Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 8. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · ÉSZAKI IRODALOM

Hajdu Henrik: PETER EGGE ÚJ REGÉNYE
Hansine Solstad - Gyldendal Norsk Forlag, Oslo

Ez a könyv az egyszerűség remekműve. Azé a titokzatos egyszerűségé, amely a biztos egyensúly érzését kelti az olvasóban s amely maga az erő és arány. Minden szilárdság etikus eredetű s «Hansine Solstad» tárgya, beállítása és megírása mögött végig ott sejtjük az örök rend acélvázát. Szavai téglák, fejezetei emeletek. S a legmagasabb erkölcs szelleme lakik benne.

A regény egy hosszú harc története. Hansine gyermekkorában tolvaj hírébe keveredik s e vádból új gyanúk és új rágalmak támadnak. Ez lendíti sorsát ide-oda, a cselédi nyomorúságon és a női kiszolgáltatottságon, az anyai szenvedésen és a környezet értetlenségén, a vagyon után égő lihegésen és az újabb szegénységen keresztül. Letörései közben egyre elmélyültebben viaskodik becsületéért s végül e küzdelem révén csiholódnak ki összes értékei. Szinte minden újabb párbeszédén megmérhetjük lelki gazdagodását. Csupa öntudat, fölény és elszántság. De csak a védekezés taktikáját tanulja meg, az ellentámadás lehetősége sose jut eszébe. Így egyáltalán nem ötlik föl benne, vajjon ki követte el a ráfogott lopásokat, - ha ugyan elkövette valaki! Ez a természetes primitívség ácsolt hidat Peter Egge számára egy pompás műalkotás felé: a bünügyi regény útvesztőinek elkerülésével megmaradhatott a tiszta irodalom régióiban. Nagy önfegyelem és nagy tehetség jele!

A kis parasztlány elkerül hazulról, hogy megkeresse kenyerét. Egy farkas elugrik két bárányával; dagadtra verik érte. Erre beszegődik egyik rokonához, de a pletyka utána surrog: valami elkallódott kezén. Az iskolában lassan félrehúzódnak mellőle. Később egy gyerkőc nyiltan megkérdi tőle, hogy csakugyan lop-e? Most ő fizet pofonnal az óvatos raisonneurnek. A tanító elsiklik az eset fölött - Hansine a legjobb tanítványa. Ez belemered a férfi szemeibe, mintegy ítéletért. A tanító félrenéz - ki dönthet itt? S egyszer eltűnik a rokon ollója s Hansine ágyában találnak rá. Következik a próbatétel: kamrájában szétszórnak néhány garast - vajjon fölveszi-e? «Aki először lehajolt miattuk, hajoljon le másodszor is!» A kísértésnek nyoma sincs benne.

S egy napra visszajut a szülői házba. Solstad őrmesteréknél a reménytelen szegénység pusztít s az apa itallal fojtja le kudarcai bánatát. Semmit se csinál már, csak eldalol egy-egy ismeretlen dalt, családja bámész ámulatára. Afféle rigmusgyártó veszett el benne, haszontalan költő. Az anya dolgozik helyette is, az otthonmaradt gyermekekkel együtt. Hansine anyjára üt, noha eltökéltebb, tudatosabb nála. Új cél gyúl ki előtte: a nyomor sarából föl fog törni a vagyon napfényes tisztességébe. S fogához veri pénzecskéjét - ha majd belekaphat valamibe!

Rokonánál készül a konfirmációra. S a tiszteletes asztaláról elveszik egy arany. Természetesen megint Hansine felé sűrűdik a gyanú árnyéka. A templomban mindenki átsandít a «tolvaj» felé, oda mer-e lépni az Úr asztalához? S amikor a tiszteletes faggatni kezdi őt az isteni tilalmak felől, fájó elégtételül magasodik föl: «Ne vádold hamisan felebarátodat...»

A pletykák és rágalmak egyidőre elhallgatnak. Jómaga beáll a főbíróhoz. Egyszer ennek sógora, egy fiatal mérnök rövid látogatásra hazaérkezik Dél-Amerikából. Cicázni kezd a lánnyal s meg akarja csókolni. Hansine nyakon üti a legyeskedőt. A mérnök egy tízfrankossal fizet távozásakor a kiszolgálásért és a tréfáért.

Rövidesen újra fölharsog a harag: «Megvan a tiszteletes pénze!» S Solstad őrmester, az egyetlen, aki rendületlenül bízik Hansine becsületében, ír a mérnöknek a szükséges igazolásért. De a levél cím híján kézbesítetlenül jön vissza.

Ekkor Hansine átlép egyik távoli atyafia szolgálatába. A koros ember beleszeret a lányba s feleségül kéri. Hansine boldog, elérte célját. Gazdag asszony lesz s visszaül az elveszett anyai birtokba. Csakhogy a rágalom ezuttal is elbánik vele: jegyese egy gyáva és buta ürüggyel kitér előle. Újra összeomlik minden. Hogy éljen azzal, aki nem hisz tisztességében?

Fölutazik Trondhjembe, hátha a városig nem dől utána az árnyék? Ott a kereset nagyobb s a tömeg jobban rejt. Hamar ráeszmél, mily kicsi a világ. Összeakad néhány ismerőssel s máris megindul mögötte a suttogás. A gyanú foltja rá-rásötétlik alakjára. Élete kényszerek közt ráng tova. Kényszerből megy férjhez is, egy ágrólszakadt rakodómunkáshoz. S micsoda jelenet után! Tudja, hogy csak a házasság révén menekül meg a szégyentől, de kedvese nem akar még nősülni. Majd ha jobban keres, egy-két év mulva. Hansine kitör. «A Solstad-családban nincsenek fattyak!» Nem, az egész városnak kikiabálja az esetet, aztán beleugrik a folyóba! S végső kétségbeesésében rácsap a legényre. Az utolsó pillanatban retten föl - majd megfojtotta a szerencsétlent. Sírva zuhan el mellette a padlón.

Ettől fogva rohamosan emelkedik Hansine útja. Öt-hat év alatt módos kereskedőt farag férjéből. Vállvetve dolgozik vele, esőben és szélben, hóban és fagyban. S nemcsak külső élete gazdagszik; a fájdalom vésője lefaragja szívéről a legkisebb salakot is.

Aggkorára, újabb szegénységében, véletlenül megkapja a mérnök rehabilitáló levelét. Már nem jelent neki semmit. Csak a családi becsület védelmére küldi le falujába; hadd lássák, hogy nemzetsége benne se fajzott el.

Mindez három-négy színen játszódik le a regényben. Peter Egge rendszerint megelégszik alakjai mögött holmi párvonásos háttér-vázlattal - realitás-kívánsága kielégítéséül. Festői ereje sokkal kisebb, mint Hans E. Kincké, szűkszavúbb is nála; de konstruáló művészete állja vele a versenyt. S ez a legnagyobb dícséret.