Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 10.szám · / · FÖLDI MIHÁLY: HALÁLFIAI

FÖLDI MIHÁLY: HALÁLFIAI
BABITS MIHÁLY REGÉNYE
IV. A regény hősei

A hatszázkilencvenötödik oldalon két öreg embert temetésre visz egy rozoga kocsi. A halottra gondolnak, akit most temetnek, és más halottaikra gondolnak, régi, régi halottaikra, akik mind oly bolondok s oly kedvesek voltak és úgy eltüntek, mint a tavalyi falevél. És mind a ketten a halálra gondolnak, mely itt feledte őket, ebben az ingó, rozoga kocsiban.

Az olvasó úgy érzi, hogy ekkor már ő is ott ül a «rozoga, ingó kocsiban». Ő is a halálra gondol s a «kedves halottakra» és a «kedves» élőkre; fáradtan, megviselve, megrázva, szörnyű élménnyel megnehezülve. Hosszú csapat vonul el szeme előtt: Sátordy Mihály, a bíró, okos, józan, gépiesen egyszerű ember, a törvény és az állam szolgája, akit megsemmisít a hozzá legközelebb álló két ember: a felesége és a barátja. A barátja: Hintáss Gyula, aki elcsábitja Sátordy Mihály feleségét, romlásba dönti az asszonyt, homályba borítja barátja életét, csal, sikkaszt, hazudik, szónokol, eladja a lányát és zseninek tartja magát, hogy gyilkossággal kacérkodjék, Istennel vitatkozzék és dicsekedve merüljön el a bűnben. Rettenetes diabolikus ember, akihez hasonlót nem ismerek a magyar irodalomban s lelki társait csak Dosztojevszkijnél tudom megtalálni. Hintáss felesége, Erzsi, lekvárfőzés közben megegyezik barátnőjével, Nellivel, Sátordy Mihály feleségével, hogy meg fognak osztozkodni az urán, Hintásson: ez elől nem lehet kitérni, ez a sorsuk. Nelli iszonyodva fordul el ettől a beszédtől, hallani sem akar ilyen szörnyű egyességekről, el sem tudja képzelni, hogy megcsalja vagy éppen elhagyja az urát, de egy mesterien megírt jelenetben, amely drámaiság szempontjából csúcspontja a regénynek, aléltan dől sorsa, a borzalmas férfi karjaiba; elhagyja férjét és fiát, Imrét, a regény későbbi hősét. A szerelem rettenetes kalandjai után a teljesen elzüllő férfi mellől anyjához, Cencihez tér vissza. Azt mondja az író Cenci jellemzésére: «Az el nem ért célok fájnak s erőt adnak: erő és fájdalom tán egy és ugyanaz. Megállna a világ, ha minden jól volna; mint a masina áram nélkül; fájó elégületlenség a világ árama. Cenciben feszült ez az áram, mint bárkiben, míg él: vége az életnek, ha minden célt elért.» Az el nem ért cél: a föld. A föld, virulással és adósság nélkül. «Nem halok meg, míg adósságom van!» - mondja Cenci néni. És ez az, amit sohasem ér el. Öröklött adósságok és új terhek szakadnak rá; mindent elvisel, inaszakadásig. A gyermekekkel szemben «nyugodt szigor és semmi felesleges beszéd». Tekintély. Korán fekszik, hajnalban kel; rövidálmú. Éber, kemény hatalom, «mint a misztikus Anyák, kikről Goethe beszél». A konzervatív erő. «El ne adjatok semmit, ha meghalok!» De erre nem kerül sor. Körülötte nemzedékek nőnek és pusztulnak, a sors neki maradást parancsol, alázatot, tűrést és munkát, új és új adósságok lerovását. Tragikus hősnő. A bor ölte meg férjét, a bor tette tönkre régi gazdagságát: amit a bor vétett, a szőlőnek kell megfizetni! És Cenci néni küzd a szőlővel, mint egy élőlénnyel: olykor már lebírja, már-már diadalmaskodik rajta: és mindig újra, mindig előlről kell kezdenie a gyerekei, az unokái adósságai, a véletlenek csapásai miatt. A Babits-regény legtisztább, legmonumentálisabb, legizgalmasabb és legrokonszenvesebb hőse. Nem habozik, nem kérdez; megy, dolgozik, csökönyös ösztönnel, hangya vagy pók módján, s bár munkája százszor összetörve; mint egy művész, «ha későn, ha csonkán, ha senkinek». Ennél szebb apológiát nem mondhat egy művész a föld rabjáról. A művészi munka, Babits munkája találta meg szimbólumát Cenciben. Cenci apológiája a munka, az alkotás apológiája.

Cencihez hasonló rokonszenvesen monumentális, egy kőből faragott komor és mégis tiszta hatású hőse nincs egy se a regénynek. Monumentálisak vannak, nem is egy; csak ilyen tragikusságában is kiengesztelő nincs több. Monumentális Sátordy Mihály, a bíró, a férj, az apa, a középszerűség, a hivatalnokember monumentuma; ilyen Nelli, a női gyengeség monumentuma, ilyen Hintáss Gyula, a magyar züllöttség hatalmas alakja. Az irodalmi végtelenségbe kezd már nőni a regény második felében egyre szélesebb tempóban élő Sátordy Imre, a szerencsétlen apa és a boldogtalan anya bélyeges homlokú fia, aki örökli anyja határozatlanságát, apja erkölcsi érzékenységét (s titokzatos útakon talán még anyja szerelméből, Hintáss Gyulából is örököl egynéhány rejtélyes tulajdonságot) s mintegy modern magyar Education sentimentaleban, a dekadens és újat akaró századeleji fiatalemberek szörnyü megpróbáltatásai közben sodródik oly utak felé, amelyek egyelőre a költő írógépének szalagjában vesznek el.

E nagy világtestek körül egy sereg kis bolygó kering. Döme bácsi, zsörtölődő jóságával; a kacér és züllött kis Noémi, egy nagyvárosi leánytragédia csacsogó Gretchenje; az intellektuel és szocialista hajlandóságú Gitta; a háttérben ősök, nagyszülők, a regény óriási fájának árnyékában rokonok, barátok, ismerősök. Egy hosszú és hosszadalmas regényének elején Galsworthy családfát közöl, a származás pontos táblájával; a sokkal egységesebben és hatalmasabban koncipiált Babits-regényhez is meg lehetne szerkeszteni a hősök névjegyzékét. Rengeteg ember lelkén, sorsán át pereg a mese, amely alig nevezhető «cselekmény»-nek; befejezett és befejezetlen életekről szól a regény, emberekről, akik egymás mellett élnek s valahol, egy irracionális pontban találkoznak, hogy szédítő üstökösökként tovább rohanjanak a lélek végtelenségében. Cenci látszik még leginkább gravitációs erőnek; ő a Nap, amelyből kizuhannak és ahová visszaesnek sorsok, emberek; a mese gravitációs ereje hiányzik a regényből. Nagy feszültségek után hosszu ernyedések, tragikus összeütközések után fáradt lankadások következnek; a regény meséje: a mai élet megfoghatatlansága.

Rokonok élnek itt egymás mellett, akik közt soha nem esik egy bizalmas szó sem; egy fajtájabeliek élnek egymás mellett s az egyik a másiknak «idegenebb a szfinksznél». Földben és pénzben gyökerezők közt töprengő declassék; tartalmas emberek közt hangos üresek; néhány öntelt és elégedett közt fájdalmas vívódók, akik kimerülten sóhajtanak fel: mégegyszer születni!

Emberek és sorsok nem merítik ki e regény tartalmát. Ez a regény az erkölcsi defektusok, a lelki hiányok és testi gyarlóságok regénye; az akaratgyengeség és ösztön nélküli tudatosság regénye; a kis dolgok hosszú analizisének, a mindennapi élet nihilizmusának, az értelem és érzés pusztulásának regénye. Szociális ízű lázadozások és magyar betegségek, - «a turáni átok» regénye. Nemzedékek hullásában az új generációk titkának regénye, a sápadt és elkeseredett Sorel Julien-eké, akik mennek a lövészárok felé és csillapíthatatlan törtetéssel marnak szét magukban egy egész világot s mialatt úgy érzik, hogy a csillagok felé rohannak, belegázolnak mindenféle erkölcsi világrendbe, új erkölcsök jelszavainak hangoztatásával. A multban a turáni átok, ahogy mondják; a jelenben hosszú hajú fiatalok, akik mindenben problémát éreznek s egy problémát sem fejtenek meg; akik változtatni és cselekedni akarnak, de únt szeretkezéseken, egzisztenciális harcokon, zavaros kiabáláson, esetleg sikkasztáson alig jutnak túl; - a multban tétlen apák, a jelenben vérszegény, ordítozó és gyenge akaratú fiak: Babits Mihály regénye nemzedékek regénye, magyar nemzedékek regénye, a magyar tragédia regénye.

Egy osztály és több faj regénye. Magyarok és zsidók regénye, amelyben a magyarok ép oly rosszul járnak, mint a zsidók. Magyar-zsidó ellentétek fölött magyar-zsidó kézfogások; filoszemitizmus szomszédságában gyógyíthatatlan antiszemiták; zsidó trágyában magyar eredménytelenség. A középosztály összeomlásának és gyötrődésének regénye s egy halk sikoltás: nem kell-e másokra bízni az époszt, «idegen vagy paraszti apák szabadabb gyermekeire»...? Budapest és a vidék regénye, amelyben Budapest szennyesen akar valamit és semmit sem tud, a vidék pedig a kicsiségek pokla.

A sötétség regénye.