Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 10. szám · / · Goethe: Iphigenia Taurisban

Goethe: Iphigenia Taurisban
Fordította: Babits Mihály
ÖTÖDIK FELVONÁS.

ELSŐ JELENET.

ARKAS.

Zavartan vallom meg hogy nem tudom,
kire kell gyanum irányoznom itt?
A foglyok azok kik titkon szökést
forralnak? Vagy a papnő játszik össze
velük? Egyre terjed a hir hogy a
hajó, mely hozta ezt a két utast,
még ott bujik valahol az öbölben.
S e furcsa roham, ez a körmenet,
a késlekedés szent ürügye, hangos
gyanut sug és int hogy résen legyünk.

THOAS.

Azonnal jöjjön a papnő elém!
Ti gyorsan kutassátok át a partot
a hegyfoktól a szent ligetig, annak
mélyeit megkimélve; álljatok
lest a hajónál s csapjatok reá,
ahogy szoktátok, ahogy éritek!

MÁSODIK JELENET.

THOAS (egyedül). Szörnyü harag váltakozik szivemben:
ellene, kit oly szentnek hittem; és
magam ellen, mert én neveltem őt
elnéző jóságommal árulóvá.
A szolgasághoz jól hozzászokik
az ember, s szót fogadni megtanul, ha
egészen rab lesz. Jutott volna csak
vad őseim kezébe, s úgy kimélte
volna meg őt a szent vérszomj, örülne,
hogy megmentette életét, s a sorsnak
hálákat adva, engedelmesen
oltaná az idegen vért az oltár
előtt, kötelességének nevezné
a kényszert. Most jóságom vakmerő
reményt csihol belőle. Hasztalan
képzeltem hogy magamhoz láncolom.
Ő külön sorsról álmodik.
Hizelkedéssel nyerte meg szivem:
most annak ellenállok; ő tehát
csaláshoz fordul, és kegyelmemet,
mint régi, kopott jószágát, lenézi.

HARMADIK JELENET.

IPHIGENIA.

Hivatsz, király! Mi hozott ligetünkbe?

THOAS.

Az áldozást halasztod: mi okod rá?

IPHIGENIA.

Arkasnak azt elmondtam pontosan.

THOAS.

Tőled szeretnék még hallani többet.

IPHIGENIA.

Az ég időt ad, meggondolni, mit téssz?

THOAS.

Ugy látom, néked fontos az idő.

IPHIGENIA.

Ha ily kegyetlen elhatározásra
jutott szived, miért jöttél magad?
Ha egy király kiván embertelen
dolgot: lel szolgát eleget, ki bérért
s kegyért mohón vállalja fele-átkát;
s az ő személye szeplőtlen marad.
Felhőben ülve szövi a halálos
végzetet; s villám-követei visznek
lángot a szegény elitélt fejére.
Ő nyugton lebeg magasában a
vihar fölött elérhetetlen isten.

THOAS.

A szent ajak vadul kezd zengeni.

IPHIGENIA.

Nem papnő! csak Agamemnon leánya.
Az ismeretlen nőt tisztelni tudtad,
s a királylányt rabbá tennéd? Nem úgy!
Gyermekkoromtól mindig szótfogadni
tanultam; előbb szüleimnek, aztán
az istennőnek; s az ily hódolásban
legszebb szabadságát találta lelkem:
de durva szónak, vad férfi-parancsnak
hódolni sem ott, sem itt nem tanultam.

THOAS.

Egy ős törvény parancsol itt, nem én.

IPHIGENIA.

Mohón kapunk a törvényen, ha benne
vad szenvedélyünk kész fegyvert talál.
Nekem egy másik, még ősebb, parancsol,
ellened tenni, oly törvény, amelynek
az idegen személye szent.

THOAS.

Ugy látszik, közel állhatnak szivedhez
ezek a foglyok: feleded miattuk
az okosság első szavát, hogy a
hatalmas embert nem jó ingerelni.

IPHIGENIA.

Akár titkolom, akár nem, tudod jól,
mi van szivemben s mi lesz benne mindig?
Mely zárt lelket ne nyitna szánalomra
magáéhoz hasonló szenvedés?
Hát még enyémet! Mert nem kell-e bennük
magamat látnom? Hisz én is remegtem
oltár előtt térdelve; már a kés
vonaglott élő mellemen; s az Ifju
Halál ünnepe vett körül; szivem
szédülve borzadt, szemem megtörött,
s egyszerre fölébredtem - mentve voltam!
Amit velünk megtett az Ég, nekünk
nem kell megtenni más boldogtalannal?
Te tudod, ismersz, mégis kényszerítesz!

THOAS.

Hivatalod kényszerit, nem királyod.

IPHIGENIA.

Hagyd el! Ne szépitsd az erőszakot,
mely kihasználja a nő gyöngeségét.
Époly szabadnak születtem, akár egy
férfi. Ha Agamemnon fia állna
előtted, s tőle kivánnál ilyen
méltatlan dolgot, volna kardja s karja
megvédni lelke jogait. Nekem
nincs szónál egyéb fegyverem: s nemes
férfi a nők szavát tisztelni szokta.

THOAS.

Én is - jobban, mint kardját bátyjaiknak.

IPHIGENIA.

A harc esélye változó, s okos
vitéz az ellenséget nem kicsinyli.
A gyöngének is adott a teremtés
támaszt a vadság és erőszak ellen:
kedvet a cselre, fortélyok tudását,
(hogy kitér, késlel, kerülőt csinál);
ily fegyvereket érdemel az önkény.

THOAS.

Óvatos ember ellen az nem ér célt.

IPHIGENIA.

S a tiszta sziv nem is szorul reá.

THOAS.

Vigyázz, saját itéleted ne mondd ki!

IPHIGENIA.

Óh látnád, hogy küzd lelkem, a gonosz
végzetet, amely fenyegeti, bátran
és egy csapásra elhárítani!
Hát védtelen állok itt ellened?
A kérést, ezt a nyájas olajágat,
mely erősebb a gyenge női kézben,
mint fegyver és kard, te eltaszitottad:
mi más lehet szivemnek pajzsa még?
Az istennőhöz forduljak csodáért?
Lelkem mélyében nincs már több erő?

THOAS.

Rendkívül látszik aggasztani téged
a két idegen sorsa. Mondd, kik ők?
hogy lelked értük ennyire viharzik.

IPHIGENIA.

Ők... Ugy tetszik... görögnek nézem őket...

THOAS.

Lám, honfitársak! és tán ujraköltik
benned a hazatérés édes álmát?

IPHIGENIA (némi hallgatás után).

Hát férfinak van joga csak, merész
dolgokat tenni? Hős karokkal ő
ölelheti csupán a lehetetlent?
Mi mást neveznek nagynak? min hevül
ujra meg ujra borzongva a lantos,
mint amit vakmerőn s valószinütlen
kilátásokkal vállalunk? Csak az
lenne dicső, ki ellenség közé
lopózva éjjel, egyedűl, emésztő
hirtelen tüzként alvót, ébredőt
megtámad, s végre, ha fölbátorulva
visszanyomják őt, ellenség lován
tér haza, dús zsákmánnyal? Az aki
bátran megvetve biztos útat, erdőn
s bércen tör át, hogy rablóktól a környék
bokrait megtisztítsa? Minekünk
nem marad semmi? Mondjon le a nő
gyöngesége jogáról, vadak ellen
legyen vad ő is, amazon, s a kardot
a férfikézből kicsavarva, vérrel
bosszúlja meg az elnyomást? Nekem
más, büszkébb terv ingatja szívemet.
Nem fog kimélni súlyos vád, s bukás ha
kudarcot vallanék; de térdetekre
teszem ezt, istenek! Ha szent hatalmak
vagytok, mint mondják, mutassátok azt meg
és magasztaljátok föl általam
az Igazságot! - Halld meg hát, király,
titkos csalás készül itt ellened.
A foglyokat már hasztalan keresnéd:
elmentek ők, barátaik után,
akik a parton várnak a hajóval.
Az idősebb, akit roham fogott el
s most már magához tért - az én öcsém,
Orestes, a másik gyermekkori
barátja s biztos embere, Pyládes.
Apollo küldi őket Delphiből
szent megbizással partjaidra, hogy
Diána szobrát elragadva, hozzák
vissza hugát őhozzá; és jutalmul
megváltást ígér, mert a furiák
gyötrik Orestest, s rajt ég anyja vére.
Most mindkettőnket, kik még megmaradtunk
Tantalus házából, kezedbe adtam:
irts ki - ha tudsz!

THOAS.

Azt gondolod, a barbár,
a vad szittya meghallja az Igazság
s Emberség hangját, melyet Atreus,
a görög, meg nem hallott?

IPHIGENIA.

Hallja azt
mindenki, bármely ég alatt, kinek
szivében az Élet forrása tisztán
s gáttalan árad. - Mit koholsz, király,
némán lelked mélyében ellenünk?
Halált? Akkor először engem ölj meg!
Most érzem csak, mikor már semmi mentség
számunkra, a boldog veszélyt, amelybe
szándékosan döntöttem és vakon
akiket védni akartam! Bilincsben
kell majd őket előttem látni! Mily
tekintettel bucsuzhatom öcsémtől,
kinek gyilkosa lettem! Óh sosem
tudok többé kedves szemébe nézni!

THOAS.

Hát igy szőttek ravasz ravasz hálót, s vetették
ezek a csalók azt köréd, ki hosszu
magányba zárva, könnyen elhiszed
amit szeretnél!

IPHIGENIA.

Nem, király, nem! Engem
meg lehet csalni: de ezek hü lelkek,
s igazat szólnak. Ha nem úgy találod,
hadd veszni őket és engem taszíts el,
hogy megbüntessed balgaságomat,
száműzz valami sziklás, bús szigetre!
De hogyha ez az ember igazán
az én réglátott testvérem: bocsáss el,
s légy jó hozzá is, mint nénjéhez egykor!
Apámat anyám ölte meg, s anyámat
önnön fia; s ma már az Atreus-ház
végső reménye ez a fiu. Hadd
menjek vele hát, házunk tisztulásán
munkálni, tiszta kézzel, tiszta szívvel!
Szavad köt erre: mert, ha útja nyilna
számomra, hazatérni, megigérted,
hogy elbocsátasz! És most utja nyilt!
Egy király nem mond igent zavarában,
hogy pillanatra szabaduljon attól,
aki kéréssel ostromolja; sem nem
igér szinből és nem-remélt esetre:
igazi méltóságát akkor érzi,
ha boldogíthat egy reménykedőt.

THOAS.

Duzzogó harcban, mint tüz a viz ellen
védi magát, s emészti sisteregve
ellenségét, úgy védi szavaid
ellen magát szivemben a harag.

IPHIGENIA.

Lobogjon inkább jóságod felém,
mint a szent áldozatnak néma lángja,
melyet öröm, dal s hála leng körül!

THOAS.

Hányszor meglágyitott már ez a hang!

IPHIGENIA.

Óh nyujtsd kezet a békülés jeléül!

THOAS.

Nagyot kivánsz rövid idő alatt.

IPHIGENIA.

Ha jót tehetsz, nem kell sokat tünődni.

THOAS.

De éppen: mert a jóból is jöhet rossz.

IPHIGENIA.

A kétség az ami rosszat csinál a
jóból: ne habozz! tégy szived szerint.

NEGYEDIK JELENET.

ORESTES (fegyveresen; a szinfalak felé).

Dupla erővel most! Tartsátok őket
vissza! Nem kell engedni a tömegnek!
Csak egypár percre! Csak amíg utunk
fedezve a hajóig!

(Iphigeniához, nem látva még a királyt.)

Gyorsan! Ép hogy
időnk van szökni! Elárultak! Erre!

(Megpillantja a királyt.)

THOAS (kardjához kap).

Jelenlétemben senkisem viselhet
büntetés nélkül kardot meztelen.

IPHIGENIA.

Ne fertőzzétek istennőnk ligetjét
dühvel és vérrel! Vissza a hadat!
Hallgassátok meg a papnőt, a testvért!

ORESTES.

Ki az aki itt korhol?

IPHIGENIA.

A királyt
tiszteld benne, ki második atyám lett!
Bocsáss meg, testvér! mert gyermeki szívvel
egész sorsunkat a kezébe tettem.
Elmondtam néki, mit terveztek: így most
a lelkem tiszta minden árulástól.

ORESTES.

És ő hazánkba békén elbocsát?

IPHIGENIA.

Villogó kardod tiltja, hogy feleljek.

ORESTES (kardját eldugva).

Beszélj hát! Látod, megteszem szavad.

ÖTÖDIK JELENET.

PYLADES (kivont karddal).

Mért késtek? Már a mieink utolsó
erejük költik, és hátrálva lassan
vonulnak vissza a tenger felé. -
De mily vezérek-közti tárgyalásba
csöppentem itt? Ez maga a király.

ARKAS.

Higgadtan állsz az ellenség előtt:
ez méltó hozzád, felség! Nemsokára
kész a vakmerők büntetése. Hátrál
csapatjuk, és hajójuk a mienk.
Lángban fog állni egy szavadra.

THOAS.

Menj!
Állitsd meg népemet! Senkise ártson
az ellenségnek, mig mi tárgyalunk!

(Arkas el.)

ORESTES.

Elfogadom. Szedd össze, menj, barátom,
akink maradt! Várjatok el nyugodtan,
mily véget szánt próbánknak a nagy ég!

(Pylades el.)

HATODIK JELENET.

IPHIGENIA.

Nyugtassatok meg, mielőtt beszélni
kezdtek! gonosz dolgoktól félek én,
ha te, király, nem a szelíd igazság
szavára hallgatsz, és te is, ha, testvér,
vad fiatalságodnak nem parancsolsz.

THOA.

Mint idősebbhez illik, fékezem
haragomat. Felelj: mivel tudod
bebizonyítani, hogy Agamemnon
fia, s a papnő öccse vagy?

ORESTES.

A karddal,
mellyel apám Trója vitézei
ellen csatázott. Ezt eldugtam a
gyilkosok elől, kérve az eget,
adjon nekem szívet, kart, életet, mint
a nagy királynak - csak majd szebb halált.
Válassz egyet vitézeid közül,
Állíts a legkülömbbel szembe! Ennyi
kedvezményt nem tagadnak meg sehol
nemes embertől, hol nemesek élnek.

THOAS.

Minálunk ily jogot az ősi erkölcs
idegennek nem ád.

ORESTES.

Kezdődjön akkor
veled és velem ez az új szokás!
Ami jót a király tesz, az egész nép
utánozva törvénnyé szentesíti.
S engedd hogy ne csak magunkért, de minden
idegenért víjak, mint idegen!
Bukásom valamennyinek halálos
itélete lesz; de ha a szerencse
győznöm adná, ne lépjen partjaidra
több utas ugy, hogy pillantása szíves
arcokat ne találjon, s kiki innen
vigasztalódva mehessen tovább!

THOAS.

Nem látszol, ifju, méltatlannak a
sok híres őshöz, akivel dicsekszel.
Nekem nagy számmal van kiséretemben
nemes vitéz; de magam is kiállok,
s haladt koromban kész vagyok veled
kihívni még a fegyveres szerencsét.

IPHIGENIA.

Nem, nem királyom! ily véres bizonyság
felesleges! Ne nyuljatok a kardhoz!
Gondoljatok rám, hogy mi lesz velem?
Harcba ugorni férfinak dicsőség:
ha elhal is, a dalban él tovább!
De az életben-maradt, elhagyott nő
véghetetlen könnyeit az utókor
nem számlálja, s a költő nem beszél
ezer átsírt napjáról, éjjeléről,
mig szelid lelke elvesztett s kora
halálba hullott kedvesét hiába
idézi és emészti önmagát.
Engem is jókor intett valami
vak félelem, netán hogy egy kalóz
kicsaljon biztos menhelyemről, és
rabnak eladjon. Aggatózva, minden
körülményt kikérdezve, jeleket
követeltem, és most biztos vagyok.
Nézd, itt a jobb kezén egy különös jegy,
minthogyha három csillag volna, már
születésénél megvolt, és a pap
úgy magyarázta, evvel az ököllel
súlyos tettet fog elkövetni. Aztán
duplán meggyőz a forradás, amely
szemöldökét hasítja: mert Elektra,
szokása szerint szeleskedve egyszer
kiejtette karjából kiskorában,
s nekiütődött egy tripusnak... Ő az! -
Vagy azt is még, hogy mennyire hasonlít
apjához, és hogy szívem hogyan ujjong
belül ha látom, jelnek elsoroljam?!

THOAS.

S ha minden kételyt is felold szavad,
s ha el is alszik minden haragom,
mégis azért fegyvernek kell közöttünk
dönteni: békét mégsem látok én.
Magad bevallod, azért jöttek ők,
hogy az istennő szobrát elrabolják.
Hiszitek hogy ezt nyugton nézhetem?
Régebben is sok görög leste sóvár
szemmel a messze barbár kincseket:
arany gyapjat, paripát, ékes asszonyt;
de nem mindig vitte épségben őket
csel és erő zsákmányukkal haza.

ORESTES.

A szobor miatt, király, ne vitázzunk!
Most látjuk már a tévedést, amit
fátyol gyanánt kötött szemünk elé
az isten aki minket ideküldött.
Tanácsot kértem tőle és menekvést
furiák zord nyájától; s így felelt:
«Ha a Testvért, ki taurisi templom
árnyában árván nem szeret, a hellén
hazába hozod: megtörik az átok.»
Mi ezt Apollo testvérére véltük:
s ő téged értett! A nehéz csomó
megoldva most; és téged visszanyertek
a tieid, te szent lány! Ujjaidtól
érintve gyógyultam meg én: karodban
kapott el átkom utoljára minden
karmaival, megrázta szörnyen a
velőt agyamban, aztán elosont,
mint odvába a kígyó. Általad
élvezem ujból a nap messze fényét.
Tiszta fenségben ragyog most előttem
Diána terve. Mint egy drága szentkép,
amelyhez titkos jós-ige a város
változhatatlan végzetét kötötte,
úgy voltál házunk védőszűze, úgy vitt
el az istennő, hogy egy szent helyen
számunkra csendben áldásul megójon.
Mikor már minden menekvés e földön
veszve látszott: te mindent visszaadsz.
Fordítsd hát, király! lelkedet a Béke
felé! Ne állj utjába, hogy az ősi
ház átkait hugom lemosva, s engem
ujra-szent otthonomnak visszaadva
fejemre nyomja régi koronám!
Jutalmazd ami áldást rádhozott,
s tiszteld a testvér közelebb jogát!
Lásd, ez a magas és őszinte lélek
a férfi okosságot és erőt
megszégyeníti, s gyermeki bizalma
nemes szivedhez, nem lesz hasztalan.

IPHIGENIA.

Gondolj igéretedre, s ennek a
hív ajknak egyenes beszéde hasson
rád! Tekints minket! Ritkán lesz talán
ily alkalmad nemes jótétre több.
Meg nem tagadhatod: siess megadni!

THOAS.

Hát menjetek!

IPHIGENIA.

Nem ugy, királyom! Áldás
nélkül én, s kedved ellen, nem megyek!
Ne száműzz minket! Maradjon közöttünk
szives vendégbarátság! Igy örökre
mégsem válunk el. Olyan vagy nekem,
mint az apám volt; tisztellek s szeretlek,
és ez érzés bennem megmarad.
Ha népedből az utolsónak ajka
fülembe hívja hangzását a nyelvnek,
melyet köztetek megszokott; s ha koldust
látok meg oly ruhában, amilyent
itten viselnek: úgy fogom fogadni,
mint egy istent! Magam vetem meg ágyát,
s a tűzhely mellé ültetem, s felőled
és sorsod felől fogytig faggatom.
Óh adják meg az istenek neked
szelid tetteid érdemes jutalmát!
Élj boldogul! Hát nem fordulsz felénk?
S egy nyájas búcsuszóval nem felelsz?
Mindjárt simább lesz vitorlát-dagasztó
szelünk, s a válás könnye nyugtatóbb.
Élj boldogul! És nyujts nekem a régi
barátság zálogául hű kezet!

THOAS.

Élj boldogul! Éljetek boldogul!