Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 18. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM Regény és széppróza · / ·
Mit jelent az az értékjelzésnek is tünhető megálapítás:
Legkevésbé sem lebecsülést.
Legelsősorban is azt jelenti talán: hogy -
Egészen pontosan: az epigon író olyan írót jelent, aki a mondanivalójának nem sajátmaga állt oda -
Utat vágni: mindig heroikus munka. Járt útra bukkanni: mindenesetre a dolgok kényelmesebb, egyszerűbb, könnyebb s biztosabb részét jelenti. Aki kész úton jár, - gyakran úgy tünik, - biztosabban s gyorsabban halad előre, mint az, aki maga vágta ezt az utat. S ha nem tudnók, hogy készenkapott utat tapos: talán-talán még úgy is tünnék, hogy nagyobb s készebb művész. De azért mégsem tünik úgy. Mert aki utat vág: magának vágja az utat. Az élete, az ereje, a céljai, amelyeknek toronyirányt vagy kanyarogva halad, minden-mindene kifejeződik ebben a munkában. Az idegen úton járónak meg éppen a legsajátabb élete sikkad el az idegen csapáson. Ahogy átveszi az idegen kanyarulatokat, ahogy alkalmazkodnia kell az emelkedésekhez s lejtésekhez, ahogy talán mindjobban elkerül a céljaitól: idegenné válik önmaga mondanivalójához is, s az idegen testiségben idegen lelkiséget ölt.
De hiányzik az idegen utat járó írónál az a mindig lenyügöző erőkifejtés is, az utatvágás s az utatvágók erőkifejtése, ami talán csak a rádium emanációjához hasonlítható; s ami úgy is hat. A saját útját járó író mozdulatain talán fáradtság, munkáján befejezetlenség, hangján kimerültség érezhető. De mindezeken túl s mindezekben: mindig erő is. Az epigon: mindig síma, mindig kész, s mindig befejezett. De ezt a befejezettséget s lekerekítettséget mindig körüllengi a homályos s gyanus eredetű vagyonok bizonytalansága.