Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 3. szám · / · A MAGYAR DRÁMAÍRÁS VÁLSÁGA

A MAGYAR DRÁMAÍRÁS VÁLSÁGA
FELEKY GÉZA

A magyar dráma válságáról, mint különleges jelenségről talán nem is volna szabad beszélni, hiszen a világpiaci statisztika adatai kétségbevonhatatlan hitelességgel igazolják azt a Trianonhoz mérve aránytalanul széles szerepet, amely a magyar szinpadi íróknak jut a szinházi szükséglet nemzetközi kielégítésénél.

Ellenben egész bizonyos az, hogy szerte a világon igen súlyos krízisbe jutott a drámaírás: és ez a válság független a film előretörésétől, csakúgy, mint a szinházigazgatók annyit emlegetett egyoldalú üzleti szempontjaitól. A drámaírás és a szinház súlyos válsága elsősorban az élet nagy krízisének függvénye. Az élet az elmúlt évtizedben olyan gyorsan lovagolt, mint régen csak a halottak szoktak, a drámaírás pedig elmaradt az élet mögött, mert nem tudott és nem mert olyan kegyetlen lenni, mint a valóság.

A tegnap meghalt és a holnap még nem tudott megszületni az életben. Ez ugyanúgy vonatkozik a házasságra és a szerelemre, mint a politikára és a gazdasági világra. A kaotikus átmenet korszaka szakadt a mi nemzedékünkre, és sem a drámaírás, sem a közönség nem akar, vagy nem mer tudomást venni arról az új állapotról, amely a háború által felidézett nagy gazdasági és erkölcsi válság nyomán alakult ki.

Mindig csak az esetek 80 százalékáról szólva: a házasságtörés problémája ma ugyanúgy történeti problémává lett, mint a guelfek és a ghibellinek harca. A feleségek nem tekintik többé nagy ügynek a házasságtörést és a férjek erős többsége ugyanúgy elfogadta ezt az adott tényt, mint a hadikölcsönök elértéktelenedését. A szinpad nem merte követni az életet, és még a párisi bohózatok nagy része is - komolyan veszi a házasságtörés bonyodalmait, amint a szinpad nem akar tudomást venni arról, hogy a lányok nagy része régen nem lány többé akkor, ha az anyakönyvvezető elé lép.

A drámaírás néhány évvel elmaradt az élet mögött, és ez a néhány év a hirtelen bekövetkezett nagy átalakulások folytán néhány századnak számít. A legújabb szerelmi bohózatok vagy tragédiák igen kevés kivétellel ugyanolyan rozsdás történeti szinművek, mint Egmont balsorsa, vagy az Ármány és szerelem. És ha valaki régebbi időkre tekint vissza, kénytelen azt látni, hogy Szofoklesz sokkal közelebb áll az 1928. év reális életéhez, mint jó egynéhányan a legújabb szinpadi szerzők közül.

A szinpad elszakadt az élettől, a dráma nem mer tükröt tartani az élet elé, az irodalom habozik a valóságban bekövetkezett nagy átalakulások elkönyvelésénél, az állítólag merészül modern drámaírók nagy része is történeti szinműveket ír az élet megfigyelése helyett: ez a szinpad válságának igazi, mély oka, Magyarországon csakúgy, mint akárhol másutt. A krízisnek sok másodlagos oka is van, elsősorban a fehér vászon hatalmas konkurrenciája. De a legfőbb ok mégis csak az, hogy elszakadtunk a Shakespeare által felállított szabálytól: a szinpad többé nem a ma rövid foglalata, hanem megállt tegnapelőttnél. És tegnapelőtt óta ezer év telt el.