Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 16. szám · / · BARTA LAJOS: MAGYAR GYARMATOK

BARTA LAJOS: MAGYAR GYARMATOK
A Föld belsejének tüze

A Szellem az emberből jön és az emberen keresztül intézményesíti magát. A Szellemnek szüksége van az emberekre; mert az idegeikből jön, az idegekbe megy és mint cselekvés jön ki azokból; mint szellemi, anyagi, vagy kevert cselekvés.

A Szellem, mint intézményességre irányuló cselekvés akart kijönni a magyarság-darabok idegeiből, de nem tudott; legalább is nagyon kevés idegből tudott. Mert ezekben az idegekben valami más volt: az addig elvégezni szokott szellem-mozgások emléke volt bennük; nem az önmagából való kezdeményezés, de a központra való reagálás emléke. Ez a reagálási emlék elfoglalta valami másnak, a Szellem intézményesedni akarásának helyét. Az emberek ezekkel a félig, vagy egészen halott mozgás-emlékekkel idegeikben nem is tudták elképzelni, hogy valami másként is lehessen, mint ahogy azelőtt volt

Végül a Szellem intézményessége helyett: egyesületek alakultak, melyek kinyomattak és kiosztottak tagjaik közt olyan könyveket, melyek az egyesületet alkotók ideológiájának megfeleltek. Evvel a korlátozott valamivel vélték helyettesíteni a Szellem korlátlan lehetőségeket kereső minden változatait; a kivonattal vélték pótolni magát a kivonatoltat és evvel - eltömték útjait. Vagy talán egy szűkkörű egyesület, a tagjai közt kiosztott könyvekkel megoldhatja egy népdarabbúl a Szellemen keresztül nemzetté válni akaró sokadalom egész problématikáját?...

És sok minden másként történt volna akkor is, ha nincs - szám! Az idegzetek nagy száma, különösen, ha sűrűn egymás mellé helyezett városokban sűrűn egymás mellé van zsúfolva, nagy hőt teremt, mintahogy egyre nő a hőség a Föld belseje felé is. Ebben a hőben meg tud erjedni, ebben az erjedésben mássá tud alakulni az ideg; el tudja veszteni reagálási emlékeit és kezdeményező erőktől tud megfoganni. A Szellem, mely az intézményességét keresi, tüzessé válik az idegek sűrűségében és ebben a tüzes, teremtő légkörben, mint valami lefelé furódó örvénylésben, és fölfelé kavargó keletkezésben, nemcsak az idegzetek tudnak mássá születni, de találkozni tud egymással két lényegére egészen idegen dolog is: Szellem és pénz.

De mekkora idegtömegről lehetett szó?

Hiszen a magyarság csak Erdélyben volt két millión felüli lélek! A Szellemnek alig lehetett kilátása arra, hogy a szükséges sűrűséget és hőt megkapja. Azonkívül milyen állapotban voltak ezek az idegtömegek? Nem voltak-e emanációkban mindig arra beállítva, hogy egyetlen központnak, Budapestnek adjanak le mindent? Vagy Budapest szellemiségében nem volt-e ott Székesfehérvár épp úgy, mint Arad, Pécs, csak úgy mint Szombathely és minden városka, minden falu és minden tanya? Nem volt-e abban minden földműves és minden kézműves, minden munkás és minden szatócs, még a pásztorok, csordások, gulyások és csikósok idegzete is? Most mindazoknak az idegzeteknek, melyek a határokon túlra kerültek, másféle kellett volna venniök a maguk kisugárzásának étheri útjait. Az egyközpontúság helyett többközpontúság felé. És ez még nem ment; ezt ezek a darabok, ezek az emanáló részek még nem tudták megtanulni, automatizálni. Mindez még alig jutott túl az első időponton. Nincs tehát elég nagy idegtömeg, mely elég hőt adjon és kisugárzása sem tart még oda, ahová kellene. Ez a kettős gátlás; mely egymásba keverve nem kétszerességet, de a gátlások gátlását jelenti!...