Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 21. szám · / · SZABÓ LÁSZLÓ: KRUZSLYÓ KIRÁLYA

SZABÓ LÁSZLÓ: KRUZSLYÓ KIRÁLYA
REGÉNY
XIII. AZ EPERJESI VÖRÖS SZÉK

Még azon a héten, szombaton reggel visszaérkezett Tahy Benedek Kruzslyóra, nagy társasággal. Tahy mindjárt a bírót hivatta a faluból és kidoboltatta, hogy a tekintetes vármegye megbízásából Sedes judiciaria tartatik, tekintetes és nemzetes Ormány János királyi ítélőmester őnagysága ítélni fog a sokféle istentelenséggel és egyéb gonosz tettekkel vádolt tekintetes Mikurszky Simeon felett; aki a megnevezett úrról bármit is biztosan tud, ami ránézve terhelő, azonnal megjelenni el ne mulassza, mert az ülés a déli harangszó után megkezdődik.

A kastélyból kihoztak egy hosszú asztalt, székeket raktak melléje, s az asztalnál elhelyezkedtek, - középen az ítélőmester, egy szikár, veresszakállú öreg úr, kinek szemei mélyen benn ültek az üregükben. Tőle jobbra ült Tahy Benedek, balról egy fiatal ember, Sóváry Ferenc, aki a protokollumot írta, továbbad a vasasnémetek kapitánya és hadnagya. Mert ezúttal vagy negyven vasas jött ki Kruzslyóra s ezek, lovaikon ülve, lenn maradtak az országúton. Még furírt is hoztak magukkal, aki négy szekér legénységének parancsolt, - zab és széna volt a szekereken. Valamennyi vasasnak jól meg volt tömve a nyeregkápára akasztott prófuntzsákja, - minden arra vallott, hogy ezek nem holmi kirándulásra jöttek ide.

Az urak asztalától jobbra, Tahy Benedek irányában, de az asztaltól tisztes távolra egy polgárias öltözetű, himlőhelyes arcú, javakorabeli ember ült. A társasághoz tartozott nyilván, de nem lehetett úr, mert különben az asztalhoz ültették volna. Kicsit elkésve, egy ócska csézán érkezett meg Bydesházy Sámuel uram, a megye fiskusa. Iródiákja kalamárist, porzót, egy konc papirost és a Tripartítumot cipelte utána. Bydesházy az asztalhoz ült, Tahy Benedek mellé telepedett le és jobbjára az íródeákját ültette.

Mikor a fatemplom tornyában az utolsó verset is elhúzták, a falu egész népe összegyülekezett a kastély előtt. Ott volt a ruszin pap is, de mindjárt visszaküldték: hozzon a templomból feszületet és két alacsonyabb gyertyatartót gyertyával és hozza el az evangéliumot, mert hátha lesz protestáns is a megesketendő tanuk között.

Tahynak egy intésére a két katona a tornácon hüvelybe dugta kardját, két hónaljánál fogva megragadta Mikurszkyt és lehozta az udvarra. A gyerekeknek nyilván tetszett ez a látvány, mert kórusban kiáltozták:

Gólya viszi a fiát!

Lenn az asztallal szemben Mikurszkyt leültették egy karosszékbe.

A vasasok közül huszan leszálltak a lóról és feljöttek az udvarra; elhelyezkedtek az asztal előtt s tőle jobbra és balra, úgyhogy Mikurszkyt körülfogták. Együtt volt már a falu egész népe is, mely tudta, hogy most valami rendkívüli dolog fog történni, mert különben nem jött volna annyi úr és annyi fegyveres katona Kruzslyóra.

A kapitány csendet intett és azután Tahy kezdett beszélni:

- Szörnyű gonosztettekkel vádolják tekintetes Mikurszky Simeon urat s az igazságszolgáltatásnak feladata megállapítani, hogy a vádak igazak-e, vagy hamisak? Mivel a környülállások az Isten kegyelméből már elmult zavargások és lázadások után még most sem mondhatók egészen rendeseknek, az ítélkezést nem a királyi tábla, hanem a királyi ítélőmester, tekintetes és nemzetes Ormány János őnagysága fogja végezni. A királyi ítélőmester tanuként mindenkit ki fog hallgatni, aki jelentkezik. Mindenki nyilván és világosan tegyen vallomást, minden félelmet és gyűlöletet félretéve, a hamisságot nem igazolva és az igazságot meg nem hamisítva.

Mikurszky közbekiált:

- Mit?! Én ellenem ki akarják hallgatni a parasztjaimat?! Protestálok! Ott van az asztalon a Tripartitum, olvassák fel belőle, hogy a paraszt vallomása nemes személy ellenében mit sem ér!

- Ez az ítélőszékre tartozik, Mikurszky uram, - felelte egész nyugodtan Tahy. - A környülállások mostan rendkívüliek és a Tripartítum egymaga a bűnök megtorlására nem elegendő. A Tripartítum azért ellenzi a parasztok kihallgatását, mert ajándékkal vagy ijesztéssel könnyebben el lehet tántorítani őket az igazság ösvényéről, mint a nemeseket. Most azonban szó sem lehet arról, hogy bárkinek ajándékot ígérnénk, vagy bárkit ijesztgetnénk.

- Protestálok! Protestálok! - kiáltott Mikurszky.

Tahy azonban úgy tett, mintha nem is hallotta volna.

- A fertelmes bűnök a legszigorúbb büntetést érdemlik, - folytatta szavait. - Mikurszky Simeon a hűtlenség bűnébe esett, mert ura és királya ellen fellázadt, neki az engedelmességet megtagadta és elvetemültségében önmagát nevezte királynak. Az itt megjelent értelmes és serény emberek között van-e valaki, aki erről tud valamit?

A popovec előállott:

- Én vittem be Eperjesre egy írást, amelyben a vádlott azt írta önmagáról, hogy ő Kruzslyó királya.

- Az írás itt van! - szólt Tahy.

A cédulát megmutatta Mikurszkynak:

- Ez kinek az írása?

- Az enyém, - válaszolta Mikurszky. - A manupropria mindenesetre az enyém. De uraim, ez nem annyit jelent, hogy én tagadtam, hogy őfelsége a király, hanem annyit jelent, hogy a magyar nemes az ő saját földjén király.

- Ugyanazon földön két király nem lehet, - felelte Tahy.

Majd a nép felé fordult:

- Tud valaki arról, hogy a vádlott királynak nevezte magát és hogy királyi udvart tartott?

- Hogyne! Mindnyájan tudjuk! - kiáltotta az egész nép.

- Akkor a hűtlenség bűntette be van bizonyítva, - szólt Tahy és leült.

Az ítélőmester is megszólalt:

- Valami udvarról is beszéltek. Hol vannak azok az emberek, akik az udvarhoz tartoznak?

- Már mind megszöktek, - felelte Tahy. - Majd kurrentálni fogja őket a nemes vármegye.

S aztán újra fölkelt és folytatta a vádbeszédét:

- Istenkáromlással és szentségtöréssel is vádolom Mikurszky Simeont. Mikor a kutyája, melyet udvarmesternek nevezett kimúlt, egyházi temetésben részesítette, minden vallásos érzésű embernek legnagyobb megbotránkozására. Még a Circumdederunt zsoltárt is énekelték s a jobbágyoknak gyászdalt énekelve kellett a dögöt az elföldeléshez kísérniök.

- Ki végezte a szertartást? - kérdezte az ítélőmester.

- Nyilván a vádlott íródeákjai, - felelte Tahy.

Az ítélőmester nyugodtan és hidegen beszélt:

- Ezen förtelmes cselekedetet majd meg fogja vizsgálni az egri püspök úr őnagyságának purgációs bizottsága, ha érkezése lesz rá, hogy Sáros vármegyébe kiszálljon. Ez az ügy azonban bármily gyalázatos is, a királyi ítélőmester elé nem tartozik. Ugyanis a temetés semmiképpen sem nevezhető szentségnek és így szentségtörésről nem lehet szó. Különben sem egyházi személy végezte a temetést, hanem arra illetéktelen személyek, kik érvényes funkciót nem gyakorolhattak. Miután - miként Szent Ágoston mondta - «a jó bíró semmi sem tesz a maga fejétől, hanem a törvény és jog szerint ítél», a Tripartítumban pedig nincsen olyan jogszabály, amely szerint világi bíróság egy ilyen ügyben ítéletet hozna, a királyi ítélőmester ezzel az üggyel nem foglalkozik. Súlyosabb megítélés alá esik azonban a hűtlenség bűntette.

A megye fiskálisa, Bydesházy Sámuel felugrott az asztalnál, felütötte a Tripartitumot és elkezdett szavalni:

- Világos az eset, tekintetes Sedes Judiciaria! Az I. rész 14. címének 2. szakasza szerint a hűtlenség vétkébe esik, aki a király és a korona közhatalma ellen támad. Már pedig a király ellen támad, aki magát királynak nevezni merészeli és magának a király méltóságát arrogálja. Világos, hogy az ilyeneket, mint a 15. cím mondja, csak főbenjáró ítélettel kell sujtani és büntetni, ugyanis felakasztani, karóba húzni, kerékbe törni vagy lenyakazni, tudniillik, amint megérdemli.

A nép közbekiabált:

- Karóba húzni! Felakasztani!

- A vádlott kíván még valamit szólni? - kérdezte az ítélőmester.

Mikurszky tajtékzott a dühtől és csak ennyit tudott mondani:

- Protestálok! Protestálok!

Mindenki felállt az asztalnál és az ítélőmester kihirdette az ítéletet:

- Mikurszky Simeon hűtlenség vétke miatt fejvesztésre ítéltetik. Fekvőjószágait és birtokjogait a királyi felség törvényesen és szabadon adományozhatja annak, akinek akarja.

Az asztalra helyezett kis pálcát, a bírói hatalom jelvényét, az ítélőmester kettétörte és Mikurszky lábai elé dobta.

Síri csönd volt. Majd halk moraj keletkezett a nép körében: mindenki elégedetlen volt, mert karóbahúzást vagy kerékbetörést vártak.

- Karóba! Karóba! - kiáltozták.

Bydeskuthy kardjával kopogtatott az asztalon és felvilágosította a népet:

- Hűtlenségért a parasztot felakasztják, az urat lenyakazzák; karó vagy kerék a rablónak jár...

Az ítélőmester megszólította az elítéltet:

- Könyörögsz-e kegyelemért a császár őfelségéhez?

- Egy Mikurszky sohasem könyörg! - felelte Simeon úr.

Az ítélőmester, úgylátszik, el volt készülve erre a válaszra, mert utána mindjárt emelt hangon kiáltotta:

- Hóhér! Végezd kötelességedet!

Erre az a himlőhelyes, tömzsi ember, aki az asztaltól távolabb, de a vasaskatonák sorfalán belül ült egy széken, fölkelt és lement az országútra. A furírnak egyik szekeréről leszállított egy embert s a szekérről ketten leemeltek egy vörösre festett karosszéket. Nehéz lehetett, mert ketten is alig bírták cipelni: tiszafából volt; arasznyi vastag deszka az ülője s alacsony, körülbelül két arasznyi a támlája.

- Az eperjesi vörös szék! - suttogta a nép.

És mindenki borzadva nézett rá: nagy híre volt annak a széknek nemcsak a Makovicán, de az egész Sárosban, aki arra egyszer leült, az onnan többé föl nem kelt!

Az udvar közepére tették a vörös széket. A hóhér a legényével megfogta Mikurszkyt a hónaaljánál fogva és a karosszékből átvitte a vörös székbe.

A hóhérlegény valami zsineget vett előtt a zsebéből.

- Fölösleges! - szólt Mikurszky. - Hiszen béna az egyik kezem, a másikkal pedig úgysem fogok kapkodni...

A hóhér az ítélőmesterre nézett, aki intett neki, hogy ne kötözzék meg.

- Urat nem kell megkötözni...

A hóhérlegény felhozott a szekérről egy keskeny bőrtokot. Mindenki tudta, mi van benne.

Mikurszky halotthalvány volt és megint elkezdett kiabálni:

- Protestálok!... Ez a porta az enyém, amíg élek, és az én kúriámat megilleti a pallosjog. Aki az én portámon a fejét veszti, csak az én pallosom által vesztheti!

A hóhér odalépett tornáchoz, leemelte a szélesvasú alabárdot, szakértően végigsímította baltenyerén az élét, ujjaival megtapogatta, majd marokra fogta a nyelét és egyet suhintott vele a levegőben.

- Ez is megteszi, - mondotta megelégedetten.

Legénye lehúzta Simeon úrról a dolmányt s aztán megfogta és egy kissé előrehúzta az üstökét.

Egy suhintás... A pecér magasra emelte üstökénél fogva a levágott fejet, melyből csurgott a vér, a törzs pedig olyan volt ott a veres széken, mint egy szökőkút: bágyadt sugárban ömlött belőle az a csodálatos vörös nedv, amelyről azt mondják, hogy rosszra vagy jóra ösztökéli az embert.

A fejnélküli ember csak néhány percig játszotta a szökőkút szerepét. És csak az egyik oldalon volt véres tócsa mellette: amerre lejtett a talaj. Az ítélőmester felkelt az asztaltól, odament a kivégzett emberhez, ujjáról lehúzta a gyűrűt és a mellénye zsebéből kivette az órát: a törvény értelmében az ítélőmesteré minden, ami a lenyakazott embernek testén találtatik...

Igy ért véget a kruzslyai királyság. De az emléke megmaradt nemcsak írásokban, hanem a népnek az elméjében is. Valahányszor esik az eső, a kruzslyai kúria udvarának közepén egy helyen mindig megveresedik a föld. A jegyző meg a pap azt mondja most, hogy ott portörmelék van az agyagban. De a kruzslyai jobbágyok mai utódai jobban sárban Mikurszky Simeonnak, Kruzslyó hajdani királyának vére.

(Vége)