Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 11. szám · / · Irodalmi figyelő · / · Komlós Aladár: Minden másképpen van

Bohuniczky Szefi: Földet érint homlokunk
Mollináry Gizella versei

Rögtön valami meglepetést adó íz, szeszély, furcsaság, ős életösztönök nyugtalansága érint meg ezekből a versekből, Izig-vérig asszonyi. Minden ereje asszonyi erő: az erőtlenség hősi létküzdelme. Tisztán érzelmi küzdelem. Ritkán érezni oly sürgetőnek a mondanivalót, mint itt. Elfojthatatlan muszájság ez habozás nélkül. A nagy egyenetlenség is, melyben a szavak szétszakadva, vagy jobban mondva, nem találva egymáshoz, egyszerre több ágba tépik líráját: zilált sokfelé figyelésének röntgenje.

De bárhova figyel is, a líra csak önmaga körül szalad. Ezért van annyi lehelletesen kedves gyöngédsége; sokszor olyan, mint kora reggeli fény simogatása. Selyemsuhogású szavakká válogatja a dolgok belső rezgését s még amikor hibáit feltépni készteti a magát fájdíttató erő, olyankor is talál pár enyhítő tenyérsimítást. De sokszor túl gyorsan engedi leválni szavait; talán ezért érezni több versénél, hogy lírája plasztikusabb lehetett érzelmi tényében, mint a forma zártságában. Ilyenkor egy-egy nem jól talált szó túl emeli a maga méretén, de ez nem felszökés, hanem a költői póz elgörbült cakkja. Míg első kötetében lázadtabb harc kínlódik, ebben a kötetben mintha lassú biztonsággal vallássá enyhülne a keserű láz. Magasabb szekta sejtelmével a végtelen felé kínálkozik és a transcendentális víziók rajongása lehűsíti eruptív lényét. A szenvedni tanulás, a nehéz teher vállraemelése: ez a vallás s, mint szláv íróknál oly gyakran érezni, valami végtelen sugár kíséri. A szenvedés tisztulásával jut el a szavak harmóniájához, leegyszerűsödve, mintha mély, összeforró bizalommal beszélgetne valakihez. A virágok kelyhében látni oly áttetsző csillogásban a harmatot, mint amilyen fényesek itt szavai. Ami kiemeli az átlagos asszonyi hangulatokból, az, hogy a kibeszélés nem mossa el; könnyen talált hasonlatai képekké formásítják és így ezek a lehelletkönnyű életek is plasztikát kapnak. Mintha egy kristály sikoltaná tökéletességét, oly teljesen beléjük sűrűsíti asszonyiságát. Éppoly állandó meglepetés ez, mint a szavak különös rajzai. Sokszor úgy rakódnak össze, mintha nemcsak mondanák, de rögtön ki is rajzolnák az átérzett dolgokat. Van ebben valami igen friss és teljesen ő hozzá tartozó. Talajukon maradt törzsek ős meséi érintenek egy illanással s magunkban tartunk belőlük pár erősen rikitó színt. Ez teszi, hogy versei többszöri olvasás után is megtartják az első meglepetés friss zamatát.

Verskötetét ciklusokra osztotta, összefogva így egy-egy hangulat sokféle lengését. Nagy parádés lelkendezés neki a férfi, egyedüli enyhítő az isten és állandó izgalom, életharc és béna szomorúság: a kenyér. Ezekkel ágazik szerteszét, felkapkodva mindent, mi útjába akad színben, képben és zenében. Sokszor raffináló játékkal csengeti a szókat, aztán egyszerre megsemmisít mindent a túlharsogó szívverés és ritmustalan is erősebben dobog a ritmus. Mollináry Gizella nem a derű, sem az életöröm hanglemeze, valami nagy fanatizmus, eddig még nem egészen tisztázódott hit vezeti; de egyet határozottan éreztet: előtte a vers szent.