Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 4. szám · / · FÖLDI MIHÁLY: A MODELL

FÖLDI MIHÁLY: A MODELL
7.

Sietett haza, hátra sem nézett.

Ajka égett, tehetetlenül nyaldosta. Becsöngetett a kapun és idegesen várakozott a házmesterre. Többször bosszúsan legyintett. Nem igaz, nem igaz, ez az egész jelenet hamis. Már megint ingoványba csalogatja a képzelete. Őrültség! Szeretője!...Lehetetlen. Ez csókolódzik a Kossuth Lajos-utca sarkán, taxisofőrök és álmos utcalányok közt! Őrültség... Most megint határozottan érezte a regény befejezését. Véget érnek a kísérletek, megbicsaklanak a nagy érzések, melyek sohasem tudtak tetté érni, kihül a szív, mielőtt fellobogott volna... Ezt a mai asszonyt, mai embert kell itt megírni az utolsó fejezetben: harminchárom éves korában mélységesen utálja és megveti az élet minden vegetatív folyamatát. A többi? A többi pedig elérhetetlen. Felakasztja magát, mert egyszerűen nem érdekli... untatja az élet.

A gondolat nyugodt s már felforrt benne a hangulat. Levetette gallérját, kigombolta hasán a nadrágját (munka közben nem tudta elviselni a ruhát) és rendkívüli feszültséggel megindította tollát. Ott volt az akadémiautcai szobában, égett a villany, mozdulatlanul terült az ablakokra a zöld függöny... érezte kedves, langyos illatát... most térnek haza... Cecil bevonul, leül az ágyára, ledobja cipőjét, átmelegedett estélyi ruháját... ott ül ingben, nadrágban és hideg a teste, üres a szíve... Most megint megfürdeni, enni, inni, érezni, gondolkodni... ágyba bujni, aludni, felkelni... mindent előlről... Ég a villany és Cecil a zöld függönyhöz lép.

Hátrafordult.

Látja.

Egymásra néznek.

Igazad van, - mondja neki és előrehajol az asztalon. - Igazad van. Ne kísérletezz tovább. Minek? Kiért? Érdekelhet még mindez? Van ennek értelme? Látsz egy célt, hiszel valamiben? Öld meg magad! Állj fel a székre, fonj hurkot a nyakad köré... így, igen... most lökd el a széket... fáj, nem baj, nem is érzed... most jó, jó lesz minden... Így.

Émelygett az izgalomtól. keze kinyúlt az éjszakában, hogy megsimogassa Cecil gyönyörű, kihülő testét.

Hajnalban befejezte a regényt, Cecil meghalt.

Ágyába tántorgott, ahol felesége mélyen, fáradtan aludt. Sokáig virrasztott, aztán ő is nyugtalan álomba suhant. Délután kelt fel, borzongva lapozta át kéziratát és felvitte a szerkesztőségbe. Ott hallotta az érdekes riportot: A szép Roskóné az Akadémia-utcában ma éjszaka felakasztotta magát.

Kábultan, beleegyezőn mosolygott.