Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 4. szám

MINDSZENTI ISTVÁN: KOHÓ

Nékem e sors süket s konok kohó:
meddő kohó, mely nem oldott fel engem -

sok olvadt, lomha ólom, szortyogó
olvadt salak közt oldatlan kerengtem.

Olvadtam volna, mint viasz; tiport
korai hóként, langy esőbe mállva -

de nékem minden tüz hiába volt,
minden pöröly, lúg, minden szesz hiába.

Akárminő láng mart belém marón,
bennem ez izzás hüs lett és e fény vak:

sötét s hideg volt legvalóbb valóm,
kövült sötétség, csirátlan, kemény mag.

Mag, önmagának idegen. Magány
magva, mely össze nem forr s szét nem ázik,

melyet nem olvaszt semmi kéj taván
örvénylő álom, semmi bódulásig

zsibbasztó bánat, semmilyen alélt
kin, semmi réveteg báj, semmi boldog

perc szédülése. Nékem ez a lét
meddő kohó volt. Engem fel nem oldott.