Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 9. szám · / · Nagy Endre: Hajnali beszélgetések Jókairól

Nagy Endre: Hajnali beszélgetések Jókairól
(6)
19.

Már nem is emlékszem, Jókai melyik regényében szerepel Mindenváró Ádám, az eszem-iszomnak ez a barokkba gömbölyített bölcse, de zaklatott életemben valahányszor révre vágyom, az ő kúriája bukkan föl képzeletemben. A félig zsindely-, félig zsúp-tetős ház ott van a meredek bércek között, egy kis völgyben. Kicsi a völgy, de persze egypár ezer hold jó termőföld elfér rajta, enélkül az idill szelid kékvirága meg nem terem. A hadak útja elkerüli ezt a vidéket, de még a rozoga megyei utak sem háborgatják. Hanem azért a jóemberek a taposott ösvényeken és a latyakos keréknyomokon is idetalálnak. A gyümölcsös sűrű lombja eltakarja a házat, de a kémény messzire lengeti fehér füst-lobogóját annak jeléül, hogy ide nem hiába jön a vendég. Télen-nyáron kiapadhatatlanul száll az a füst, mint a kohókból. A füst tövében, a tágas konyhában a legkellemesebb munka folyik: főznek. Mert akárhogy prédikálnak is a kenetteljes olvasókönyvek, csak két vidám munka van, aminek nincsenek morcos, zsörtölődő rabszolgái: a főzés és a szőlő-szedés. A nemzetes asszony, mint a vezérkar főnöke dirigálja a termetes főzőasszonyoknak és vastaglábú konyhalányoknak hadát. A tepsikben a pulykák, kappanok, malacok pirulnak, a fazekakban rotyognak a levesek és a töltött káposzták, az egyik asztalon a levesbevaló lúdgégét metélik, a másikon pedig a rétestészta kísérteties lepedőjét nyujtogatják. És ez istennek tetsző munkát a mozsarak harangszava kíséri.

A ház ura pedig vendégeivel ott ül a nagy-szobában és hogy evésig nagyon el ne unják magukat, ott vannak az asztalon a szilvóriumok, diópálinkák, borpárlatok, ez áldott patika-szerek és talpas tálakon ott vannak a pogácsák, amiket folyton cserélget a jó háziasszony, mert a pogácsa csak addig pogácsa, amíg benne van a tűzhely melege. Hogy kicsoda a vendég, kinek íja-fia, micsoda baj űzte ide az Isten háta mögé, azt a házigazda nem kérdi. Minek is kérdezné, hisz a terített asztal mellett minden ember jó ember, ha rendben van a gyomra; gonosz ember csak az epebajos és kákabelű lehet, de azt se gyűlölni kell, hanem sajnálni, amért így megnyomorította a kegyetlen Gondviselés.

Aztán jön az ebéd a verseny-evés derűs olimposzi játékaival és lelkesült apológiákkal, amelyek az elfogyasztott ételek nemes tulajdonságait magasztalják a háziasszony arcpirító gyönyörűségére. Ebéd után a kedves asztalozás pipával, vékony borral, kútban hűsített ásványvízzel, pocakrengető anekdótákkal és pipafüstbe burkolt édes hallgatásokkal. Alkonyat-felé lehet egy kis séta a háztáj körül, amikor a földnek is megadatik a maga jussa. Az idő gyorsan suhan, mint az áprilisi felhők, máris jön a vacsora és utána a csöndes éjszaka szelid hortyogásokkal és az udvaron az elhízott kutya néha álmából fölugat a holdra.

Persze csak eljön e boldog völgybe is egyszer a Mindenváró Ádámok kikerülhetetlen végzete, a lapos guta, ami nagyon derék halál lehet, mert még senkise panaszkodott rá. Nagy esemény ez abban a csöndes kis házban, mindenkinek akad valami sürgős dolga. Ádám urat ágyba fektetik, sok dagadt párnát raknak a feje alá, a szekrény tetejéről lekerül a befőttes üveg a kiéheztetett piócákkal, amik bőséges konyhájú házból éppúgy nem hiányozhatnak, mint a szódabikarbóna. A pincéből is fölhozzák a kis-üveg bor-esszenciát, ami dércsípte aszúszőlőnek önkényt kisírt zamatjából gyült össze csöppenként és aminek egy kurta kortya a halottat is föltámasztja. A haldokló némán, de elégülten nézi minde szeretetteljes gondoskodást, az élet kellemes ízei mégegyszer megbizseregnek benne, aztán megbékélten kinyujtózkodik. És amíg temetik, a kémény tetején tovább lobog az a füstlobogó, most készül a halotti tor, amelyen az elhunyt kedvenc ételei gyászos megilletődéssel vonulnak föl az asztalra és amíg a gyászolók azokat - immár Ádám úr nélkül - fogyasztgatják, olyan jól esik elbeszélgetni az elhunyt sok érdemes tulajdonságáról... Édes egy öcsém, egypár ezer hold jó termőföld és egy ilyen halál, - becsületszavamra, több jót nem is igen kívánnék magamnak.