Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 8. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · M. POGÁNY BÉLA: RÉVÉSZ BÉLA

M. POGÁNY BÉLA: RÉVÉSZ BÉLA
(Irodalmi arckép)
Szocializmusa

Alakjaiba, a munkásokba, most már tudatosan helyezi bele a világ egyetlen, változatlan, kézzelfogható valóságának, a Szenvedésnek óriási adagait; az övékkel azonossá válik szemlélete, amelyben ő maga is elpusztul vagy fölemelkedik. Most már azonban ábrázolása nem igazi naturalista-ábrázolás, több annál, mert érezni a valóság fölötti lebegést. Ez már nem fénykép, hanem egyre inkább egy belső realitás, egy belső dinamika megstilizált világa. Oly lényegdinamikáról van szó, amely nyugtalan mozgásban zakatol s végigrobog az ezerarcú élet sokféleségén. Csak ebből lehet megérteni stílusa örökké változó megújhodását: e belső erőhánytorgás minden érzésárnyalata, egymásután zuhogó fázisa követeli a maga folytonosan megújuló megnyilvánulási formáját. Viszont a forma stilizáltsága bizonyítja a belső realitás stilizált voltát. További fejlődése nem lesz más, mint ennek a dinamikának az összes külsőségektől: alakoktól, mesétől és kompozíciótól való megtisztulása.

Révész szocializmusa nem elméleti, nincsenek tételei, sem érvelései; tisztára érzelmi állapot: az elfojtottság alatt fölziháló, szabadulni vágyó lendület, a voltaképpeni elméleteket hordó ősi alapérzés, mely egybeolvad a belső teremtő dinamikával s egyáltalán nem kívánkozik elméleti kiegészülésre, hanem megmarad az örök nyomor fájdalmas függvényének. Ezért nincs «irányregénye», sem ilyesféle novellája, nincs szüksége tételeket hordozó figurákra. Neki teljességgel elég, ha hőseiben visszasugárzik belső dinamikájának egyes sugara; nem is törekszik arra, hogy alakjai reálisak legyenek, elég, ha elhitetőek. Szocializmusa végzetszerű, ősi, elmélettől mentes adottság: ez az ő igazi realitása. Ez a valóság átalakulhatatlan, substanciális, önmagában való, legfeljebb fogyhat vagy nőhet. Révész Béla írói, lírai problémája, hogy ezt az adottságot minél teljesebben kifejezze. Nem csatlakozik semmiféle csoporthoz, párthoz; nem fontos külső hovátartozása, csupán önmagának lírai kiélése s az erre törekvő megvalósulás juttatja őt, akaratlanul, érzelmi adottságával rokon alakulatokhoz. Mégse veszi át tételeiket, nem harcol a barrikádon; elismeri odatartozását s művészeti közömbösségben törvényt, helyesebben érzelemállapotot teremt. Az igazi alkotónak közömbös a hovátartozása, számára a kifejezés lírai szükségessége az élet. Ha egycsapással megszünne a szocializmus, Révész akkor is szocialista maradna: tehetetlen szolgája ő a benne föltomboló életlényegnek.

A sziklaszilárd szegénységből sarjadzó homályos érzelmi nyomorékság hajtja össze szükségszerűen az elnyomottakat, mint homogén elemeket, melyek azonosok a forradalommal. Ez az érzés hordja, fűti, gyúrja át az «Egyedül mindenkivel» hősét s teszi proletárrá. Révész szerint az a proletár, aki szegény és a nyomor karjaiban szenved, sorvad. Mintha csak azt mondaná: «Világ szegényei, világ szenvedői, egyesüljetek!» Az a proletár, aki éhes és dolgozni akar, de vagy nem jut munkához vagy nem ehet robotja fonnyadt hozadékából s a nyomor fölemészti erőit. - Révészben nincs tételes gyűlölet sem, nem kéjeleg dühvel a gazdagok csemegéjén, nem törődik velük, nem látja őket, nem is ábrázolja; árnyoldal nélkül való próféta ő, nem kelt fel irígységet, nem izgat osztályok ellen. Eszménye a jóság. A szegénység eltüntetésének a vágya bujtogatja. Az ő ellensége a halállal szövetkezett Szenvedés. Álma optimista és szerény: az anyagi nyomortól akarja megmenteni a lelket, amely csekéllyel megelégedve megtalálná a maga egyszerű boldogságát... «Szegénység, szenvedés zarándokai ti, akik itt megjelentek, azt üzenitek az elnyomóknak: élni akarunk...» mondja szónoka egy munkás nagygyűlésen. Jelképies szó, mely Révész Béla filozófiájának örök, messzezengő résumé-je.