Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 24. szám · / · SZINHÁZI FIGYELŐ

SCHÖPFLIN ALADÁR: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG
Móricz Zsigmond drámája a Nemzeti Szinházban

Újra leírom azt, amit egyszer már leírtam, hogy a mai magyar drámaírás legérdekesebb és legizgatóbb jelensége Móricz Zsigmond viaskodása a drámai kifejezéssel. Fiatal éveiben, a Sári bíró-ban úgy látszott, hogy egyszerre megtalálta a drámai formát, de ez csak beleilleszkedés volt a moličrei vígjáték hagyományos formáiba, mondanivalóinak csak kedélyes, anekdotikus eleme fért bele, arra, hogy kifejezze benne azt, aminek kifejezésére eredendően hivatottnak érezte magát, nem volt alkalmas. Közölnivalóinak epikai bősége, temperamentumának szilaj lendülete, túláradó ereje épúgy nem tudott beletörni egy hagyományos forma fékébe, mint morális lázongása. Még a sokszorta lazább regényforma is sokszor összeroppant kezében. (Lásd: A fáklya, A tündérkert.) Próbált tehát valami új, testéhez álló formát keresni a réginek széttört romjain és kezdődött a nagy viaskodás a szinpadra formálódni nem tudó anyag és az író szinpadra gyűrő akarata között. Torzók a viadal eredményei: A búzakalász, A vadkan. Aztán a Nem élhetek muzsikaszó nélkül sikeres kompromisszum-kísérlete a szokásos forma és az író szokatlanra törő szelleme között, azzal a tanulsággal, hogy az epikai elemek bősége és életteljessége rekompenzálhat a drámai feszültség lazultságáért. Ebben a harcban az író itt is, ott is beleütközött a lehetetlenségek falaiba, amelyeknek nekiment, de ütődéseiből megtanulta, mit lehet és mit nem s maga is alig vette észre, hogy lassankint közel jutott ahhoz az új formához, amit oly régen keresett. Vereségeinek és félsikereinek tanulságaiból kerekedett ki az az új forma, amelyet most a Légy jó mindhalálig-ban megtalált. Ma divatos szó az avant-garde, - hát Móricz Zsigmond az egyetlen magyar igazi avant-gardeista és új darabja az első magyar avant-garde-darab, mely diadalmasan megáll a szinpadon. Ha vannak is bizonytalan lépései, ha exponálásának epikai túlrészletezése és ismételt nekiindulása még mindig erősen tudatunkban tartja az epikai írót, ha morális izgalmában néha belekeveri a saját hangját a szereplők hangjába, úgy hogy a két hang egyszerre hallatszik, - a lényeget erősen megmarkolta és végig kezében tartja, ki tudja hozni és felmutatni azt, ami anyagában drámai. A Légy jó mindhalálig az első valódi dráma, ami Móricz Zsigmond kezéből kikerült.

*

Móricz Zsigmond példátlanul nehéz és merész feladatot vállalt ebben a szindarabjában. Szinpadra vitt egy rendkívüli gyermeket, aki éppen rendkívüli volta miatt kínoztatik meg. Nyilas Misi nem közönséges gyermek, nem típusa a debreceni kisdiáknak. A közönséges gyermek észre se veszi azokat a csapdákat, melyeket az iskolai élet elébe rak, átsiklik rajtuk és jól érzi magát a maga környezetében, melynek rosszaságaiban, durvaságaiban ő is osztozik s ha ezeket rajta gyakorolják, könnyen lerázza őket magáról. Nyilas Misiben mély erkölcsi érzékenység uralkodik, amely felháborodik a derék öreg tanár rovására elkövetett éretlen diákcsínyeken s szörnyű merényletnek érzi, ha a pajtások távollétében felfalják a pakkot, amit anyja küldött neki. Ő az a gyerek, aki mindent tragikusan vesz s ezért rossznak, durvának, tűrhetetlennek érzi a gyermeksorban való életet. Naiv tapasztalatlanságában azt hiszi, csak a gyermekek között ilyen igazságtalan az élet. A felnőtteket s életüket képzelődésében idealizálja és izgatottan vágyik bele. Koraérett ösztönök a gyermeki judiciumban - lélektanilag ez Nyilas Misiben a rendkívüli, e miatt fog vagy elpusztulni, vagy nagy emberré válni. Erkölcsileg pedig az a rendkívüli benne, hogy fél-öntudatosan egy halhatatlan eszmény él benne, a jóság eszménye, melyet az élet posztulátumának érez s amely miatt bizonyára szenvedés és harc lesz az élete. S megvan benne a geniális sóvárgás az ismeretlen felé: amit megismert, arról már tudja, hogy rossz, az eszménytől idegen, de belső hite szerint a jónak, az eszménynek meg kell lenni valahol, az ismeretlenben s ezért sóvárog a felnőttek közé, akiket nem ismer. Amint aztán közéjük elegyedik, súrlódásba kerül életükkel, egyszerre ráomlik a borzalmas tapasztalat: a felnőttek élete még rosszabb, igazságtalanabb s az ő gyermeki esze számára érthetetlenül komplikáltabb. Aki megundorodott a gyerekek vásottságától és durvaságától, most találkozik a szégyennel, nyomorral, bűnnel, ártatlanul belekeveredik egy iszonyú bűn vádjába, mint már eleve elítélt bűnös áll a rideg iskolai fegyelmi szék előtt és ebben a szenvedésben kitör belőle a meghasonlás szava: nem akarok debreceni diák lenni, nem akarok élni. A megnyugtató befejezés nem feledteti el, hogy ami itt történt, az egész életre szóló, tragikus dolog, - ez a megkínoztatás az élet küszöbén s ez a meghasonlottság meg fog maradni Nyilas Misiben. Miatta nem fog tudni soha magától értetődően, símán beilleszkedni - mint a többi emberek - az élet átlagos formáiba.

Gyermek-ábrázolásban ilyen mélyre nem mert eddig leereszkedni író. A geniális gyermek lelki válságát a reális élettel való érintkezés pillanatában szinpadra vetni a legnagyobb írói merészségek közül való. S hogy sikerült, hogy Nyilas Misiben, a félszeg diákban az első pillanattól fogva érezzük a rendkívüli ember-csemetét s a nagyrahivatottság ismertetőjelei egyre mélyülnek és fejlődnek benne helyzete komplikálódásával egész a tragikai erejű kirobbanásig s ezért megteremtődik a szolidaritás érzése bennünk, nézőkben, - ez döntő diadala az írónak, aki ezt az alakot formálta és a szinésznőnek, aki a szerepet megeleveníti. A modern drámában a legritkább tünemény az átlag-méreten felüli alak s Móricz ezt meg tudta csinálni egy gyermekből!

*

Nyilas Misi kivételes gyerek, de a körülmények, melyek alakjának színeit adják, tipikusak. Aki vidéki diák volt, különösen ha protestáns kollégiumba vagy lyceumba járt, mind rá fog ismerni ezekre a meghitt, tipikus színekre: a duhaj diákokra, akik visszaélnek elöregedett tanáruk lágy jóságával és szórakozottságával, a hazulról kapott «pakk» ünnepi jelentőségére, a különböző tanár-figurákra, a szigorú, bölcs, jószívű igazgatóra, a rideg, az ellenséges, a közömbös, a nyegléskedő, a jóságos arcok sorra kiemelkednek a gyermekkori emlékek tengeréből. Móricz Zsigmond nagyszerű milieu-érzése belekapcsolja valamennyiünk tudatát a darab atmoszférájába. Minden kisvárosban éltek a mi időnkben olyan küzködő, nyomort rejtegető úri családok, mint a darabban a Doroghyak és a Törökök, - milyen fínoman megkülönbözteti Móricz ezt a két egyforma szegénységre jutott családot aszerint, ahogy az egyik nagyuraságból, a másik közepes sorból zuhant alá! Törökné fiára transzponált férfi-imádata, Doroghyéknak az egyetlen fiú-sarjadékra alapított reményei, a nyegle szélhámos Török-fiu, a veszekedős nénje - mind milyen tipikusak a vidéki városra! S nemcsak a szereplők kosztümjeiben, hanem az alakok egész élet-formájában és beszédében is tisztán megvan a kor, a kilencvenes évek zamata. Ilyen élő környezetet alig állított hőse köré emberemlékezet óta magyar drámaíró. Nagy hatáseszköz ez: ami a darabban rendkívüli, belekapcsolódik a mindenkinek tapasztalatában élő normálisba s az egész organikus életté válik. Verne regényében az eltévedt üstökös leszakít és magával ragad a világürbe egy föld-darabot s ez a földdarab magával viszi a fölötte levő lég-oszlopot. Így ragadta ki, a maga atmoszférájával együtt, az életből Nyilas Misi alakját az író. Ettől életet kap minden, ami a darabban történik s ez az élet átárad a nézőtérre és a szinpadon történő dolgok passzív szereplőjévé teszi a nézőt. Alig tudom elképzelni, hogy valaki ki tudja magát vonni hatása alól. A főpróbán cinikussá fásult öreg arcok vonaglottak a sírástól.

*

A mai dráma egyik fogyatékossága, hogy ritka benne az igazi jó szerep. Szinpadjainkon, akár magyar, akár külföldi darabokban, jóformán csupa olyan alakok mozognak, melyeknek nincs sem igazi emberi arcuk, sem széles és mély skálájuk s a szinésztől alig követelnek mást, mint több-kevesebb személyi vonzóerőt és több-kevesebb szinpadi rutint. Kitünő szinészeink dolgoznak évekig, amíg olyan szerephez jutnak, amelyben alkalmuk van megmutatni tehetségük mélyebb vonásait s valódi embert ábrázolni. Hol vannak ma olyan szerepek, mint Gauthier Margit vagy Ibsen vezető szerepei, melyeken nagyra tudott nőni a szinésztehetségek egy generációja? Móricz ezt is megcsinálta új darabjában. Nyilas Misi mint szerep is a legnagyobb, legszélesebb skálájú alkotás a magyar drámában évtizedek óta. Szinész-nyelven szólva komplett szerep: a szinész megmutathatja benne mindazt, amit tud s kihozhat minden hatást a könnyű mosolytól a mélységes megrendülésig.

Nagy szerencséje az írónak és szinháznak, hogy erre a roppant feladatra egyenrangú megszemélyesítőt talált Vaszary Piroska személyében. Hevesi Sándor igazgatóságának talán legszerencsésebb szereposztási ötlete volt erre a szinésznőre bízni Nyilas Misi alakját. Egy nagyszerű szerepet segített ezzel a teljes érvényesüléshez és egy nagyszerű tehetséget a teljes kibontakozáshoz. Vaszary Piroska eddig groteszk komikus szerepekben aratta legnagyobb sikereit s nem egy jelenetében elárulta, hogy a komikumnál több, mélyebb is van benne: a kedély mélységéből fakadó humor. Most alkalma nyílt megmutatni, hogy humora a legnagyobb skáláig tud eljutni, egészen a tragikusig. Nyilas Misi alakjának lépésről lépésre való kifejtésében az író a fiú humoros vonásaiból indult ki s ez a humoros aura mindvégig megmarad körülötte: az író a tapasztalt ember szeretetteljes mosolyával nézi, ez a mosoly mélyül el egyre jobban s ott marad az ajkon a legnagyobb megrendülés könnyeinek kifakadásakor is. Ezt tudta Vaszary Piroska megcsinálni, ezt a szívszaggatásig mély mosolyt, amely az alakon mint a napfény elárad. Amint az első jelenetben az iskola-udvarra kilép, félszegen, sután, kopott ruhájában, mindjárt levegőt hoz magával: karaktert érzünk benne. S amint ez a karakter lassankint jelenetről jelenetre kibomlik, egyre gazdagabbá válik, ahogy egyre nagyobb izgalmak közé elegyedik s egyre forróbb lesz a temperatúrája, Vaszary Piroska megtalálja mindig azokat a hangokat, gesztusokat, a játéknak azt a fokozódását, amire szükség van. Mindig benne marad abban a keretben, melyet az első jelenetkor megrajzolt, a játék folytonossága, az alak szerves egysége egy pillanatra sem szakad meg. S mennyi kifejező eszköze van, mily változatossága a hangnak, gesztusnak, - az egész érzelmi skála tökéletesen játszódik le, egyetlen hamis hang nélkül. Egy nagy szinészi tehetség próbálja ki magát a legnehezebb feladaton s a közönség egy nagy szinpadi élmény örömét élvezi.

Nyilas Misi szerepe terjedelemre is rendkívül nagy s mellette a többi szerepek csak színei a milieu-rajznak. Mind kitünő kezekben vannak, - az előadás a Nemzeti Szinház legszebb és leghiánytalanabb munkáinak egyike. Különösen ki kell emelni Rózsahegyi Kálmán puhaszívű, hiszékeny, öreg tanárját, Kürti József bölcs öreg igazgatóját, Kürthy György nyegléskedő fiatal tanárját, Hajdu Józsefet a vak úriember, Harasztos Gusztávot a szélhámos Török-fiú, Patakay Józsefet a pedellus szerepében. A nők közül Vizváry Mariska élettel teljes alakítást ad Törökné kis szerepében, Tasnády Ilona, Ághy Erzsi, Somogyi Erzsi, Halmy Margit is erős reliefet adnak kis szerepeknek. A kis Lázár Gida olyan, mint egy élő virágcsokor a felnőttek közt. A diákok csapata olyan pontosan és reálisan játszik össze, hogy színészek se különben. A rendező nagy és abszolút sikerű munkát végzett a darab tónusának tökéletes eltalálásával, az egyes jelenetek vezetésével, a szinészek összehangolásával, - munkája egy nehéz feladatnak minden elismerést megérdemlő megoldása. Oláh Gusztáv díszletei hívek, hangulatkeltők és ízlésesek. A Nemzeti Szinház eldicsekedhetik ezzel az előadással, amely egy kivételes értékű darabot kivételes sikerrel tolmácsol.