Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 3. szám · / · A MAGYAR DRÁMAÍRÁS VÁLSÁGA
Aki azt kérdezi: válságban van-e a magyar drámaírás? - az már válaszolt is. Válságban van, de nem tragédia, nem katasztrófa, adottság, jönnie kellett, majd kiheveri. Akit a kultúra és vele az irodalom sorsa érdekel, annak, mégis, jólesik a kérdés és jólesett az is, hogy az ujságok hasábokon át beszéltetik az írókat, szinészeket, igazgatókat e válság mibenléte, okai, hatásai dolgában. Vedd észre a bajt, tudd, hogy baj van: már megkezdted a gyógyítást is. Bár a gyógyítás, itt, nagyon nehéz. Hol, miben van a válság oka? Az írókban? A szinházakban? A közönségben? A kritikában? Miért csak darabokat kapunk és nem művészetet? A lelkes külföld, amely fölfedezte a magyar drámaírás nagy erejét, miért olyan fanyar néhány éve a magyarországi terméssel szemben? Ne bántsd a költőt: korának gyermeke ő és zord Kemény Zsigmond, aki a kortársak unokáinak ír, nem sok van. Ne bántsd a szinházat se! A szinházat tőke tartja el, a szinház kalkulál, százakat fizet, adót ró le, konjunktúrával számol, oszt-szoroz: a kapitalista kornak igazán velejárója, hogy a kasszaraport megelőzi a műítészetet. És hagyd nyugton a derék közönséget is: hiszen jár szinházba, a kacagás vagy a fájdalom könnyét törülgeti a szeméről a szinpad mókái vagy riadozásai nyomán, - ó, ne szidd, ha azt akarja, hogy inkább móka könnyeztesse, mint az emberi lélek problémái, ha azt hiszi, hogy a jazz cintányéra a nappalok jaját inkább el tudja nyomni, mint a hegedű hangja. És hadd a kritikát is: lehet, itt-ott ízléstelen, tudatlan, pajtáskodó, rosszmájú, blazírt, de mégis tükre csak a szinháznak, az irodalomnak, a közönségnek, tükör csak, ha homorú-domború is néha. Nos, mégis: ha baj van, hol a baj? Az írókban is, a szinházakban is, a közönségben is, a kritikában is, mindenkiben, az egész magyar közéletben, az ellenforradalom ködös levegőjében, amely ráfekszik mindenre és mindenkire, arra a világra, amely a gondolat terjesztését még mindig hatósági engedelemhez köti, amely kitilthat ujságot az utcáról, betilthat szindarab-előadást. Ne mondd, hogy haragos szocialista megállapítás ez. Ady versét vagy Petőfi versét nem szavalhatod, amíg a rendőrfogalmazó engedelmet nem ad rá - és sokszor nem ad. Szinházi jelenetek nüánszairól ugyancsak rendőr dönt. Nézd csak: A Volga hajósa nálunk csak A Visztula hajósa lehet, drámából tragikomédia; A tripoliszi katona nálunk csak unalmas zagyvaság lehet, mert jeleneteket vág ki a cenzúra ollója: olasz ember nem lehet ellenszenves szerepben! Amikor már majd lehet rajzolni a hatályos bárdja nélkül, figyeljétek csak: a jövő évtizedek karrikatúristája az ellenforradalom Magyarországát így rajzolja majd, pár vonással: szigorú szemöldök, vagy így: szimatoló orr, vagy: kemény ököl, amin még látszik az uniformis ujja, vagy kacskaringós bajusz, amely tisztelteti a művelt nyugatot: «vitézek mi lehet szebb a végeknél?» Madách a fiókja számára irhatna csak,