Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 22. szám · / · CS. SZABÓ LÁSZLÓ: SOPRONI SÉTÁK

CS. SZABÓ LÁSZLÓ: SOPRONI SÉTÁK
Város és jellem

Amíg a latin rím könnyebben esett nekünk, mint a magyar, Sopron helyzete nem volt problématikus. Olykor zálogba került Ausztriához, pláne volt császár, aki helyi jogokkal s apró pecsétekkel kedveskedett a szelíd Sopronnak, ha viharos liaisonjával, Béccsel összeveszett. Mindez nem befolyásolta azt az óvatosan tág viszonyt, amely Koronához s Nemzethez fűzte.

Új létalap felé sodródott azonban attól kezdve, amikor széttört latin formáink új érzelmi s szellemi kompozicióba tömörültek, röviden; amióta nyelvében élt a nemzet. Cipszer és szász városaink nyelvüktől idegen, nemnémet területben horgonyoztak, a cipszer tótul imádkozott s a szász székelyekkel fuvaroztatott Havaselvére. Sopron azonban rokonajkú terület peremén fészkelt s ez a terület maga is nyelvészkedő nacionalizmusra szerelt át. Választania kellett, hogy vagy vállalja többségi anyanyelvének és szomszédságos viszonyának sorsdöntő következményeit, mint horvát oldalon Zágráb, vagy hogy az új, germán eredetű, népi és nyelvi elemekben gyökerező hazafiságot maga ellen fordítva, magyar változatát fogadja el, szóval az érmet fordítva tűzi magára. Ezúttal mellékes volt, hogy a 19-ik század nemzeti ideálja eredetileg a történészkedő német romantikából fakadt ki, mint egy szent és gyönyörű zenéjű folyam. Ha egyszer új nyelvre ömlött: új ízt kapott, elkülönült és kizárólagos hatalmat nyert nemzetre, impériumra. Abban percben, amint Sopron lemondott a rajnai kincskeresésről, egyszersmind a kizárólagos magyar nemzetiség kötelező bevezetését is elfogadta s ezzel iskolapéldája lett egy új várostípusnak, a magyarosodó városnak. Bártfa, Segesvár, Brassó nem voltak ilyen erők játékában, Árpádházi telepítés szerint idegen nyelvek szigetelték. Magyarosodtak ugyan, de magyarosodásuk, gondolom, tetszés szerint késhetett volna. Sopron két nacionalizmus ütközőpontjára szorult, Herderre vagy Kis János szuperintendens úrra kellett szavaznia. A szavazás eredménye nem titok, olyan világosan döntött, hogy néhány évtized múlva ő küldte missziós útjára a pesti magyarosodás leghevesebb matadorját, Rákosi Jenőt.

Rugalmas, félig-polgári, félig-rurális jelleme a magyarosodás útján meglepőet változott: Sopron megyeszékhely lett. Nem közigazgatásilag, hanem jellemileg, «vágása» szerint. Ez is tűrhetően bizonyítja, hogy nem fojtott el burzsoá hagyományokat, amelyek megváltozott nemzeti ideologiák hatása alatt semmiképpen sem olvadtak volna le olyan könnyen a város vázáról. Emberek, összejövetel, együttlét megyeszékhelyi életre emlékeztetnek, csak fátyol van előttük. Ám valami hiányzik. Ez a valami ezúttal minden, hiányzik a beszálló környékbeli dzsentri, hiányzanak a poros fogatok s Ford-kocsik, amint tűz rájuk a nap a megyeház előtt.

Lassú szolgálatkészsége, a törvényre s városi rendeletekre való szilárd, de pretenció nélküli hivatkozás, a rikkancs pontossága: «rajta van kérem az ára», német vonások s külföldi hangulatba ringatnak. Úgy illik, gondolom, hogy összeszedjem magam s legjobb magyar vonásaimmal szerepeljek. Hódítani szeretnék, kacérkodom, amíg váratlanul füstbe megy a szép terv. Goromba, ráncbaszedő útitársamat a pincérek tüntetően méltóságolják, asztalokat tolnak eléje, megkülönböztetik tőlem s a többi bátortalantól. Lovasnép vagyunk, magas lóról beszélünk, még barokkfelhőkben is. Egyszerre itthon érzem magam, keserves otthonossággal tájékozódom s némi változattal úgy vagyok, mint egy ünnepélyeskedő amerikai konzervgyáros, akinek váratlanul megengedik, hogy európai vendéglátói közt asztalra tegye a lábát. Ha csak itt s most térnék magamhoz, tüstént tudnám, hogy nem vagyok erdélyi városban.

Története s jelleme két visszahatás a túlrövid bécsi rádiuszra. Kezdetben lojális volt, mert csak a bécsi politikával maradt magyar, később magyarosodó lett, hogy magyar eszmékkel miénk maradjon.

Ma küzködik s látszik, hogy jobb napokat látott. Az uradalmak bőségét nem tudja Bécsbe kiönteni, nincs hinterlandja, ahogy közgazdák mondják. Ősszel, a hadgyakorlatok idején nem gyalogol át útlevél nélkül Bécsújhelyből a cs. és kir. gyalogezred.

A nagy Dáma elmegy s tisztes fogadott lánya magára marad levetett ruháival, amiket gondoz, ápol s csöndes büszkeséggel mutogat. Megható történet s egy kicsit szokatlan is nekem, erdélyinek, aki Konstantinápollyal paktáltam annakidején.