Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 17. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő

Komlós Aladár: Bazsarózsa
Raggemby András és Békeffy László vígjátéka a Magyar Színházban.

1. Egész bizonyos, hogy a «Bazsarózsá»-nak is meglesz a maga közönsége. Van egy közönség, amelynek a képzelete ismét kellő izgalmat és gyönyörűséget fog találni a látványban, hogy egy nő szinte-szinte dacolni tud a női hivatás vonzóerejével, szokatlan és rendkívüli teljesítményt végez, de aztán mégsem történik sérelem a néző erkölcsi világfelfogásán: az önállósulni akaró nő végül csak belátja, hogy - a «Bazsarózsa» szavaival - «a nőnek az az első kötelessége, hogy a család őrangyala legyen». A nézőt tehát végigcsiklandozta a fenyegető veszély kellemes izgalma, de aztán kiderül, hogy alhatunk nyugodtan tovább, fennmarad a jó régi rend. Mindenkinek megvan a joga a maga szórakozásához. A «Bazsarózsá»-nak is meglesz a maga közönsége, s ez a közönség jogosan fog mulatni és meghatódni a talpraesett vígjáték fordulatain.

2. Most azonban maradjunk magunkban. Ebben a darabban az a legfeltűnőbb, hogy csupa frázis. Nemcsak szavak, hanem mesemotívumok, figurák és mozdulatok is lehetnek frázisszerűek: új átélésben át nem formált, készenkapott képzetek. A «Bazsarózsa» minden alakja: frázis. Még a képviselővé választott parasztmenyecske látszólag újszerű alakja is. Ez az asszony tudniillik: «a fáintos asszony» - a «helyrevaló menyecske», akinek «jól felvágták a nyelvét» (még beszélni sem lehet róla efféle zamatos frázisok nélkül). És minden szava csupa egészséges aranyigazság: ez az asszony azzal az ő romlatlan szívivel meg az eszivel szintehogy jó útra nem tereli ezt a bűnös nagy politikát. Tyhű, milyen egészséges darab ez - még nem is láttam ilyen tündöklően egészséges darabot! De valamennyi figura: a jegyző és a kántor persze komikus tudákossággal beszél, a grófnő természetesen raccsol, a gazdag zsidó természetesen parvenü - minden, wie es im Buche steht. Mintha egy figura-szótárból írták volna ki őket. Ha a gazdálkodás kerül szóba, persze arról beszélnek, mit mutat a búza és megborjadzott-e a Riska. Azt hiszem, ez az a falu, ahol «este, ha a nap lehull, bealkonyul».

3. Érdekes azonban, milyen örök hatása van a frázisoknak, a «fejnaturalista» aranyigazságoknak. Az ember bosszúsan észleli, hogy maga is mindig meghatódik, valahányszor Korom Mátyásné asszony kertelés nélkül, lelkesen hitet tesz valamely közmondásszerű derék bölcsesség mellett. Azt hiszem, ez a meghatottság a tragikumkeltette meghatottság alacsony rokona. Mindkét esetben az okozza a néző boldog elérzékenyülését, hogy a hős szép eszméket vállal. A tragikus hős annyira vállalja őket, hogy halálba megy értük, de Korom Mátyásné is, bár csak beszél róluk, úgy tesz, mintha a nagy eszméknek benne is valóságuk volna. Persze a frázisoknál a néző szégyelli, hogy a legolcsóbb közhelyek elérzékenyítik, de többnyire hasztalan küzd a frázis durva ősereje ellen.

4. Az előadás főszereplői Csortos Gyula, Berky Lili és Somlay Artúr. Mellékalakokat érdekesen és jól játszották: Tarnay Ernő, Abonyi Tivadar, Vágó Béla és Z. Molnár László.