Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 7. szám

BÁNYAI KÁROLY: ARANY TROMBITA

Menny ízét álmodtam a föld alatt
rögök csöndjébe zárva
s most kékbe zöldbe vetve új világ
simul arcomhoz s kedvem zengi a nap
arany trombitája.

Megnyiltam s túl zúzon mély fagyon
párás szemekkel nézem:
mennyi öröm ropja táncát
méhek búgására selymesen
vad mennyei fényben.

Mennyi arc kisért: ezüst
ködökből nyíló csillag.
Szemük virulása nefelejcs
s halálos avarként zizzenő
hangjuk mint az illat

símogat amint vigan
mosolygó teljes arccá
épülök a mélyből s földek új
rohamával csillog mámoros
ajkamon a hajrá.

Hajrá zsibongó földjeim!
ég alá búvó rétek!
ringassatok s szelíd mosollyal
öleljetek ha újra hűs
hajloktokba térek.

Födjetek mint búzamagot
jó csönddel emlékekkel
s engem szabadít ha asszonyát
tetézi csókkal s istent köszönt
a szerelmes ember.