegyedik a Dögbogárral, aki elmondja, hogy ebben az országban irodalmat csinálni annyi, mint gaztettet elkövetni. Három gonosztevőt pusztítottak már el: Edgart, akit kiéheztettek, Waltot, akinek tönkretették erkölcsi hitelét és Markot, akire úgy ráijesztettek, hogy paprikajancsinak öltözött. Philistia persze Amerika. Edgar, Walt és Mark: Poe Edgar, Walt Whitman és Mark Twain.

Mindez a monda hangján, amely egyszerre tud lenni rövid és fecsegő. Megvan benne az epikus szélesség, de áttetszően logikus. Érezhetően France-i. Mondanivalója szimbólumokba és allegóriákba öltözve. Az anyag sokszerű és gazdag, de világosan és ízléssel rendezett. Nyelve könnyü és világos. Sok helyütt kristályosan üde. Az egész könyvön rajta van a «white-robbed life» (fehérruhás élet), Cabell legmagasabb eszménye. Mese és filozófia együtt. Költészet.

A «Jürgen» egy állítólagos nép állítólagos mondája. Az ország neve Poictesme, valahová Délfranciaország területére van képzelve, oda, ahová Gargantua és Pantagruel birodalma. A nép Rabelais és France középkori népe. A rokonság feltünő. Egyéb regényeiben egész mondakört varázsol a legendás országba. Cabell műveit komédiáknak nevezi: a «Jürgen» az igazság komédiája, a «Domnei» a nőtiszteleté, a «Silver Stallion» a megváltásé, a «Something about Eve» az álszeméremé. Az irónia mindenütt veszedelmesen biztos, kíméletlen és ellentmondást nem tűrő, de mindig mese, fínom, ízléses és szép. Mindig megmarad annak, ami elsősorban: költészetnek.

Különös, hogy valaki ennyire kiszálljon korából, környezetéből, az aktualitásokból és egész képzeletbeli országot teremtsen, képzeletbeli emberekkel, törvényekkel, városokkal, legendákkal - egész álomvilágot, mitológiát. A tréfa magja (The Cream of the Jest) az, hogy Cabell - mint első regényének a «Tréfa magjának» hőse Félix Kennaston - éli ugyan az automobilos, vonatos, Floridás, tengerifürdős, tőzsdés, soffőrös modern életét, de ez az élete nem az igazi. Az igazi az, amit Horvendile mesebeli hős alakjában él, annak a mesebeli hősnek alakjában, akinek hazája Poictesme, aki csodálatos tetteket hajt végre, ragyogó szépségű nőket szeret, akinek élete a legendás kalandok végeláthatatlan sora.

Művészetéhez - álomvilágához - megszerkeszti esztétikáját is. Tudatosan, szándékosan fordít hátat a kornak. «Az egyedüli művész, mondja egyik essay-kötetében (Straws and Prayer-Books), akinek műve maradandó, az, aki elkerüli a lényeget, a megragadót, az időszerűt.» Legutóbb a «The Way of Ecben»-hez függesztett tanulmányában ezt írja, hogy franciául beszél saját generációjában az U. S. A. területén. «Abba az első nemzedékbe tartozom, amely elkezdte bírálni az Egyesült Államok politikáját. Ez volt az a generáció, amely bátortalanul ugyan, de kimondta: valami ezzel a civilizációval nincs rendben. Nem a tömeg embere. Szemben áll a tömeggel. Korszerűtlen. Egyedül van. Lázadó. (L'origine de la vrai poete est toujours une rebelle - írja Suarés.) Álmodó. Költő.

Cabell egész életét álomvilágba transzponálta. Légmentesen elzárta magát. Poictesme az ő országa, Poictesme ő maga. Álom, de nem ötletszerű - egy egész élet álma. Minden sora ugyanabból az anyagból van öntve. Oeuvre-jének karaktere félreérthetetlen és belső ellentmondás nélkül való. Mint egy filozófiai rendszer.

A formai megoldásban és művészi produkcióban Cabell egyedül áll, nemcsak Amerika területén. Tartalmi szépsége: gazdagon, frissen ömlő szelleme. Ez a szellem ritkán érzelmes. Ebben is rokon a franciákkal. Nagyon kevés helyen beszél a szívhez és a vérhez. Lírája dialektikus, gyengébb részeiben csaknem szónoki. Első regényében, Kennaston rajzában van némi emóció. A «Jürgen» elején, különösen a Dorothy-vel folytatott szerelmi beszélgetésben is vannak meleg részletek. Később a problémák mind elvi problémákká változnak. Az értelem veszi át a szót. A «Domnei» az egyedüli, amely kivétel az értelmi dialektika stílusa alól. Parnasszista. Tiszta. Pompásan felépített. Elmés. Világos, élvezetes, mély, plasztikus - de hideg.

A hiányt azonban alig érezni. Annyi mindenfélével kárpótol, hogy az embernek nem jut eszébe olyat keresni, mai nincs. Úgy látja, minden együtt van: romantika, mitosz, humor, igazságszeretet, derű, kedvesség, báj, mese - főképpen mese, az, amiből sohse lehet elég s aminek szépségéért mindenki minden egyebet hajlandó elnézni.