Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 10.szám · / · FÖLDI MIHÁLY: HALÁLFIAI

FÖLDI MIHÁLY: HALÁLFIAI
BABITS MIHÁLY REGÉNYE
VIII. A rab költő

Súlyos kérdésektől riadtunk vissza e tanulmány elején, amelyet fogyatékos expedíciónak érzünk egy nagy regény birodalmában. A kérdések elhalkulnak, megszünnek; a költő az irodalom legnagyobb feladataira vállalkozott: elmélyedt népe sorsában s az ember elé állította a lét kérdéseit, élet és halál titkait. Hőskölteményt zengett a máról, a váratlan tragédiák, a készületlen férfiak, a gyönge asszonyok, a hibásan született emberek koráról, lázasan, fuldokolva, kétségbeesetten, messzi magasságok csúcsairól futva vissza a sorsukba vesző emberek közé. Látjuk a költőt vérben, lázban, megszállottan. Szörnyű bilincsekben. Nemzedékeket idézett, korokat teremtett, embereket keltett életre; s vannak hősei, akik még nem jutottak el a megnyugvás partjaira, vannak emberei, akik még élnek s követelik tőle sorsuk befejezését. A mű még nem kész; Babits csak az első felét zúdította ki magából. A mű előtte áll: itt vagyok csonkán, fejezz be! Látjuk a költőt bilincseiben; a munka, az alkotás rabságában. Szörnyű rabság! Borzalmas bilincsek! Megváltó munka!

Itt egy költő feláldozza életét az irodalomért, az emberekért.