Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 12. szám · / · Aurélein Sauvageot: Egy hű írástudó: Alain

Aurélein Sauvageot: Egy hű írástudó: Alain
IV.

Ilyen Alain elmélete. De az Ember élete, pályája és példaadása még magasabb érvényű tanulsággal szolgálhat.

Amikor elhagyta az Ecole Normale-t, tanárnak ment normand szülőhazájának fővárosába, Rouen-ba. Itt éri a Dreyfus-pör, amellyel szemben nem marad közömbös, s szót emel, mint egykor Spinoza tette, az igazság elévülhetetlen s veszélyben forgó jogaiért. Legelső Alain-cikkei a nagy helyi újságban, a «Dépęche de Rouen»-ban jelennek meg, s e radikális lap marad igen soká a Mester egyetlen fóruma. Emlékszem, a liceumban áhitattal őriztük azokat a lappéldányokat, amelyekben tanárunknak egy-egy ily elmélkedése megjelent. Azóta Alain a műformája a nagyközönség előtt is ösmertté vált: míg kezdetben csak a Jog elveit hirdette az olvasóknak, lassanként legigazabb kifejezése lett Alain filozófiájának. Azon a helyen, ahol más nagy lapok egy Clément Vautel és társai együgyűségeit közlik, egy szerény vidéki újság több mint tíz éven keresztül, egy igazi gondolkodó elmélkedéseit ismertette: ily módon vált híressé Emile Chartier írói neve, s így szolgált rá a Dépęche de Rounen a gondolat barátainak hálájára.

Jelenleg Alain - s majdnem húsz éve - a párisi Lycée Henri IV. legfelsőbb osztályának filozófia-tanára: állásának szerénységét elődei, egy Victor Delbos és egy Bergson hírneve ragyogja be, s bizonnyal itt is fejezi be külső életpályáját, mivel sokkal függetlenebb mind szavaiban, mind tetteiben, hogysem felsőbb hatóságának kitüntetéseire számíthatna. Híven ifjúkorának eszményéhez, nem törődve életének külső dísztelenségével, s minden java eréjét a tanításnak szentelve, folytatja és fentartja mestere, Lagneau hagyományát, vagyis a tiszta eszme kultuszát. Megvetve azt a könnyű segítséget, amelyet elmélkedésében a vallás dogmáitól kaphatna, jobb szereti utánozni az űrben és háló nélkül tornászó akrobatát, mivel a gondolatot és veszélyeit mindennél előbbre tartja, mint ahogy az észt magát is a bátorság egy nemének nevezi. Épp így megveti azt a kísértést, amely a gondolatról megfeledkezve, a baráti, de csalóka látszatok világában szunnyadozna. Vállalta a független gondolat terhét, - «minden egyéb támasz nélkül, mint maga e külső világ s mindig ujjai közt tartva a bizonyságot, biztosan és erősen a maga emberi helyén, mindig kutatva s mindig találva, a világgal és önmagával gazdagon.» E szavakat, amelyekkel egykori mesterét magasztalja, bízvást merem ma magára Alain-re is alkalmazni, mivel át tudta adni nekünk Jules Lagneau megújított hagyatékát. Mind a ketten azt tanítják, hogy a szellem terhe súlyos, de azt is, hogy «vagy így van, vagy nincs semmi». Ebben a szép dilemmában bizonnyal nem nehéz a választás; azonban ezt a választást állandóan újjá kell élnünk.

Bizonyos, hogy az ily magas leckét - a legszebbet, amit mester adhat - mind többen hallgatták és hallgatják. A háborús évek óta, mióta elszakadtam Alaintől, elmélete egy sor új könyvben talált kifejezést, amelyek azt az utókorral is megösmertetik. Ma már téves az az állítás, - amelyet Parodi kockáztat meg, az új francia filozófiáról írt kézikönyvében - hogy az alain-i tanítás csak a kisszámú beavatottak és tanítványok előtt ismeretes. A Nouvelle Revue Françaised ma már minden számában hoz egy «elmélkedést», s ily módon Alain leckéit nemcsak liceumi növendékei hallják, hanem - tiszta erejének hála - az öt világrész művelt olvasói.

(Páris-Budapest)