Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 3. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM · / · Komlós Aladár: MARIKA ÉNEKELJ!

Komlós Aladár: MARIKA ÉNEKELJ!
Kassák Lajos regénye - Pantheon
3.

Művészi céljai a könyv első harmadában érezhetők a legtisztábban. Ez a regény legszebb része. Itt minden fejezet más-más helyzetben ábrázolja Marikát, mindegyik természetesen folyik Marika életkörülményeiből és egy lépéssel, kis lépéssel továbbviszi őt sorsa beteljesedése felé. A regény lassú, alig észrevehető szelid dombvonalban emelkedik felfelé egészen addig, míg a lány szolgálatba nem áll. Finom módja az elbeszélés továbbvitelének, mert ugrásnélküli, elhitető, szerves menetet jelent, nemes lemondást a meglepetések erőszakos, drámai hatásairól. Közben mintha a világot tartó erők müködése tárulna fel előttünk. A regény lapjain egymást érik a leírások, sokkal nagyobb arányban, mint bármely modern magyar regényben, mégsem hatnak zavaró betoldásként, hiszen ugyanaz a szólam hangzik belőlük, mint az egész műből: a rend és a törvények uralmának szólama.

Valami azonban hiányzik az olvasónak. Micsoda? A megfigyelések folytonos frissítő hatása. Kassák, a dolgok általános természetrajzát keresve, nem egyszer azt találja, ami a dolgokról általánosan tudott, máskép: a tipikus helyett néha a banálist éri. Regénye világa nem a magyar és nem a tót paraszté, egyszerüen a paraszté, minden sajátos ethnikai jelleg nékül. De épígy a tájak és évszakok: Kassák a telet, a vihart, a nyarat írja le. A regényben sokszor hallunk róla, hogy Marika énekel, de egyetlen egyszer sem tudjuk meg, hogy mit csak ilyen közhelyes jellemzéseit olvassuk a lány dalainak: «Fájdalmak sírtak és vágyakozások csillogtak bennük». Az embernek az az érzése, hogy Kassák nem tudna mégegyszer írni arról, amit egyszer már leírt: hiszen csak a species-ek sokfélék, a dolgok eszméje, ami az ő művészetének tárgya, egy. Természetesen nem tudja megmutatni - csak a legjobb megfigyelők képesek rá - a beszéd millió árnyalatát, amelyekben az emberek mondanivalói, kifejeződés közben, megtörnek. Az ő hősei szépen előadják, olykor a homerosi hősök kedves bőbeszédűségével. amit gondolnak, - az olvasó azonban úgy érzi, az író beszél belőlük.

Egészében a világ, ahogy Kassák látja, sokkalta szegényebb az igazinál. Hiányzik belőle az egyéni vonások fölöslege, ami a dolgokat megúnhatatlanokká teszi. Ez persze kikerülhetetlen hátránya Kassák művészeti ideáljának. Pedig kétes, megéri-e, amit e hátrányért cserébe nyer. Hiszen a jó realista művész is mindig meg akarta mutatni - bár nem hansúlyozta ennyire - a világ szerkezetét. Közte és a kubista művész közt ebből a szempontból csak az út hosszúságában van különbség. A kubista toronyiránt megy célja felé, a realista kerülővel: előbb bejárja s megmutatja a világ felszínét. A realista művész ép ebből a kerülőből nyeri gazdagságát és fölényét. A «Marika, énekelj!» első harmada Kassák saját szempontjából csaknem tökéletes, olvasás közben mégis valami hiányérzést hagy hátra. Hatása gyakran valóban igen erőteljes táj- és életképleírásaiban legteljesebb, bizonyára azért, mert ezekben kevésbé keresünk egyéni vonásokat, mint az emberek rajzában.