Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 8. szám
hull ringatón a házereszre,
az életnek nagy bús soka:
Grenoble, Stendhal városa.
tűz rám a forró nyári hő,
de itt a külső városon
már hűvös szellő átoson.
beragyogja a kis teret,
A lég mély illattal tele,
messziről zeng vad tánczene.
tőlük a szív úgy feldobog,
elfogja mámor és a vágy,
ölelni és meghalni vágy.
villanygömb, tejopál-üveg,
átszűri mind a fényeket,
lábam elé kék fényt vetett
egymással suttog két cseléd,
a platánok mögött hotel:
rádgondolok Julien Sorel.
Az Isre... holdfényes habok,
Büszke volt, vagy szép volt vajjon?
Miért szerették oly nagyon?
Megsértett gőg, könnyek, sebek,
Megalázottság és beteg
Bánat, gyötrelmek kellenek.
Utcája ez... Mint kis gyerek
Beyle itt élt... És Julien!
Ma este óh sétálj velem!
a grenoblei dombokon
az erdők, s a frissen kaszált
nagy rétek mély illatja szállt.
A karthauzi kolostor ott...
pihen a völgyben álmatag...
Tegnap sirattam magamat.
Úr lenni a világ felett,
Jaj, aki túl, mint te meg én
törvény s az idő peremén...!
elrejtett benső kincseket,
a sorsot, amely meggyötör
s a lelket, mely legfőbb gyönyör.
Szeretnek és születnek ott...
Örök az élet! Jaj nekünk,
Julien, mi holtak leszünk!
szívemben. Bíbor s árny vagyok,
Julien, vörös-feketén
szerettelek ma este én...
Fordította: Térey Sándor