Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 8. szám · / · A TÖRTÉNELEM MÖGÜL

ILLYÉS GYULA: FORRÁS

«ad aquae lene caput sacrae» - Horatius

Feloldta a nap a vidéket!... napbahunyorgó virágok között!
vigan dúdol patakom... villog a kedve, fecseg -
hallgatom, itt fekszem partján, értem jól szavait,
átfoly rajtam e boldog zaj, percenként ellep a béke
a feloldó csend, a szeretők csendje, a szíveket átmelegitő -

- nap süt engem is, kedvem duruzsol, mint márciusi méhkas
melyről zsibongnak álmaim, és lassan mégis nekiszomorodom -
sürgő percek árján elcsörgedez belőlem a gyöngyöző melegség, a bugyborékoló kedv
eltünődöm -
feloldódik bennem, megindul, hangtalan elfoly a dal -

a dal, a szólító, az egyetlen, a kiáltó!
a dal, amire készültem, a dal, amire vártam!
a dal, amit annyi fényes reggelen, midőn házunkból a ragyogó udvarra kiléptem
éreztem rebbenni, szárnyat bontani bennem,
a dal, amibe annyiszor belekezdtem, elnémultam, hangom sose volt elég tiszta hozzá
sose elég bátor,
a dal, a kiáltó áldozás, amiről hittem, nem hangzik hiába,
nem párolog köddé - földeket önt el!

a dal, minek hallatára, ezt hittem, ablakok nyílnak, asztalától felkel a szikár napszámos,
hallgatózva megáll a konyhában a leány, műhelyéből kilép a kovács s széttekint,
megállítja lovait a szántó, felegyenesednek a kapálók,
bimbók fakadnak, fák felnyújtóznak, a ménes felneszel,
a dal, mire felébred ez a völgy, zászló lesz jegenyém
a domb taraján! mitől felhő feloszlik! mi után dörögve
századok betelő jóslatát halljátok menetelni s jövendő éles kürtszavát -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

a dal... ami megtörli arcotok
mint a fiatal anya mosolygása -

a dal, ami végigsurolván a nyomor hideg
ingoványait felforralja azokat s hullámaikat
égi s földi hatalmak oszlopos gőgje ellen uszítja!

a dal! fájdalmam oly nehéz,
oly sűrű, oly mozdíthatatlan volt,
alig lélegezhettem -

hány hangot próbáltam! - szóltam keményen, lázasan, lágyan,
hízelgőn, mint a csiga-csalogató - kiáltottam haraggal!
napsütésben forrás boldog csörgését sohasem éreztem -

egy rossz, gyáva, áruló seben át
patakzik a vér -

süss nap, nőjj virág, dalolj csak patakom,
megindul belőlem is egyszer a szó - nem az altató,
az én szivemből való, a vérből induló, a kiáltó,
a számotadó, az elszámoló, a vádló
ne feledjetek el
itt élek
megrághatatlan szavaimmal, téli gondolataimmal, oldhatatlan kínnal.