Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 23. szám · / · Ignotus: A történelem mögül

Ignotus: A történelem mögül
Liberáldemokrácia

Utóirat.

E kis tanulmányt javarészben még idén múlt januárban írtam meg, s most csak hozzáalakítottam az azóta történtekhez, mik mind igazolják. S mialatt korrektúráját olvasom, veszem kézhez a Korunk-nak, Dienes László komoly és érdekes kolozsvári szemléjének novemberi számát s olvasom benne a mutatót Werner Sombart Kapitalizmus-ának e télen megjelenő s a Hoch Kapitalizmusról szóló harmadik kötetéből. Itt írja Sombart, hogy "ha majd a színes népek kapitalizmusa fejlődésnek indul, vége lesz Európa kizsákmányoló lehetőségeinek. Olyan beteg alakulatok, aminő az angol gazdaság, hol a földműves népesség nyolc százalékra zsugorodott, többé nem lesznek lehetségesek. Az országok kénytelenek lesznek megint saját mezőgazdasági alapokat teremteni maguknak, hogy gazdaságukat ráépíthessék, s ez - amilyen demokratikus ma a világ - nem lehet másképp, mint a parasztság szaporításával. A Lloyd-George agrárreform programja például fog szolgálni mind az európai országok számára, hogy a mezőgazdaságot túlságosan elhanyagolták."

Ugyanezen józan tanulmányban olvasom azt a megállapítást is, melyet fölötte találónak ítélek, hogy "egy stabilizált és szabályozott kapitalizmus és egy technizált és racionalizált szocializmus között nincs nagy különbség s ennél fogva az emberiség számára s a kultúra sorsát nézve, majdnem mindegy, hogy a gazdasági élet kapitalisztikusan vagy szocialisztikusan fog-e alakulni."