Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 11. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ

Schöpflin Aladár: MÓRICZ ZSIGMOND ÉS AZ IFJÚSÁG

A főiskolai ifjúság egy csoportjából indult ki Móricz Zsigmond 25 éves írói jubileumának megünneplése, A Zeneakadémián tartott ünnep szép volt, példátlanul lelkes volt, a túlnyomórészt fiatal fiúktól és lányoktól zsúfolt terem hangulata nagyszerűen fejezte ki Móricz Zsigmond hatását. A hivatalos irodalmi és kultúrális szervezetek s a főiskolai ifjúság legitimizált szervezetei a Mefhosz kivételével, távoltartották magukat az ünneptől, de ez talán jó is volt, mert így erőteljesebben kidomborodott az ünnep jelentősége: maga a közönség ünnepelte Móricz Zsigmondot és pedig elsősorban a közönségnek legfogékonyabb része, az ifjúság. S volt ennek egy különös szempontból való jelentősége is.

A forradalom óta a főiskolai ifjúság a nyilvánosság előtt rendszerint csak politikai dolgokkal szokott szerepelni és pedig többnyire a szélső ellenforradalom szellemében, a más véleménnyel szemben való ingerült türelmetlenséggel nemzeti és faji jelszavaknak bunkóul használásával azok ellen, akik a most uralmon lévő politikai ideológiáktól eltérő módon merik szeretni nemzetüket és hazájukat. Ez a szellem uralkodott a főiskolákban, szervezettségével úgy lépett fel, mint az ifjúság egészének jogosult képviselője, amellyel szemben nincs ellenvélemény. S ez jelentette először is a politikai szempont kizárólagos zsarnoki uralmát a kultúrális kérdésekben is, másodszor pedig a gondolat- és szólásszabadság hagyományos kultuszának a teljes elhanyagolását.

Móricz ünnepén nyilvánvaló lett, hogy ez a szellem s az ezt képviselő szervezetek nem jelentik az ifjúság egyetemes egészét. Van ezeken kívül egyesületekbe, szövetségekbe nem tömörülten, de élve, gondolkozva, most már cselekedve is, olyan része az ifjúságnak, amely felismerte, hogy ha azt akarjuk, hogy irodalom legyen és virágozzon ezen a földön, akkor az íróban nem a politikust kell nézni, hanem az írót, a tehetséget, a végzett munkát, politikai állásfoglalását és esetleges cselekvéseit nem tekintve, azt a kérdést kell vele szemben felállítani: adott-e az irodalomnak értékeket s mekkorákat. Ez a felfogás az irodalom szólásszabadságának a gyökere, mert amíg az író üldözés, bántalom, vagy bojkott tárgya lehet politikai magatartása vagy akár műveiben kifejezett állásfoglalása avagy a nemzet életének bizonyos jelenségeire mondott kritikája miatt s ily okokból minden tehetsége dacára is meg akarják tagadni tőle az érdemet, meg akarják akadályozni munkásságát és a közönséggel való érintkezésbe jutását, addig nem lehet szó arról, hogy az író gondolatait szabadon közölheti.

A zeneakadémiai ünnep tehát több volt, mint egy író jubilálása, - tanubizonyság volt arról, hogy a magyar ifjúság egy tekintélyes része - 500 főiskolai hallgató rendezte az ünnepet - ráébredt a magyar író szólásszabadságának tudatára s ennek a nagy eszmének a szolgálatába állott.