Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 8. szám

MÓRICZ ZSIGMOND: KATONA JÓZSEF

Miért nem írt több darabot a Bánk bán után?

Egyáltalán mért maradt annyi torzó a régi Magyarországban? Éppen irodalmi megújulásunk korszaka csak félembereket termelt. A Bessenyeiek, Dajkák, Bacsányiak, Szentjóbi Szabók, derékban törött szálfák. De a következő generáció is, Berzsenyi, Kisfaludy, Katona és Kölcsey korszak. És később is szakadatlan volt ez a félben maradt életforma egészen Madáchig. Azóta már inkább csak a bevégzetlenség, a ki nem érett formák, elbátortalanodások és megalkuvások jellemzik a magyar világot. S feltűnő, hogy szinte valamennyien tiszta magyar nevek s a magyar nemzet legősibb és leghamisítatlanabb családainak gyermekei. Már úgy látszott, hogy a magyar faj csak féltehetségeket, félembereket tud termelni.

Históriai magyarázata igen egyszerű.

*

Magyarország Mátyás alatt érkezett el legnagyobb külső dicsőségéhez. Harmincöt évvel Mátyás halála után egyszerre gyarmatállamá süllyedt. S ebben az állapotban maradt nyolc év hijján négyszáz esztendeig.

Meghódítását azonban sohasem hajtották végre teljesen. Részben azért, mert nem volt hozzá soha a hódító hatalomnak elég ereje, részben azért, mert nem is volt rá szükség; a katonai s politikai terror elég volt a magyarság fékentartására. Egyrészt meghagyták neki a függetlenség s önállóság csekély külsőségeit, másrészt állandóan a legkegyetlenebb s a legkövetkezetesebb megtorlást alkalmazták a legkisebb kilengésre. Ha az egyén, vagy a nemzet ellenszegülésbe, vagy forradalomba menekült, mindig elég erős volt rá a hatalom, hogy vérbe fojtsa az excessust. Viszont nem irigyelte tőle, hogy egy kis maskarádéval elmulattassa önmagát; szabad volt díszmagyart venni s kardot csörömpöltetni, szabad volt szónokolni a diétákon s a fehér asztalnál, szabad volt «extra Hungáriám» jelszavakat kitalálni s annak örülni.

Ellenben nem volt szabad egyetlen lépést sem tenni, amely a nemzet gazdasági s kulturális felépítésével a jövőt akarta volna szolgálni. Nem fejlődhetett ki négy századon át a magyar lélekben a csöndes, szívós és következetes munka. Ennek a legcsekélyebb kisérletét azonnal elfojtották. Ha a XVII-ik század földesura öt katonánál többet tartott vára őrzésére, már rebellis volt s elkonfiskálta birtokát a fiskus. Ha a XVIII. század grófja idehaza élt s a nép művelésével akart foglalkozni, főbenjáró bűnt követett el. A legcsekélyebb szervezkedést széttiporták, a legkisebb gazdasági eredményt elszedték. Mindenki, aki a magyar érdekek szószólója volt, bármilyen távoli s halvány keretek közt is, az rögtön gyanussá lett és szemben találta magát az államhatalommal.

Ilyen végtelen és szörnyű elnyomattatás alatt, amely különben a magánéletbe nem nyúlt bele, ha az nem érintette a politikai érdekeket, valósággal a zsirjába fullasztva élt a magyarság. Volt egy rétegnek életlehetősége, ha csöndben volt, tehát igyekezett csöndben maradni, hisz tenni úgysem tehetett semmit.

Nem tehetett semmit: tehát álmodott s álmai mindig szertelenek voltak. Ha már álmodik az ember, álmodjon nagyot s nagyszerűt. Úgyis fel kell ébredni belőle.

Ez volt a költői álmok titka is.

*

Katona József tipikus alakja ennek a végtelenül szomorú nemzeti siralomnak. Ő maga soha nem politizált, nem tudunk róla, hogy valaha belekerült volna a napi politikába, akár mint aktív, akár mint passzív tényező. A Bánk báni keservek, a Tiborc jajszavának harangosa, soha nem volt sem választó, sem választott... De hol lehetett volna?... Apja szegény mesterember Kecskeméten. Egy olyan osztály tagja, amely politikailag abszolute nem létezett. Annak az osztálynak gyermeke volt, amely a magyar irodalomban először Tiborc igéivel szólalt meg s amely még ma is néma... A fiatal Katona lelkében roppant vihar, roppant lázadás, ellenszegülés vágylott: ott tört ki, ahol lehetett: írói alkotásban, szembeszegült az az ismeretlen hatalommal. Szembeszegült, mint a főnemesi rend szószólója, mint a közrendé, mint a jobbágyé. Mint az egységes magyarság szellemi képviselője.

Még odáig sem jutott el, hogy a hangja felzendüljön. Hangja oly idegen s annyira veszélyes volt, hogy észre sem vették. Ólommal volt tele a magyarság füle az ilyen hangok ellen. Három századnak vérzivatarja között csak ólmozott fülekkel lehetett végig vánszorogni.

A Katona Bánk bánja egy olyan indítás volt, amelyhez hasonló odáig nem történt. Ebhez még a Berzsenyi ódáit sem lehet hasonlítani, mert Berzsenyi tisztán csak osztályán keresztül látta a magyarságot. Katonánál jelent meg társadalmi rétegződésében először az egységes magyar nemzet.

Milyen szerencséje, hogy nem hallották meg a szavát. Hogy így idejében visszavonulhatott az önkéntes börtönbe, Kecskemétre, szülővárosába, ahol tisztességgel folytathatta életét, nem az apai műhelyben, hanem a városházán, ahol aránylag elég hamar eljutott a főjegyzői székig. Élhetett bánatban s elkomorulva, élhetett költői ábrándjaiban csalódva s meghalhatott az emberi test törvényei szerint.

Mit jelent a Katona Bánk bánja a magyar irodalomban?

A Bánk bán roppant robbanás abban a szörnyű lefojtottságban.

Katona szavain át a nemzeti dühök és erők villanak ki. Nem az Aranybulla korának dühei s nem annak a hangja, hanem a saját koráé. Katona nem a II. Endre korának, nem az Aranybulla népének indulataitól gyulladt fel, hanem annak a tükrében vetíti ki a maga korának aufklärista s jakobinus tüzektől felgyújtott magyar mocsár s erdő égését. Ez a darab mindenestől, hazafi s társadalmi és morális tartalmában: 1815.

Ez a kecskeméti takács fiú, a kurta nemesek leszegényedett, a parasztságba visszahullott gyereke, a pesti polgárszalónokban új lángolásokra kapva komor paraszt erejével első, aki a keserű és vihar erejű magyar lelket legalább egyszer megszólaltatta.

Az a politikai feszültség vágta itt ki a biztosítékot, amelyet a magyar gyarmaton kellett érezni, ahol «hiába minden fogcsikorgatás». Nincs itt jövője a jobbágynak, aki először lép ki kilencszázados sötétségéből, hogy tragikusan kihörögje, hogy: «ki százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerít.» Nincs jövője itt a középosztálynak, melynek tömérdek keserve, mint az árvíz szennye zuhog a Petur száján «és minden magyar szeme könnybe lábadt.» S nincs a főúrnak, e Bánkoknak, akiket az uralom «a puszta bán névvel cifráza fel.» Mert ez a kinevezett s felcifrázott főúr a Peturok s a Tiborcok faja és vére.

Ez az «eredeti történelmi dráma» felordítás a négyszázéves rabság fenekéről.

*

Tragédiává az teszi, hogy írója életével megpecsételte elgondolásának igazságát.

Egy huszonkétéves fiú lelkében fogant meg a dráma s ez a fiú négy év mulva már örökre vissza is hullott a kecskeméti sárba és belefulladt a kecskeméti homokba. Hol volt itt olyan kultúrlevegő, amelyben tovább élhetett volna. Eltünt a farkasordító pusztaságban és a csillagtalan sötétségben.

Az első magyar író, aki túlhaladt a művészi spekuláció keretein, az egyéni, a világtól kiszakított lélek lirai megnyilatkozásán. Első, akiben a tömeg, egy ország, egy faj élete lobban ki. Mai szemmel nézve az első író, aki szociális közösség létezésének megérzője s kijelentője.

A Bánk bán egy századon keresztül politikai fórum, s mióta elmult felettünk a történelmi rabiság kerete, azóta még többet jelent: egy társadalmi berendezkedési formának örökérvényű összképe.

Mindenekfölött olyan költői alkotás, amelynek nincs testvére, sem versenytársa a magyar irodalomban: Ady az első, aki Katona után ilyen egységes vívódását, drámáját és megnyilatkozását hozta összes munkásságával a magyarság harcos létezésének.

*

Elmult történelmi korszak kiálló hegyóriása a Bánk bán. Soká fog ott állani a magyar élet fölött, zordonul és hatalmasan és mint a magyar lélek szimbolikus őre.