Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 4. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő

Nagy Lajos: Hamlet házassága
Jean Sarmant tragikomédiája a Belvárosi Színházban

Olyan sok színpadi szerzeményt, nagyobbára rosszhiszeműt és haszontalant, láttam mostanában, hogy komoly irodalomra szomjasan, jóindulattal, jót várva foglaltam el helyemet a nézőtéren. Ebben a színházi szezonban egy tiszta irodalmi szándékú művel szemben azt kellett gondolnom, hogy: in magnis et voluisse sat est - s azt volt az érzésem, hogy ez a tragikomédia minden esetre s minden áron tetszeni fog nekem. A színház, premierre!, félig sem telt meg. - Gúnyos mosoly közvetlenül a függöny szétlibbenése előtt egy szociológus ismerősöm ajkán, felém, hiszen én megértem őt: annak az osztálynak, mely meg tudja fizetni a színházi jegy árát, lám tökéletes a gondolattól való irtózása! Én magam arra is gondoltam, hogy már a címben is van valami elriasztó: az emberek általában nem szeretik az olyan irodalmi alkotásokat, melyeknek léte egy másik irodalmi művön alapszik, de meg különben is az ilyen más műben gyökeredzés az alapmű tüzetes és még el nem homályosult ismeretét tételezi fel, tehát máris érthető a csökkent érdeklődés.

A "Hamlet házassága" arról szól, hogy az Isten rendelésével Hamlet, Ofélia és Polonius folytathatják földi életüket, ott, ahol elhagyták, még pedig azokkal a megismeréseikkel, amelyekkel meghaltak. Tehát teljesedik az a köznapi vágya a szerencsétlen életű embereknek: ha újra kezdhetném, de a mai eszemmel!

Egy erdei lakban találják magukat, nyugodt boldogságban, szép reményekkel telten. Kitűzik Hamlet és Ofélia esküvőjét. De mielőtt az esküvő elérkezik, Hamlet boldogságát máris megzavarja sajátságos lelki diszpozíciója, amely lehetetlenné teszi számára a nyugalmat, tartós boldogságot. Holmi történés-sorozat indul meg, amely azt ábrázolja, hogy Hamlettel nagyjából ugyanazok történnek meg, amik előző életében, azaz amik a shakespeare-i tragédia Hamletjével történtek. Sőt nem csak vele, hanem némiképp a másik két alakkal is: Oféliával és Poloniusszal. A múlttól nem tud szabadulni, nem tud nem királyfi lenni, megismétlődik vele a kisértet-jelenet, megtudja, hogy apját megölték és a többi. Az esküvő éjszakáján otthagyja Oféliát s elrohan, hogy bosszút álljon a bűnösökön.

De csüggedve tér vissza, mert megtudta, hogy ő előbbi életében oktalanul cselekedett, hisz' nem is a meggyilkolt király fia volt, hanem egy lovászé. Polonius el akarja űzni a kis erdei lakból, de aztán mégis megtartja disznópásztornak; Oféliának már más vőlegénye van, Ofélia tudni sem akar férjéről, el fog tőle válni.

Egy kis cselédleány vigasztalja Hamletet, szereti, lehever mellé s együtt elalusznak. De jön Polonius részegen, el akarja csábítani a cselédet, Hamlet fölébred a viaskodásra, föltámad benne a régi Hamlet, megöli Poloniust. A nép erre megkövezi őt és a kis cselédet, akit szintén Oféliának hívnak.

Ez a cselekmény. Már ebből magából látható, hogy a tragikomédia aligha sikerült. Ennek a történetnek semmi szerves köze nincs a shakespeare-i Hamlet cselekményéhez. Ez a történet nem alapszik azokon a belső és rejtett lelki determináltságokon, amelyeken a nagy tragédia cselekménye épült föl. Annál kevésbé, mert Sarmant azokat a lelki determináltságokat nem is látta meg, tehát nem is tudta mozgásba hozni. Adva van tehát egy történet, amely külsőségekben - mély belső motivációk nélkül - akar hasonlítani az eredeti Hamlethez. Nem sikerült tehát megírnia az írónak azt, hogy a második életnek is sorsszerűen ugyanolyannak kell lennie, mint az első volt.

Kár! A kis közönség lelkes várakozással volt telve, mindenki boldog lett volna, ha komoly irodalmi művet oly tapsokkal honorálhatott volna, mint a szerzemények másféle publikuma az ő lelki csemegéit.

A mű kiválasztása nem volt szerencsés. A tapsok, amik mégis elhangzottak, a színészeknek szóltak. Becsületes és komoly elmélyedéssel játszottak a szereplők. Hamlet szerepében Baló Elemér jeles volt, neurotikusan csüggedt, kényszeres egzaltációval cselekvő, szinte misztikusan az igazi Hamlet folytatása. Rolló József a Polonius, Hollós Ilona az Ofélia, Vaszary Piroska a cselédlány szerepében s a többiek mind jól játszottak, előre bizonyossá téve, hogy igazán jó darabot tökéletesen sikerre tudnának vinni.